15 gyönyörű idézet Valentin-napra az ezerarcú szerelemről

Már csak hármat kell aludni, és itt van a szerelmesek napja. Mi pedig összegyűjtöttük a legkedvesebb és véleményünk szerint a legszebb szerelmes mondatokat a világirodalomból. Jó, van köztük szomorú is, épp annyira ezerarcú, mint a világon a legszebb érzés.

Mit tudtál rólam? Az, hogy szeretlek, neked korántsem lehetett olyan meglepő, mint nekem. Mikor rájöttem, megijedtem. (...) "Mit fogok elmondani neked?" - törtem a fejemet. (...) Szerettem volna, ha kitalálsz rólam mindent, anélkül, hogy beszélnem kellene, s ugyanakkor, valahol mélyen, rozsdásan, csikorogva már készülődtek bennem a szavak, (...) és féltem, hogy elsírom magam, pedig nem volna semmi értelme, hiszen most boldog vagyok, olyan boldog, mint még soha életemben. – Szabó Magda: Az őz

Nincs a szerelemben semmi diszkréció, semmi tolerancia, semmi elegancia. Beüt a szerelem, rád adják a Sikoly-álarcot, és azzal annyi. Nem is rád adják, felveszed magad. – Cserna-Szabó András: Puszibolt

A várost, ahová nem jöttél velem,
számon tartom mint hiányhelyet.
Hány hely volt nélküled azóta!
Tulajdonképpen neked köszönhetem,
hogy profi turista lettem az életemben,
átkelek évből évbe, sohasem
elfelejtve, hogy egyszer mindenhonnan
haza kell menni.
Addig is
egy jó térképpel elboldogulok,
eljutok bárhová, álmatlan éjszakákon
emlékek zsúfolt sikátoraiban bolyongok,
eszembe jut egy régi élet kontinense,
ahol egy elsüllyedt fürdőszobában, mint öreg,
sértett punk, fehér hajába száradt krémmel
a csempének fordulva ácsorog
a hülye elektromos fogkeféd. – Tóth Krisztina: Turista (részlet)

Az a hamutömeg, ami a szíve volt, s amely a mindennapos valóság legkeményebb csapásait is állta, a sajdító emlékezés első fuvallatára összeomlott. – Gabriel Garcia Marquez: Száz év magány

Az ember nagyon nehezen nyugszik csak bele a reménytelenségbe, abba, hogy egyedül van, halálosan és reménytelenül egyedül. Nagyon kevesen bírják csak el a tudatot, hogy életük magányára nincs megoldás. Reménykednek, kapkodnak, menekülnek emberi kapcsolatokba, s e menekülési kísérletekbe nem visznek igazi szenvedélyt, sem odaadást, menekülnek elfoglaltságokba, mesterséges feladatokba, sokat dolgoznak vagy tervszerűen utaznak, vagy nagy házat vesznek, vagy vásárolnak nőket, kikhez semmi közük, vagy gyűjteni kezdenek, legyezőket, drágaköveket, vagy ritka rovarokat... De mindez nem segít. (...) Ezért, mindenekelőtt, kínjukban és zavarukban, rendet tartanak. Minden éber pillanatukban rendbe rakják maguk körül az életet. Állandóan "intéznek" valamit, ügyiratot vagy társas együttlétet, vagy pásztorórát... Csak egyetlen pillanatra nem maradni egyedül magukkal! Egyetlen pillanatra nem látni ezt a magányt! - Márai Sándor: Az igazi