A babaúszás és a mélypontok

Mivel a babaúszást legtöbben szinte még csecsemőkorban kezdik el, észre sem veszik és gyermekük eléri az első dackorszakot, nagyjából egy évesen. De még, ha észre is veszik, akkor sem gondolják úgy, hogy fegyelmezni, nevelni kellene a gyermeket. – Hiszen még olyan kicsi! Mit fegyelmezzek egy 1-2 éves gyereken? - Hangzanak a szülők szájából felháborodott és értetlen kérdések.

Az ember az első gyermekénél persze nem látja az előnyöket és hátrányokat, hiszen akkor mind tökéletes szülők lennénk, de később már tudjuk a következtetéseket és azt, hogy gyermekünk mit-miért csinál és hová jutunk, ha nem teszünk semmit. A babaúszást sajnos sokan hagyják abba azzal a címszóval, hogy nem szereti a gyerek, minek kötelezzem már most bármire, nem akarom, hogy megutálja a vizet, nem látom, hogy élvezi stb. Sajnos a valóságban azonban, pont nem ezekről van szó. A gyerekek ebben a korban teljesen természetes szárnypróbálgatásaikat gyakorolják, rajtunk szülőkön, és látván reakciónkat, próbálják határaikat felépíteni. Rajtunk múlik, hogy ezek a határok, hol lesznek. Természetes, hogy a gyermeket ebben a korban csak a játék érdekli és nem szívesen csinálja mindig azt, amit mi szeretnénk. De, mint minden játék egyszer ez is unalmassá válik számára, ha nincs kihívás, új feladat, amit megtanulhat, majd sikerélmény, ami ösztönzi őt. Minden gyermek önálló, külön lelki világgal és érzelmekkel, adottságokkal rendelkező kis lény.

Egy szülő gyermekét már éppen eléggé ismeri ahhoz, hogy tudja melyik sírást kell komolyan venni és melyik csak a hiszti. Egy idő után minden gyermek megtanulja, hogy, ha megcsinálja a feladatokat, jöhet a megérdemelt játék és már ilyen kis korban a kötelesség tudatra, rendszerességre és kitartásra ösztönözzük a gyermekünket, ami hatással lesz későbbi életükre. Az órán való hisztit betudni annak, hogy gyermekünk nem élvezi és nem akarunk semmit rákényszeríteni, a legkönnyebb út és struccpolitika. Ez a fajta szülő nem akar tudomást venni a hisztiről és arról, hogy ezzel kapcsolatban neki is lenne tennivalója. Inkább feladja, és a nevelést átrakja egy következő, valószínűleg sokkal nehezebbe időszakra, például óvodai beszoktatás, kistestvér érkezése, stb. Az a szülő, aki, ekkor nem futamodik meg és tudatosan végig csinálja gyermeke első dackorszakát, pár óra alatt visszakapja addigi csemetéjét, arról nem beszélve, hogy megalapozta nevelési elveit és már bölcsebben vág neki a következő lépcsőfoknak. Talán a legtöbb szülő azt gondolja, hogy az a gyermek boldog és gondtalan, aki azt csinálhatja mindig, amit akar, akkor, amikor akarja, de nem így áll a dolog. Egy gyerek, akire mindent ráhagynak és túl sok szabadságot kap, nem azt hiszi, hogy mennyire szeretik, hanem azt, hogy nem törődsz azzal, hogy megmutasd neki, hol vannak a határok. Gyakran látom, hogy azok a szülők, akik az elején nem jelöltek ki határokat, végül mégis ezt próbálják tenni, amikor a dolgok kezdenek kicsúszni a kezükből.

Varga Vivien - Uszodavezető SBU

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!