Hangfestők interjú Bartók Eszterrel és Sinha Róberttel
Jézus, Buddha és Krisna is elmondták már a lényeget évezredekkel ezelőtt. Mit mondhatna egy egyszerű ember ő utánuk?
olvass továbbJézus, Buddha és Krisna is elmondták már a lényeget évezredekkel ezelőtt. Mit mondhatna egy egyszerű ember ő utánuk?
olvass továbbPersze nincsen olyan moziba járó ember, aki ne látta volna, illetve olyan rajongó, aki ne lesett volna el legalább egy-két trükköt attól a csapattól, vagy bandától, ízlésnek megfelelően, aki úgy ejti át áldozatait, hogy később a legnagyobb természetességgel szövetkezik azokkal, akinek keresztbe tett. És még Al Pacino sem úszhatja meg…
olvass továbbRoy Lichtenstein képregény hatású pop-art képei, már sok művészt, divattervezőt és világmárkát ihlettek meg, 2012 májusában a képei közül egy igazi kuriózumot árverésre bocsátanak New York-ban.
olvass továbbVannak olyan családi programok, amelyek bármikor zsebből előhúzhatóak és mindig tökéletesen megfelelnek a hétvégi kikapcsolódás feltételeinek. Ilyen a hétvégi mozi. Csak a mozizás kedvéért nem szoktam moziba menni, szeretem előre kinézni a filmet és izgatottan, kíváncsian várni rá. A hétvégére az Iron Lady című filmet szemeltem ki. Imádom Meryl Streep-et és Margaret Thatcher nem mindennapi karrierje, élete is izgalmas élmény reményével kecsegtet!
olvass továbbAz öreg ott ült a kávézó teraszán, láthatóan nem volt sok mondanivalója a világról, vagy csak a múzsák halkultak, ahogyan Vonnegut mondaná. A fiatalember udvariasan ült le mellé, ő sem látszott túlzottan jókedvűnek.
olvass továbbA ruhatárammal kapcsolatos egyik legfőbb szabályom az, hogy amit az elmúlt egy évben nem vettem fel (kivéve az abszolút klasszikus, alapdarabokat) már nem is fogom felvenni. Évente egyszer, általában tavasszal, átválogatom a ruhásszekrény teljes tartalmát és ami az egy éven túli kategóriába esik összegyűjtöm és elajándékozom. Vannak családok, akiknek ez óriási segítség, nekem meg lehetőség arra, hogy az energia folyamatos ki-be áramlását biztosítsam.
olvass továbbA Gyűlölet amolyan jós, ahogyan a Truffaut-féle Négyszáz csapás. Az ottani 58-as utalás a későbbi hatvannyolcra, és párhuzamban az a brutális világkép, amelyet Kassovitz fest, olyan szomorú történet, amely kikerülhetetlen és szinte maróan realista, anélkül, hogy teret engedne bármilyen boldog befejezésnek.
olvass továbbNem mindenkinek és nem mindig fiatalon adatik meg az embernek, hogy megtalálja a számára legideálisabb munkát. Azt, amit akár ingyen is csinálna, amibe beleteheti minden kreativitását, aminek minden percét élvezi. Ezért rendkívül fontosnak tartom, hogy az ember jobb híján szabadidejét olyasmivel töltse, ami örömet okoz. Nem kell rögtön drága, megfizethetetlen dolgokra gondolni! Lehet ez festés, tánc, zene, sport, modellezés, bármi, ami személyes és aminek a maga nemében páratlan az eredménye. Meggyőződésem, hogy egy jó hobbi sokat javíthat az ember életminőségén, boldogságot hoz a szürke hétköznapokba, színesebbé teszi személyiségünket önmagunk és mások számára egyaránt. Még nincs hobbink? Micsoda kaland önmagunk felfedezése, érdeklődési körünk felkutatása!
olvass továbbAz egyik legfontosabb gyakorlati tanítást Jucitól, az énektanárnőmtől kaptam. Velem is előfordul, hogy apróságokon nyafogok, túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítok jelentéktelen dolgoknak vagy hirtelen belebetegszem valamilyen kellemetlen tapasztalatba. Egy ilyen alkalommal történhetett, hogy hosszas siránkozásomat egyetlen mondattal “meggyógyította”. “Szénbánya! Az meggyógyítana! Egy hónapig dolgoznál, napi 10-12 órát, egy kis kenyérért meg vízért és rögtön kitisztulnának a gondolataid! Nem lenne erőd hülyeségeken gondolkodni olyan fáradt lennél, az is nagy öröm lenne, ha végre aludhatnál.” -mondta. Nem mentem el szénbányába dolgozni, de a tanítást abban a pillanatban megértettem. A mai napig nagy hasznát veszem…
olvass továbbHálás kis ruhadarab: jól kombinálható, szerencsés szabással pont azokat a vonalakat emeli ki, amelyeket jó, ha kihangsúlyozol. Feltűrt ujjal, kapucnisan, pasztellben, vagy szegecsekkel, boyfriend szabás, vagy nőies válltömés? Megmutatjuk az 5 kedvenc blézerünket és a hozzájuk passzoló outfiteket. Csak jönne már a tavasz....
