Talán tényleg velem van a baj
Lehet, hogy tényleg én vagyok az. Hogy én leszek túl hamar izgatott, hogy az a baj, hogy a szemem mindent elárul, akkor is, ha a szám nem mozdul.
olvass továbbLehet, hogy tényleg én vagyok az. Hogy én leszek túl hamar izgatott, hogy az a baj, hogy a szemem mindent elárul, akkor is, ha a szám nem mozdul.
olvass továbbNekem szerencsém van. Több olyan nővel találkozom, akik 40 és 50 felett szó szerint kivirágoznak. Persze látom azt, amikor ennek éppen az ellenkezője történik: lemondás, kapuzárás, szenvedés és olykor kritizálása azoknak a nőknek, akik jól merik érezni magukat akkor is, ha már nem fiatalok.
olvass továbbKarine Tuil egy 50 éves francia írónő, aki egy húszas éveiben járó fiatal határtalan vakmerőségével és a személyiségéből fakadó őszinteséggel ír olyan témákról a könyveiben, ami a valódi házasságtól a zsidó identitáson át a mindenkit érintő politikáig terjed. 2019-ben írta meg A Vád című művét, ami a szexuális erőszak témáját boncolgatja: megmutatva, hogyha bízol a másik félben, mert ismered az illetőt, mert talán közeli családtag, akkor is lehet valós erőszakról beszélni. Olyan kérdést is felvet, hogy vajon, ha meglátunk egy fiatalabb lányt egy idősebb férfival, akkor miért azaz általános vélemény, hogy biztos csak a pénze miatt van vele?
olvass továbbBármennyire nem szeretjük beismerni, igaz: az egónk miatt ítéljük meg az embereket. Bár tudjuk, hogy mennyit árthat, ha elítélnek, mégis megtesszük időnként. Még akkor is, ha mi magunk is sokszor indokolatlanul voltunk kitéve ennek. De akkor tulajdonképpen miért is csináljuk? A válasz röviden: mert ettől egy kicsit jobban érezzük magunkat...
olvass továbbAkkor is ha vállalkozó vagy, akkor is ha csak most akarsz belevágni, rengeteget tanulhatsz az alábbi tapasztalatokból, amelyeket a földön élt legnagyobb üzleti elmék fogalmaztak meg.
olvass továbbElőfordulhat, hogy olyan kereszteződéshez érünk életutunk során, ahol pontosan látjuk, hogy mi történik, ha jobbra vagy balra haladunk tovább az úton. Néha egyszerűen hagynunk kell magunkat a rossz irányba engedni, még akkor is, ha tudjuk, hogy nem az a “helyes” útvonal.
olvass továbbManapság még mindig sokan ferdeszemmel néznek azokra, akik harmincasként egyedülállóak. Mintha minden beszélgetés úgy hangzana, hogy "Hé, valami gáz van veled.", még akkor is csak ezt hallom ki a beszélgetésekből szavak nélkül is, ha egy kávézóban ülünk és épp az aktuális izgalmakról beszélgetünk, vagy a világ dolgairól.
olvass továbbŐk azok, akik veled vannak akkor is, amikor úgy érzed, teljesen egyedül maradtál. Ők azok, akik bár nincsenek velünk fizikai jelenlétben, de egy – egy elágazásnál az életünk útvesztőiben, biztosan feltesszük magunkban a kérdést: Vajon Ő mit mondana? Merre indulna? Hogyan döntene?
olvass továbbSzeress olyan valakit, aki akkor is tisztel, ha nem vagy a közelében. Aki mellett nem kell remegő gyomorral arra gondolnod, hogy éppen mikor szédül meg, ha nem tartod folytonos kontroll alatt. A kísértés sosem csendesedik.
olvass továbbA változás az egyik legizgalmasabb dolog a világon. Van valami kikerülhetetlen erő benne, ami úthengerként teper maga alá, még akkor is, ha nem vagy teljesen felkészülve rá.
