Vadlovakkal vágtató - új Ford Mustang menetpróba!
Elsők között próbálhattuk ki a vadiúj Ford Mustangot, igazi V8-as motorokkal, ráadásul versenypályán és driftelve is!
olvass továbbElsők között próbálhattuk ki a vadiúj Ford Mustangot, igazi V8-as motorokkal, ráadásul versenypályán és driftelve is!
olvass továbbAzt mondja, eltűntem, és érzed a súlyát annak, ahogy rád igyekezne rakni a terhet, mert még mindig nem érti, miért is szükséges önmagunkkal szembenézni. A saját képzelt valóságát, a valódiságtól való menekülésben van még mindig ahelyett, hogy felvállalja azt is, ami róla szól és nem csak rólam, nem csak a másikról. Meg sem hallja a másikat, hiszen nem kompatibilis azzal, ami a fejében zajlik. Mennyire hajlamosak vagyunk – mindenki, kivétel nélkül – ennyire bezárni magunkat, nem igaz? Lezárni valahogy a problémának tűnő kapcsolatokat, érzéseket, a másikat tűzve olykor a nyársra, persze, amikor megengedjük magunknak a feldolgozásokat, akkor a következő szintek egyike a beismerés lesz, amikor is megvalósul az, hogy valójában pont annyira vagyunk mindketten hibásak, amennyire senki sem. Külön emberek vagyunk, külön szívvel, múlttal, belső iránytűvel: mások a normalitásunk, az elfogadásaink, a megszokásaink, a megküzdési szokásaink. De ide el kell érni: a gyógyulást el kell kezdeni. Visszatérve az első mondatokhoz: a másik önmaga védekezésében hamisnak tartja, hogy minden két emberen múlik olyan szinten, hogy egymás viselkedését reagáljuk le tudat alatt. Nemcsak verbális, hanem fizikai párbeszéd is zajlik azok emberek között, akik az adott kapcsolatban vannak. Ha konstans szorongás van bennem miattad, akár 1%-ban is, és ezért nincs meg az a teljes bizalom, akkor igenis meg kell vizsgálni a másiknak is, hogy mit tesz ő ezért? De fordítva is igaz. A kapcsolatok párbeszédek: hangosan és halkan egyaránt, s ha ez nem működik, akkor fog minden kicsúszni a lábunk alól. Egymásra reagálunk. A barátság, egy szerelmi kapcsolat is két ember folytonos kommunikációja akkor is, ha a látható térben éppen csend van és káosz.
olvass továbbEgy kapcsolat nem zavartalan utazás, nem tökéletes, de nem is kell, hogy az legyen. Hiszen mindenhol vannak problémák, és olykor bizony tud nehéz, és fájdalmas lenni a szerelem. Nem kellene, hogy az legyen. Nem kellene, hogy fájjon, de mégis, előfordul, hogy egyes kapcsolatok minden energiádat elszívják tőled, és megfosztanak a boldogság érzésétől. Néhány fájdalmas kapcsolat csontig tud hatolni.
olvass továbbA Ford Bronco egyértelműen egy különlegesség. A modell 6. szériája nagyjából 25 év hibernációból támadt fel újra. Dinoszauruszként egy másik világba született újjá, ahol teljesen más szabályok vannak már életben, mint a 1996-ban, amikor az Egyesült Államokban a Bronco ezt megelőző szériája kifutott. Igazi terepjáró, amelyik kompromisszumok nélkül ad egyediséget.
olvass továbbA kapcsolatunk azt gondoljuk vegytiszta, és lelki értelemben nem is vágyunk másra. Miért is tennénk, mégis az évek, a rutin, a ritkuló minőségi idő, a beszürkült hétköznapok kifelé fordíthatják a figyelmünket, ha engedjük. Valójában nem a helyzetet, vagy a társunkat unjuk ilyenkor halálosan, hanem önmagunkat, és nem is az a másik fél vonz, hanem az izgalmas, bizsergető érzés, hogy vele mások lehetünk, másnak, újnak élhetjük meg önmagunkat.
olvass továbbIzgalom, feszültség, fordulatos történetek és kissé tébolyodott szereplők - ezek mind megvannak a pszichothrillerekben, így bátran választhatjuk őket a karantén idején, ha szeretnénk olyan filmeket nézni, amelyek egészen biztosan lekötik a figyelmünket.
olvass továbbGyakran hátat fordítunk a valódi reakcióinknak, csupán azért, mert egészségtelennek gondoljuk őket. A saját elméd és tested tudja, hogy mire van szükséged, hogy mitől kéne megszabadítanod magad. Ne fojtsd el. Sokkal egészségtelenebb, ha elnyomsz egy szerinted negatív reakciót, mintha megengednéd. Nem kell tökéletesnek lenned.
olvass továbbTalán nem kell mindennel szembenézni, de néhány dologgal igen. A konfrontációtól való félelem egészségtelen helyzetekben tarthat téged és megakadályozhatja az érzelmi és mentális fejlődésedet is. A konfrontációtól való félelem eredhet az önmagunktól való félelemből vagy a szóban forgó személytől való félelemből. Még az is előfordulhat, hogy bizonytalanok vagyunk a helyzetben vagy abban, hogy érdemes-e konfrontálódnunk.
olvass továbbA kisáruszállító alapjára épített családi autók piaca nem új. Számos példa van ilyen modellre, különböző márkáknál. A Ford esetében ez különösen igaz, hiszen a Volkswagen Caddyre épülő Connect is járt már nálunk. A most tesztelt Courier az egy mérettel kisebb méretosztályban indul, így ebben az esetben a szállítható személyek száma 5 fő.
