A bölcsőde kényszer vagy kényelem?
Pár hete olvastam egy cikket, ami igencsak kritizálta azokat az anyukákat, akik bölcsődébe adták gyermeküket. Sok esetben a bűntudatkeltést érzem ezekben az írásokban, és hogy nem veszik figyelembe, hogy igen, van amikor szükséges a bölcsőde. És nem minden anyára igaz, akinek bölcsődébe jár a gyermeke, hogy nem tudja átadni magát a szülőségnek arra a pár évre, amíg a gyermeküknek szüksége van rá. És ha otthon maradna, nem igazán számíthat támogatásra.
Magyarországon az első bölcsőde 1852-ben nyitotta meg kapuit. Az iparosodással, és a nők munkába állásával, indokolttá vált, és jogosultsága lett a bölcsődéknek, hogy ezzel segítsék a családok életét. Addig volt, hogy a dolgozni járó anyák otthon hagyták egyedül a lakásban a gyereküket, vagy magukkal vitték a gyárakba, ami nem éppen biztonságos és egészséges hely volt a gyerekek számára.
A családokra a kétkeresős modell lett a jellemző, és ma már családok nem tudnak talpon maradni, ha az anya nem dolgozik. A GyED extra bevezetésével sok anyuka ösztönözve érzi magát arra, hogy menjen vissza dolgozni. És a tapasztalatom, hogy a média is azt erősíti, hogy akkor vagy értékes, akkor vagy a társadalomnak hasznos tagja, ha dolgozol. Pedig épp a jövő generációja nő fel a mai anyák kezei között!
Ma három kategóriát látunk:
Van, aki nem adja bölcsödébe a gyermekét
Otthon tud maradni a gyermekkel. Vagy azért, mert jön a kistesó, vagy mert anyagilag nem okoz semmilyen fennakadást az életükben az, ha anya nem dolgozik. A gyermek szempontjából ez a legideálisabb állapot. De még azokat is ide sorolom, akik visszamennek pár órában dolgozni, de nem kell bölcsibe adni a gyermeket, mert ott vannak a nagyszülők, akikre minden helyzetben lehet számítani. Ezek a családok a szerencsések az én szememben, és talán ők vannak kevesebben.
Van, aki bölcsibe adja a gyermekét, mert nincsen más választása
Egy keresetből nem jönnek ki, és nincsen nyugdíjas korú nagyszülő, aki tudna vigyázni a gyermekükre, amíg anya kénytelen dolgozni. Hiába tudják, hogy a gyermeküknek mellettük kellene lenni, hiába mardossa őket a lelkiismeret-furdalás, és zokognak ők is a bölcsiből kifelé jövet, mert a gyermekük kapaszkodott beléjük, és zokogott könyörögve, hogy anya ne hagyj itt! Nem viheti magával a munkahelyére! Nem tudja kire bízni a gyermekét, nincsen más választása! Olyan sok anyuka hozzászólását olvastam a napokban, aki kifakadt a fent említett cikk olvasás kapcsán, hogy akkor most még azt is érezzem, hogy „szar anya” vagyok?
Nem, nem vagy „szar anya”! A legjobb döntést hoztad. Felelősség teljes vagy, és gondoskodsz a gyermekedről! A fenn maradó időben tölts vele minél több időt! Bújjatok össze, olvass neki mesét, menjetek el szaladgálni a játszótérre, hogy érezhesse, tudhassa, hogy nem veszített el téged! Hogy megvagy! Elérhető vagy! Számíthat rád! Csak az életben vannak nehéz helyzetek, amiket nem tudunk minden körülmények között elkerülni.
A harmadik kategória, akiknek az említett cikk szólt, azok az anyukák, akik nem tudják átadni magukat az anyaságnak, akiknek nyűg a gyermek. Igen, de ha egyedül van, nem biztos, hogy ennyire fekete -fehér ez a helyezt, el lehet fáradni a gyerekek ellátásában és a háztartás vezetésében, és igen, jó néha kimozdulni. És kell néhe valami mást is csinálni, mert csak az az anya tud adni, aki rendben van.
Mi pedig többiek ne ítélkezzünk, sosem tudhatjuk, hogy mi áll annak a hátterében, ha egy szülő úgy dönt bölcsődébe íratja a gyermekét. Kritizálás helyett inkább kérdezzük meg: tudunk-e valamiben segíteni!
Benedetto gyermekvédelmi szolgálat
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez