Tavaly májusban fejeztem be a főiskolát, amely után máris elmerültem az élet tengerében, avagy az álláskeresésben, és önmagam folyamatos kutatásában… A célokkal nincs is baj, azonban az utóbbi időben csak a szerelmi életem hiányára tudtam gondolni. Ugyanis egy olyan 22 éves lány vagyok, akinek még sosem volt barátja.

Ahogy egyre többet foglalkoztam ezzel a dologgal, rengeteg kérdés merült fel bennem. Valami baj van velem? Lehet, hogy szörnyű a testem? Vagy éppen az arcommal van a gond? Talán nagyobb mellek kellenének? Túl félénk vagyok? Kínosan viselkedem? Az jön le a férfiak számára, hogy egyszerűen elérhetetlen vagyok?

A gimi első évében már elkezdődtek a bonyodalmak... Amikor mindenki az első csókról, az első kapcsolatról mesélt, nekem pedig nem volt mit hozzászólnom a témához. Később persze eljutottam az első csókhoz én is, de addigra már cikinek éreztem erről bárkinek is az újdonság erejével beszélni. Igazából a középiskola utolsó évfolyamában tudtam végre kezembe venni az irányítást magam felett, és félredobtam a bizonytalanságaimat! Sokkal nyitottabb lettem!

Ezt követően éveken át kedveltem egy srácot, akivel jóban is voltunk, ám sosem tette meg azt a bizonyos első lépést felém. Egy nappal a 22. születésnapom előtt úgy döntöttem, hogy ideje, hogy végre én kezdeményezzek. Egy közös barátunk jó tanácsának köszönhetően apránként közeledtem felé, nem rontottam ajtóstul a házba, de végül eljutottam oda, hogy randira hívtam… Nemet mondott. Persze pár napig meg voltam borulva, ám valamiért nem éreztem hatalmas tragédiának az egészet. Bárkivel előfordulhat, hogy visszautasítják, nem?

A fősulin már szerencsésebb voltam, csodálatos emberekkel, köztük pasikkal is találkoztam. Itt valahogy bátrabban álltam a kérdéshez, az új barátokhoz is, és igazam is lett! Ugyanis amikor elmondtam nekik, hogy 22 évesen még sosem volt pasim, támogatni, és biztatni kezdtek, ahelyett hogy kérdő tekintettel furcsán lestek volna rám. Többen mondták, hogy még fiatal vagyok, és biztosan találok valakit, mindenki a saját tempójában halad, és semmi baj nincs velem. Később az egyik gyerekkori barátom, aki igencsak falta az életet, elárulta, hogy valójában féltékeny volt rám egy időben. Ugyanis szerencsésnek tartott, amiért nem ugrottam soha meggondolatlan dolgokba, nem csaltak meg, nem törték össze a szívemet, valamint sosem vesztegettem el az időmet egy gazfickóra sem.

Lehet, hogy pár nap múlva beköszönt álmaim hercege, de az is lehet, hogy várat magára még pár évig. A barátaimnak hála, mára úgy érzem, hogy nem velem van a probléma, csupán másra koncentrálok most. A karrieremre, amit folyamatosan építeni szeretnék. Egyedül sem érzem magam, hiszen immáron valóban fantasztikus, támogató emberek vesznek körül. Olyanok, akik nélkül lehet, hogy már rég egy rossz fiú karjai közt lennék…

Egy olvasó

• kapcsolat lélekhangok szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!