Kovács-Vass Réka

Érdekel az emberi kommunikáció és a pszichológia, mindemellett minden, ami kreativitást és fantáziát igényel. Imádom a filmeket és a sorozatokat, amikről szívesen írok is, illetve úgy gondolom, hogy a világról való tanulás, tájékozódás, és a lelki fejlődés legjobb módja az utazás. Szeretem folyamatosan bővíteni a gasztronómiával, divattal, és szépségápolással kapcsolatos ismereteimet, amikről örömmel meg is fogalmazom a véleményem.





10 film, ami után elhiszed, hogy létezik az az egy, igaz szerelem

Időnként mind imádjuk a romantikus filmeket, amelyek elhitetik velünk, hogy sokkal jobb az életünk, amikor leszáll a rózsaszín köd, és mindent szebb színben látunk. Viszont időnként kifejezetten jobb szembesülni az érzéssel, hogy az a bizonyos egyetlen, mindent elsöprő szerelem létezik. A listánkon szereplő filmek mind azt hivatottak igazolni, hogy bizony megéri várni az egyetlen igaz szerelemre!

olvass tovább

Stílusiskola: fekete szettek télre

A fekete az abszolút kedvencünk, hiszen egyszerűen képtelenség hibázni vele, megjelenésünk minden esetben stílusos és sikkes lesz neki köszönhetően. Így természetesen télen is odavagyunk a csak fekete darabokból álló összeállításokért, mutatjuk is a kedvenceinket!

olvass tovább

5 dolog, amiért egész életedben hálás lehetsz

Ideális esetben már gyermekkorunkban megtanítják a szüleink, hogy ha kapunk valamit, akkor azt meg kell köszönnünk. Ezt sajnos hajlamosak vagyunk elfelejteni, ha olyan dolgokról van szó, amik esetleg magától értetődőnek tűnnek. Azonban nem árt észben tartani, hogy sokszor ezeket a dolgokat is elveszíthetjük, így amíg lehetőségünk van élni velük, addig kell hálásnak lennünk az életnek.

olvass tovább

A tökéletes téli édesség: gőzgombóc recept

A télről és a havas tájról sokaknak a sportolási lehetőségek, leginkább a síelés juthat eszükbe, amiről meglehetősen egyszerű dolog a meleg hüttékre asszociálni, ahol megpihenhetünk két lesiklás között. Ilyenkor nagyon jól esik egy nagy bögre tea vagy forró kakaó, viszont az abszolút kihagyhatatlan étel, amit ilyenkor mindenképpen meg kell kóstolnunk, az a gőzgombóc. A következő receptet ajánljuk mindazoknak, akik már túl vannak az idei síelésen, és visszasírják azt, illetve azoknak is, akik nem szeretnének kimozdulni a meleg otthonukból, viszont szívesen megkóstolnák ezt a finom édességet.

olvass tovább

Top100: kihagyhatatlan karácsonyi filmek decemberre

Feltehetőleg még így is a teljesség igénye nélkül, de próbáltam összegyűjteni a legtöbb olyan filmet, ami a karácsonyról szól, vagy valamilyen kapcsolatban áll azzal, és segíthet abban, hogy ráhangolódjunk az ünnepekre, illetve segítséget nyújthatnak majd, amikor két bejgli között nem találunk éppen semmi kedvünkre valót a tv-ben. Akik a filmek segítségével szeretnének az ünnepekre készülni, és igazán elhivatottak, talán a lista egy részét le is tudhatják az elkövetkező 3 hétben!

olvass tovább

Stílusiskola: dobd fel a téli szürkeséget rózsaszínnel

Két héttel ezelőtt még egészen hihetetlennek tűnt, azonban beköszöntött az igazi, borongós tél, és a napok ennél szürkébbek talán már nem is lehetnének. Azonban, még ilyenkor is lehetőségünk van kicsit feldobni a hangulatunkat, és nem is kell nagy ördöngösségekre gondolni, csupán egy kis (vagy sok) rózsaszínt csempészni az összeállításunkba. Mutatjuk a kedvenceinket!

olvass tovább

6 trükk, aminek hála sokkal vonzóbbá válhatsz

Másokat lenyűgözni -és elérni, hogy megjegyezzenek minket- nem egyszerű. Azonban egy kis odafigyeléssel és pár apró trükk bevetésével elérhetjük, hogy vonzónak találjanak minket, vagy legalábbis felkeltsük az érdeklődésüket. Ha szeretnéd, hogy mások jobban figyeljenek rád, akkor próbáld ki mindazt, amit az alábbiakban javaslunk!

olvass tovább