Életünk végéig abba a testbe leszünk bezárva, amiben most vagyunk, tehát a saját dolgunk könnyítjük meg, ha megpróbáljuk elfogadni azt. Nem elhanyagolni és azt mondani, hogy „ilyen alkatom van, ezt dobta a gép”, hanem odafigyelni rá, nem folyamatosan mérgekkel tömni, heti párszor elmenni edzeni, találni valami olyan mozgásformát, ami jól esik, amivel levezethetjük a feles energiáinkat. Figyelni a testünk jelzéseire, nem sanyargatni a végletekig, hogy illeszkedhessünk a társadalom által felrajzolt ideális képbe.

Életünk végéig ugyanezzel a lélekkel kell beérnünk, ezeket a gondolatokat kell formálnunk, életünk végéig képesek vagyunk azonban tanulni és fejlődni, ami egy csodás dolog.

Tehát kezdhetnéd azzal, hogy a tükörképed szemébe nézed és kimondod: szeretlek. Szeretlek akkor is, ha nem mindig vagy olyan, mint amilyennek elképzeltelek, akkor is, ha néha a saját hülyeségeiden csúszol el, akkor is, ha nem vagy tökéletes, sőt még akkor is, ha néha semmi erőm és energiám nincs ahhoz, hogy szeresselek. Szeretem azt, aki vagy, és büszke vagyok az elért eredményeidre. Amikért küzdöttél. És azokra is, amiket még nem értél el, de benned van hozzá a lehetőség.

Szeretlek, mert minden egyes nap egy kicsivel többet tudok meg rólad.

Mert a szeretetem a fejlődésed szolgálja. És mert így boldogabb az életem.

• elfogadás lélekhangok önszeretet

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!