Hétfői gif challenge 03/31
Mindenkinek teljesen őszintén szíve joga úgy felöltözni, ahogy éppen puffan, de mi attól még kezdjük vidáman a hetet! Celeb-szemle iróniával, és öniróniával. Hiszen a hétfő az hétfő.
olvass továbbMindenkinek teljesen őszintén szíve joga úgy felöltözni, ahogy éppen puffan, de mi attól még kezdjük vidáman a hetet! Celeb-szemle iróniával, és öniróniával. Hiszen a hétfő az hétfő.
olvass továbbAnnyi minden voltam már, pedig még harminckettő sem vagyok. Ha megpróbálnám leírni, kifutnánk az “éteri” sorokból. Voltam ügyvédjelölt, hírszerkesztő, újságíró gyakornok, tőzsdehírtolmács, projektmenedzser, birtokvédelmi ügyintéző, szinkrondramaturg és pénzügyi asszisztens nemzetközi szervezetnél (értsd: számla processzáló). Egy informatikai cégnél két hónapig tanítottak kábelezni és hálózatot építeni. Egy hosszúra nyúlt délután során pedig azért fizettek, hogy gyanútlan emberekre sózzam rá a PC Varázs c. informatikai zsebkönyvet. Mindezt telefonon.
olvass továbbPintér Tibor már a képek alapján is rendkívül karizmatikus személyiségnek tűnik, aki egyszerre színész, operett és musical énekes, producer, rendező és színházigazgató. Mások örülnek, ha legalább egy ilyen magasrendű titulust kiérdemelnek életük során. Tibor azonban nem az a típus, aki egyetlen cél beteljesítése után nyugodtan hátradőlne, mint aki jól végezte dolgát. Egy tavaszi délelőttön, kávézás közben faggattam a színészt a múltról, a jelenről és a jövőről.
olvass továbbKörbe ölel a természet! A trend előrejelzése szerint idén eljutunk arra a pontra, hogy végre közös nevezőre hozhatjuk kertünket és az azt körbeölelő természetet. Amikor a természetet segítve a kertben is kiteljesíthetjük ízlésvilágunkat, miközben a kerti életünket igyekezünk úgy alakítani, hogy az nem zavarja majd meg az oda beköltözött állatok életét. A kerti álmok megvalósításában az idei szezonban Borbás Ágnes a Dekor&Mentha Shop tulajdonosa lesz segítségünkre.
olvass továbbTegnapi cikkünk kapcsán az - elrabolva, te mennyire figyelsz gyermekedre- megkerestük az országos Gyermekvédelmi Liga elnökét, Matusek Zsuzsannát, aki készséggel állt rendelkezésünkre. Kíváncsiak voltunk, hazai viszonylatban milyen statisztikák vannak az eltűnt gyermekekről, illetve mit javasol, hogyan tudnánk mi szülők óvatosabbak és figyelmesebbek lenni, hogy ne fordulhasson elő hasonló helyzet a családunkban.
olvass továbbViszkető, égő érzés, vörös kiütések és hajhullás – a hajfesték összetevőire bármikor kialakulhat allergia. Az is előfordul, hogy az éveken keresztül használt hajfesték vagy dauervíz ismételt alkalmazása okoz tüneteket. Kivizsgálással a későbbi panaszok megelőzhetők.
olvass továbbKíváncsiak voltunk és kicsit körülnéztünk más országokban, mi éppen az aktuális trend a gyermek divatban. Segítségünkre volt Ildi egy Los Angelesben élő régi csapattársa és azt látjuk, hogy hasonlóan öltözködik egy ott élő iskolás, mint az itthoni gyermekek, igaz a nemzetközi divatmárkának köszönhetően tükröződik ez leginkább vissza. A mai laza sulis szett basic darabjait a H&M-ben választották, a pólóra húzott, kigombolt ing egyfajta vagányságot hozott az outfitbe, a csupa kék összeállítást pedig egy erőteljes piros nadrággal tették energikussá és ezzel még vidámabbá.
olvass továbbNem tudom, csak számomra újdonság-e, s csupán én nem figyeltem a körülöttem élők életét, mindenesetre új trend kialakulása látszik a környezetemben. Kapcsolatok érnek véget egyre gyorsabban. Már nem erőltetik az emberek, ami nem megy, s egy házasságra, párkapcsolatra tanulási folyamatként tekintenek, amiben mindkét fél megéli a szükséges tapasztalatokat, felnőttebbé, tudatosabbá válik, aztán továbbáll. Keresi az útját, igyekszik megvalósítani önmagát, valóra váltani az álmait, s egy új, magához illeszkedőbb kapcsolatot találni.
olvass továbbAvagy a serdülőkor pszichológiája. A serdülőkor az egyik legnehezebb időszak életünk folyamán. A kamasz még nem felnőtt, de már nem is gyerek, olykor szeretne komolyabb dolgokhoz fogni, de gyakran elrettenti a felelősségvállalás. Hangulata állandóan hullámzik, egyik percben jókedvű, másikban dühös vagy szomorú, ami nem csak őt, a környezetét is megviseli. Mit lehet tenni a kamaszkor megkönnyítésére?
olvass továbbElőször is szeretném leszögezni: ez a nagybetűs citromtorta. Ezt készítik az angolok, de még a franciák is, akiknek irigylésre méltó a gasztronómiai kultúrájuk (is). Ennek ellenére nálunk még sok helyen a hagyományos verzió hódít, a piskótatészta közé pakolt margarinos sárga krém, némi citromlével meglocsolva. Személyesek a tapasztalataim, nekem konkrétan a cukrász vizsgán is az utóbbit kellett elkészítenem, úgyhogy biztosan állíthatom, össze sem lehet hasonlítani a kettőt.
olvass továbbNegyed évszázad után már elgondolkozik az ember, és néha előfordul hogy megpróbálja csokorba gyűjteni a bölcsességcsírákat. Konklúziók ide vagy oda, én erre jutottam 25 év után.
olvass továbbTudjuk még majdnem egy teljes hónap van hátra, de ahogy ez általában lenni szokott észre sem vesszük hogy elrepülnek a napok és egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy nyakunkon az ünnep, ráadásul ez is 2 nap alatt véget ér, tehát miért ne hangolódhatnánk rá már jó előre? A nyuszi is a vidám színek és a meleg idő hírnöke, így nem árt, ha néhány apró kis kiegészítővel csempészünk belőle a gyerekek szobájába is. Nektek melyik lenne a kedvencetek?
olvass továbbA mai napon végezz el minden tennivalót és munkát, ne halaszd el, semmiben ne halogass. Ma ápold a bőröd, pedikűr, manikűr, pakolások. Napi megerősítés: minden a megfelelő időzítéssel érkezik életembe és én eszerint cselekszem.
olvass továbbMindenki Carrie Bradshaw-ja, azaz Sarah Jessica Parker ma ünnepli 49. születésnapját. A színésznő legutóbb cipőkollekciójával rukkolt elő, amin cseppet sem lepődtünk meg, hiszen a Szex és New York hat évadán keresztül volt alkalma beleszeretni a divatba.
olvass továbbMindenkinek teljesen őszintén szíve joga úgy felöltözni, ahogy éppen puffan, de mi attól még kezdjük vidáman a hetet! Celeb-szemle iróniával, és öniróniával. Hiszen a hétfő az hétfő.
olvass továbbA mai napon merj elhagyni mindent, ami már idejétmúlt. Ma rendezd a számláidat, pénzügyeidet. Napi megerősítés: felismerem és elhagyom,átalakítom a hibás szokásaimat,új csodás, előrevivő szokássá.
olvass továbbEredetileg is egy év alatt készült el, most is pont egy évig tartott a kivitelezés. Az Eiffel Palace-t teljesen elbontották és kőről-kőre, darabról darabra építették újjá a 21. századi elvárásoknak megfelelően: új technológiákkal, öt szintes mély garázzsal és egy panoráma szinttel megfejelve. Különleges atmoszféra és új vonal a belvárosi iroda-kultúrában a DVM Group kivitelezésében.
olvass továbbAhogy beköszönt a meleg, egyre több ötlet merül fel a szülőkben, milyen kalandokat tartogathat számunkra a jó idő. Az alábbi indiános összeállítás is a természet adta kalandozásokat idézi elő, a kollekció néhány eszköze akár a szabadban is bátran használható, nemcsak a gyerekszobában. Ha pedig valaki elég kreatív és merész, az indiánsátor megvalósítását például nem csak az alábbi helyeken szerezheti be, hanem akár saját maga is elkészítheti. Az eredmény pedig lehet hogy időigényes, de annál emlékezetesebb lesz.
olvass tovább30 évvel az első személyre szabható karkötő után megérkezett a PANDORA legújabb, teljesen új koncepción alapuló kollekciója, az Essence. A felejthetetlen pillanatokat megörökítő hagyományos Pandora karkötő mellett megjelent letisztult és elegáns sorozat darabjai a viselőjük életét leginkább meghatározó értékeket hivatottak kifejezni.
olvass továbbWolf Katit mindig is csodáltam a teljesítményéért, ahogy két kisgyermek édesanyjaként megmutatta tehetségét egy ország előtt évekkel ezelőtt az X-faktorban, és a megszokottól eltérően, feleségként és anyaként vált ismertté és sikeressé.
olvass tovább