olvass továbbHa életem szerelmi történetének vonalát kellene felrajzolnom és kapcsolataim legérdekesebb elemeit említenem, azt mondanám, hogy minden férfitől tanultam valami fontosat, kipróbáltam mindegyik hobbiját, megismertem általuk egy új, különleges szemléletvilágot. Volt, aki megtanított arra, hogy mosogatás helyett inkább a naplementét nézzem, ugyanis az előbbi megvár. Egy másikkal rengeteget jártam rock koncertekre – a hálózsákos, stoppolós kirándulások felejthetetlenek maradtak – volt, aki a rendszeres sportolást hozta be az életembe, másvalaki a hit erejét, a vallás kulturális fontosságát, identitásom meghatározásában való helyét mutatta meg. Visszagondolva azt kell mondanom, hogy hálás vagyok mindegyiküknek az együtt töltött időért, még akkor is ha néha embert próbáló helyzetek voltak… Sokat formáltak rajtam, sokat tanultam tőlük magamról, a férfiakról, a világról, hisz a kapcsolatok egymás gazdagításáról és tanításáról is szólnak a szerelem varázsán túl.
olvass továbbA Grammy gálán csak úgy sugárzott Gwyneth Paltrow, aki szexibb, mint valaha! Legutóbb a Fertőzés című filmben láthattuk kevésbé csábos szerepben, a márciusi Harper's Bazaar-ban pedig Terry Richardsonnak állt modellt a szőke színésznő.
olvass továbbKaszás György Gondolkodjunk, mert vagyunk! című könyvének rövid ismertetőjével már találkozhatott a kedves olvasó, azonban a mű újabb és újabb kérdéseket vet fel. Az alkotó készségesen állt rendelkezésünkre, válaszai útmutatóul szolgálhatnak egyre érthetetlenebb, és kuszább világunkban. Az oktatás mikéntjéről írt gondolatisága pedig olyan tanulság, amelyet semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni.
olvass továbbMinden évszaknak megvan a “saját desszertje”. A tél számomra a gesztenyepüré szezont jelenti! Hogy finom is legyen meg “egészséges” is, light tejszínhabot teszek a tetejére és magozott cseresznyével díszítem. Betelepszem a tévé elé, keresek egy izgalmas műsort vagy dvd-t és élvezem a téli estét. Kint hatalmas pelyhekben esik a hó én meg maximális kényeztetésben pihenek és szórakozom. Csak ajánlani tudom mindenkinek
olvass továbbNem szégyelek másoktól tanulni. Egyáltalán nem jelent számomra problémát, belátni, hogy messze nem vagyok olyan okos, mint Stephen Hawking és még a közelébe sem fogok kerülni ebben az életemben. Sőt! Kifejezetten jól esik arra gondolni, hogy nem kell az “én mindent tudok” súlya alatt állandóan megfelelési kényszerrel küzdenem és örömmel tölt el a tudat és tapasztalat, hogy nincs olyan ember, akitől ne lehetne mit tanulni. Okosnak tűnni, okoskodni mindenki tud, nyitottnak lenni, odafigyelni másokra, tanulni másoktól már nem mindenki. Szerintem az utóbbi több bölcsességet kíván, na meg az élet úgyis folyton újabb tanulnivalókat hoz az útunkba, érdemes hát mindenki élettapasztalatára, bölcsességére odafigyelni.
olvass továbbA hír igaz! Mel B, Mel C, Emma Bunton, Geri Halliwell és Victoria Beckham eleget tesznek a Királynő kérésének: a június 4.-én esedékes Jubileumi Gyémánt ünnepségen újra egyesülnek. Sőt, ha minden igaz a londoni olimpiai játékokon is fellépnek majd, mint a szigetország egykori legdrágább exportcikkei. Ennek örömére megidézzük régi stílusukat, ruháikat, és átültetjük őket a 2012-es trendeknek megfelelően. Fűszerezd be Te is a tavaszi ruhatárad!
olvass továbbPink, lila, zöld, kék, citrom, narancs: mind-mind olyan színek, melyek megtalálhatóak valamilyen formában a ruhatáradban. Miért ne lehetne a szivárvány összes színével sminkelni?
olvass továbbAzokban a párkapcsolatokban éreztem magam a legjobban, ahol egy kicsit önző voltam, vagy inkább nagyon szerettem magam. Ahol folyamatosan csak elnéztem a másiknak hol ezt, hol azt… valahogy mindig rosszul alakultak a dolgok. Aztán egyszer csak elegem lett és azt mondtam magamban, hogy úgy is nagyon jó lesz nekem, ha esetleg egy ideig egyedül maradok, kiválóan fogom érezni magam egyedül is, több szabadidőm lesz a saját dolgaimra és a barátaimra. Ettől a pillanattól kezdve várom el folyamatosan a másiktól, hogy figyeljen oda az igényeimre, hogy érezze a súlyát annak, hogy számomra mi az ami fontos. Eddigi kapcsolataim egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy mindenki addig megy el, addig feszegeti a határainkat, amíg hagyjuk és mindenkivel azt lehet megtenni, amit megenged a másiknak! A legfontosabb, hogy szeressük és tiszteljük magunkat, hogy a társunk is szeretetre és tiszteletre méltónak tartson minket!
olvass továbbIllatot ugyanolyan körültekintően kell választani, mint ruhát, hiszen állhat remekül, de lehet tőlünk idegen is. Kint még javában tél van, de az illatkreátorok már most gondoskodtak arról, hogy legyen miből választanunk a tavasz beköszöntével.
olvass továbbNem könnyű így utólag bármi újat mondani, főleg úgy, hogy hol botrányokról, hol elkeseredettségről olvashat a közönség, vagy az egyszerű szörföző, mégis pár nappal a döntő után talán higgadtabban lehet értékelni.
olvass tovább