olvass továbbA pick-up kategória megkérdőjelezhetetlen bajnoka a Ranger Európában. A csúcsváltozat a Raptor, amely csak formavilágában pick-up, de kivitelében és funkciójában kevésbé arra a célra született, amire ránézésre gondolnánk. A most nálunk járt Wildtrak kivitel viszont ízig-vérig erre született, miközben motorikus képességeiben alig marad el a csúcskiviteltől. Ez a változat járt most nálunk.
olvass továbbTudod, hogy mire vágysz egy párkapcsolatban? Egyszerűnek tűnhet a kérdés, de valójában elgondolkodtató. Talán már mindenkivel előfordult, hogy volt egy sikertelen párkapcsolata, ami után eltöprengett, hogy az vajon miért nem működött. Esetleg felmerült az a kérdés is, hogy:
olvass továbbA Toyota mondhatjuk azt is, hogy korábban nem látott, ámde remek recepttel próbálkozott az első C-HR esetében. Izgalmas, sportos és egyedi formavilágot varázsoltak a bombabiztos technológia köré. Így született meg a C-HR első generációja 2016-ban. Hét év elteltével egyértelmű volt, hogy komoly fordulat lesz. A kihívás azért volt nagy, mert a „régi” forma még mindig jóval előremutatóbb, mint a legtöbb versenytársé. Hogyan lehet ezt még jobbá tenni?
olvass továbbHa szeretnéd, hogy az életed jobbra forduljon, akkor először muszáj becsülettel vetni egy pillantást arra, hogy eddig hogyan éltél. Sokszor észre sem vesszük azt, hogy mi magunk is képesek vagyunk gátolni a saját boldogságunkat. Éppen ezért, most nézzük meg, mely dolgokat kell megváltoztatnunk ahhoz, hogy szintet léphessünk.
olvass továbbEgy párkapcsolat varázslatos dolog és amikor két ember kölcsönösen érez bizalmat, szeretetet, szenvedélyt, összetartozást, annál jobbat senki el sem tud képzelni. Azonban előfordulnak olyan helyzetek amikor fel kell mérnünk, hogy mekkora károkkal járhat egy kapcsolat fenntartása és össze kell vetni a kapcsolat elvesztésének káraival.
olvass továbbEgy párkapcsolat varázslatos dolog és amikor két ember kölcsönösen érez bizalmat, szeretetet, szenvedélyt, összetartozást, annál jobbat senki el sem tud képzelni. Azonban előfordulnak olyan helyzetek amikor fel kell mérnünk, hogy mekkora károkkal járhat egy kapcsolat fenntartása és össze kell vetni a kapcsolat elvesztésének káraival.
olvass továbbSzerda hajnalban, videochatelés közben jött el a szakítás pillanata. Mármint azért hívtak fel videochaten, hogy szakítsanak velem. Utána kiderült, hogy még jobb helyzetben vagyok, hiszen két lánnyal újfent szakítottak, csak szimpla üzenetben. Három nap azzal telt el, hogy rádöbbentem, hogy az üveg bor és a folyamatos bőgés a teljes józansággal egyenlő. Bár mókás, de nem akartam lerészegedni; ez valahogy meg se fordult a fejemben. Talán ez is annak jele, hogy túlságosan mazochista vagyok, és élvezem a fájdalmat. Stagnáltam. Stagnálok. És, ha gyűlölők valamit a világon, az ez: a stagnálás.
olvass továbbPróbálunk elevickélni ebben az életnek nevezett sűrűben. Előfordul, hogy olykor teljesen értelmetlennek látjuk a sajátunkat, de azért mindig igyekszünk egy fényszerű csóvába kapaszkodni, ami erőt ad a következő naphoz. És persze próbáljuk a másikat tiszteletben tartani, szeretni, támogatni, amennyire csak lehet.
olvass továbbSokszor naivan állunk a világhoz, és próbálunk a legjobb tudásunk szerint teljesíteni úgy, hogy közben ne ártsunk másoknak, sőt, inkább segítsünk nekik. Időnként áldozatokat hozunk, és közben azt reméljük, hogy majd egy szép napon visszakapjuk ezt a sok jót. Pedig, előfordul, hogy egyszerűen csak a sarkunkra kell állnunk, és nemet mondani. Mert a világ sajnos sokszor megérdemli, hogy mi inkább beintsünk neki!
olvass továbbA harmadik generációs Kuga nem először vendégeskedik nálunk és attól függetlenül, hogy a kor már meglátszik rajta, ügyesen állja a sarat a rengeteg versenytárssal szemben. Határozottan pozitív élményeket kaptunk a kompakt méretű SUV-tól. Tágas, praktikus belső tere, széles motor és felszereltség kínálata pedig továbbra is vonzó a vásárlók körében.
olvass továbbMinden ember máskor ér be, máskor ért meg bizonyos dolgokat. Ugyanazon az úton megyünk keresztül mindannyian, csak más lelkiállapottal és másmilyen időszakaszban. Van, hogy egy kapcsolatnak ezért is szakad vége, mert nem ott tartanak a benne lévő felek, ahol tartani kéne ahhoz, hogy egy jól működő kapcsolatot kapjanak meg az egyenlet végén. Az élet, a sors útvonala ugyanazon a térképen ugyanúgy megtalálható mindenki előtt, csak az elágazások, a megállások, a néhánykori visszafordulások vannak máshová felrajzolva. Az útvonal ugyanaz, a belső utazások és traumákkal való törődés és feldolgozás lesz más és más.
olvass tovább