Kulcsszó keresés /


Csokis, túrós, epres

  • 2014. május 20.

Cukrászpályafutásom azon szakaszához értem, amikor már nem csak konkrét receptúrák alapján készítek édességeket, hanem ha elkap az ihlet, szabadon alkotok, variálok. Ez a torta is így készült, ráadásul születésnapra, úgyhogy szépnek és finomnak is kellett lennie egyszerre. A süti alapja egy brownie piskóta, ami már önmagában is kielégítheti egy földi halandó heti édesség szükségletét. Ezt ellensúlyozandó egy tejszínes túró réteg következik, majd sok-sok eper és házi lekvár.

olvass tovább

Bemelegítés az eperszezonra

  • 2014. április 25.

Kevés olyan desszert van, ami nem a túlzott édességével, díszítésévél, formájával akar hivalkodni, hanem visszafogott, de harmonikus ízeket hoz. Az amerikai sajttorta, ami a mi szánk íze szerint inkább tekinthető túrótortának, pontosan ilyen szelíd sütemény. Nem túl édes, sőt, a krémsajt jellege miatt inkább van néha egy kis sós beütése. Engem egyébként is nagyon izgatnak az édes-sós ízpárok, és mivel ennek a tortának nagyon nagy skálán mozog a cukortartalma (van olyan recept, ami alig tesz bele, és van, amelyik agyon cukrozza), mi is bátran játszhatunk a tónusokkal ahogy szeretnénk.

olvass tovább

Fittanyuka: Tejmentes Túrógombóc

  • 2013. október 27.

A túrógombóc szinte mindenki kedvence. Aki viszont valamilyen okból kifolyólag nem fogyaszt tejet és tejtermékeket, nekik sem kell lemondani a gombócról. Alapja a semleges ízű köles, amelyet igazán „túrójellegűvé” ízesíthetünk a citromhéj és citromlé segítségével.

olvass tovább

Mai mosoly: Nutella torta

  • 2013. augusztus 23.

Túrótortának indult, aztán Nutella torta lett Pierre Hermé receptje alapján. Íme a gyönyörű süteményem receptje, amit elejtettem, de némi mogyorótörmelékkel megmentettem, ugyanis nem tört ketté.

olvass tovább

Szekszárd és az úti pogi

  • 2013. június 06.

Az útipogi története tavalyra nyúlik vissza, amikor is Török-Bognár Renáta kiposztolta a medvehagymás pogácsa receptjét. Azóta akárkinek megsütöttem, aranyba foglalja a nevem. Szóval Reni ezúton is köszönöm. Kicsit persze változtattam rajta, de nem azért mert nem volt jó úgy ahogy volt (tökéletes), hanem kitaláltam, hogy kipróbálom tejföllel elkevert túróval, és vaj helyett házi kacsazsírral, valamint újhagymával.

olvass tovább

New York sajttorta citrusokkal

  • 2013. május 27.

Kedvencem a sajttorta, mert nagyon egyszerű elkészíteni és százféleképpen variálható. Mehet bele krémsajt, joghurt, tejföl, túró. Imádom. Ez a verzió a sajttorták királya. Egy jó málnaöntettel, vagy házi baracklekvárral, eperrel egészen királyi eledel. Omlós, könnyű szétolvad a szájban.

olvass tovább

Gondolatok Agatha Seymour-tól - június 10.

  • 2012. június 10.

Az egyik kedvenc ételem a harcsapaprikás túrós csuszával. Ha eljutok a Római partra vagy a Balatonra, rendszeresen ezt eszem. Szeretem ezt is amolyan társasági program keretében megszervezni. Az ember találkozik a rég nem látott barátaival, akik családostól érkeznek ezekre az összejövetelekre. Este a vacsora után közösen megsétáltatjuk a kutyusokat a sétányon és nagyokat beszélgetünk. Kell ennél jobb program?

olvass tovább