olvass továbbMindannyian úgy érkeztünk a földre, hogy a lelkünk szabad volt, hogy szeretet élt a szívünkben és nem lakoztak még olyan negatív érzések bennünk, mint a harag, a gyűlölet vagy a szégyen. Ezeket útközben "vettük" magunkra és a különféle emberekkel történt interakcióink során épültek be a személyiségünkbe. De nem muszáj annak lennünk, ami történt velünk, bármelyik nap dönthetünk úgy, hogy lesz, ami lesz, mi holnaptól akkor is szabadok leszünk.
olvass továbbEgy átlagos ember naponta több, mint tíz alkalommal hazudik. Ezen belül akadnak ártalmatlan és kevésbé ártalmatlanok is. Azonban a hazugság észrevehető még azokon is, akik már rutinosan hitetik el az emberekkel a valótlant. Légy résen, és ha valakin észreveszed az alábbiakat, egész nyugodtan fogadd kétkedéssel, ami mondd. Fontos, hogy az összhatás a lényeg, nem szabad csak egy-egy mozdulatból ítélni.
olvass továbbA miniszoknyákról az őszi szezonban sem kell lemondanunk, hiszen csodásan mutatnak csizmával, illetve harisnyákkal. Így akkor is nőies lehet a megjelenésünk, amikor több réteg ruhát vagyunk kénytelenek magunkra aggatni. Íme, a kedvenc összeállításaink!
olvass továbbÚgy néz ki, egy kis ideig még élvezhetjük a nyár melegét, ráadásul ha beköszönt az ősz, a farmerszoknyák akkor is jó választásnak bizonyulhatnak, mindössze annyi a dolgunk, hogy harisnyákkal viseljük őket. Íme a kedvenc összeállításaink ezzel az igazi alapdarabbal!
olvass továbbEgy randi mindig sok stresszel jár, hiszen ha már elmegyünk rá, akkor valószínűleg szeretnénk, hogy minél jobban sikerüljön. A randi miatti aggódás viszont akkor is folytatódik, miután a találka véget ért, hiszen nem mindegy, hogy a búcsút követően hogyan folytatódik a két fél között a kommunikáció. Íme 10 üzenet, amivel a másik tudtára adhatod, hogy jól érezted magad, és szívesen folytatnád, ami elindult kettőtök között.
olvass továbbSokan szenvednek attól, hogy a családjuk közelében lenni nem jó – mert ítélkeznek, kéretlen tanácsokat osztogatnak, bántóak, mindenbe beleszólnak -, de nem merik megengedni maguknak, hogy ne tartsák velük a kapcsolatot. „Mégiscsak a családom” – hangzik el gyakran a kliensek szájából.
olvass továbbAz egykori V.I.P zenekar egyik tagja ma már önálló zenés estekkel lép színpadra a nagyközönség számára. Korábbi labdarúgói pályafutásáról azonban kevesen tudnak. Sikeres, stílusos és rendkívül tehetséges. Ő Rakonczai Imre. A zenész 10 gyors kérdésünkre adott 10 gyors választ stílusról, szakmáról, motivációról és az élet fontos dolgairól.
olvass továbbA mangó -nem véletlenül- az egyik legnépszerűbb gyümölcs, hiszen édes és lédús, ráadásul nagyon finom akkor is, ha smoothiet vagy krémlevest készítünk belőle, de szerintünk süteményekhez is rendkívül jó választás. Különösen igaz ez a sajttorta esetében, hiszen édes íze rendkívül jól ellensúlyozza a sajttorta kissé fanyar ízvilágát.
olvass továbbA farmernadrág az a ruhadarab, ami mindenki gardróbjában megtalálható, ráadásul minden szezonban, így természetesen nyáron is nagy kedvencünk. A kevésbé forró napokon, de okosan kombinálva akkor is hordhatjuk, amikor kicsit melegebbre fordul az idő.
olvass továbbEz a cikk tanulságul szolgálhat abban az esetben, ha folyton zűrös párkapcsolatban élsz, továbbá érdekesség lehet számodra akkor is, ha a párkapcsolatod olajozottan működik, talán azért, mert így hálásabb lehetsz a meglévő kapcsolatodért, vagy éppen azért, mert a közvetlen környezetedben élő barátaid, rokonaid problémás párkapcsolatban élik mindennapjaikat, és szívesen adnál pár hasznosnak vélt tippet, tanácsot.
olvass tovább