A Bakator Borkereskedést több mint tizenkét éve alapítottuk, azzal a céllal, hogy az akkor piacra lépő, ma már nagy hírnevet szerzett, magánpincészetek borait megismertessük és eljuttassuk a vásárlókhoz. Tevékenységünk eleinte csak a nagykereskedelem volt, ám később megnyitottuk első, majd további három borszaküzletünket Budapesten. Az üzletekben megtalálhatók a hazai borok széles választéka mellett a Sommelier munkájához nélkülönözhetetlen professzionális eszközök, kiegészítők valamint a szakmai elméleti felkészültség szakkönyvei és folyóiratai. Az ízek, aromák „érzékszervi rögzítésére” rendszeres kóstolókat szervezünk minden érdeklődő számára. A nagykereskedelmi tevékenység eleinte éttermek és szállodák borigényeinek ellátását jelentette, ma viszont már kereskedelmi láncok is a megrendelőink közé tartoznak. A minőséghez való elkötelezettségünk továbbra is maximális, ami azt jelenti, hogy az összes jelentős borász borait forgalmazzuk, továbbá fiatal még ismeretlen, de ígéretes pincészetek, borászok borainak bemutatását is fontos feladatunknak tartjuk. A választék kialakításánál gondosan figyelünk arra, hogy a világ fajták mellett a jellegzetesen magyar fajták is megtalálhatóak legyenek ajánlatukban.