Kulcsszó keresés /


Az amerikai divatikon búcsúja: 102 és félévesen hunyt el Iris Apfel

Women's Wear Daily lapnál dolgozott fiatal nőként, ahol mindössze 15 dollárt keresett. Mellette Elinor Johnson, belsőépítész mellett volt gyakornok. De az illusztrátor Robert Goodman asszisztenseként is feltűnt. 1948. február 22-én házasságot kötött Carl Apfellel, és két évvel később együtt megalapították az Old World Weavers textilipari céget, amit 1992-ig vezettek is. Ekkor mentek nyugdíjba, viszont 2019-ben, 97 éves korában Iris modellnek szerződött: az egyik legnagyobb ügynökséghez az IMG-hez, és maga Tommy Hilfiger bátorította, hogy írja alá a szerződést. Iris Apfel neve azonban nem csak a divatszakmában jelentős, mivel lakberendezőként ő és a lakberendezői alkotásai fennmaradtak: 9 amerikai elnök is az általa megálmodott szobákban élte életét a kormányzása alatt a Fehér Házban. A Nő, aki fény volt a világban.

olvass tovább

A lelki békénket érintő lezáró, tanító, új alapokra helyező, határokat és szabályokat alakító tendencia a tetőfokához ér.

Izgalom, izgalom hátán. A mai nap során lesz fokra pontos a Nap, a Merkúr és a Szaturnusz együttállása a Halak jegyében. A Vízöntőben haladó Vénusz kvadrátja még aktív a Jupiterrel és, hogy érezzük a törődést, az Uránusszal is rálép ugyanerre a fényszögre. Emellett az érzelmi világunk is billeghet, ugyanis a Hold együttállásban lesz a Leszálló Holdcsomóponttal.

olvass tovább

Mi történik ma?

Könnyítésként írtam nem rég, hogy kioldódott a Jupiter és a Merkúr kvadrátja. Ez szuper is, azonban a Merkúr tegnap megkezdte ugyanezt a frusztrált fényszögkapcsolatát az Uránusszal... A mai napon a mentőövünk a Hold lehet, ami a Bika jegyében jár, először a Jupiterrel, majd az Uránusszal együtt.

olvass tovább

asztrológiai vihar közepette: Navigáljunk a belső kihívásokon és fedezzünk fel új perspektívákat!

Nos, mondhatnám, hogy érkezik a felmentő sereg és fellélegezhetünk, de nem… A Hold ma a Mars és a Pluto között halad, mindkettővel együtt állva a Bak és a Vízöntő jegyek határán. Emellett az Uránusz két fényszöge is fokra pontos: tegnap késő este vált pontossá a Vénusszal való jótékony trigonja, ma pedig a Nappal való kvadrátja fokozhatja az amúgy elég nehézkes életérzést. Egy apró segítség azonban mégis érkezik késő este.

olvass tovább

Belülről fakadó kihívások és útmutatás a belső átalakulás útján

Ahogy a hónapról szóló videóban is mondtam, ahogy a belső-gyors bolygók haladnak előre a Bakban és lépegetnek át a Vízöntőbe, mindegyikük áthalad majd a Plutoval való együttállásán. Ebben érkeztünk a következő lépcsőfokhoz, ugyanis ma a Mars is megkezdi ezt az fényszögkapcsolatot. Emellett ma a Hold is becsatlakozik a Bakban haladó libasorba, a Merkúr pedig megkezdte frusztrált kvadrátját a Jupiterrel.

olvass tovább