Sokan azzal az érzéssel érkeznek a viszonyba, hogy nem találtak meg a megfelelő embert, senki sem volt elég jó, egyedül Ő, aki házas. Felmerül a kérdés: Nem önmagamat helyezem inkább a passzív, cselekvőképtelen pozícióba? Így akarom, ez a döntésem. De nem inkább én vagyok az, aki valójában nem vállalja a teljes önátadást, mert nem vagyok képes teljes szívvel, energiával, százszázalékos, tiszta bizalommal megnyílni?

Nem is vagyunk tudatában igazán, hogy ez a stagnálás, az örök hiány és visszautasítottság mennyire rombolóan hat önbecsülésünkre. Mert soha nem érezhetjük magunkat fontosnak. Az egyetlennek.

A szeretői viszonyok a legtöbb esetben valójában halogató, időhúzó prolongált kötelékek. Ezekben a széthulló, majd ideiglenesen újra összekapaszkodó liezonokban nincs érzelmi biztonság, mert nem azt kapjuk, amit szeretnénk és nem úgy tisztelnek, ahogyan az jó lenne. Hosszú távon nem opciók akarunk lenni, hanem valaki számára az egyetlen lehetséges választott út. Vannak akik úgy gondolják, szeretőnek lenni bár nem tökéletes állapot, mégis valami, esetenként kellemesebb a magánynál, hiszen jutnak boldogságmorzsák, még egy közös hétvége is belefér. Legtöbb esetben azonban egy titkos viszonyban több a hiány, a kimondatlan és megválaszolatlan kérdés, mint amennyi érzelmi biztonságot, megelégedettséget hoz.

Mert nincs állandó, stabil jelenlét. Nincs elkötelezettség, döntés, összekapaszkodás, szövetség, nincs valódi kötelék. Általában a hiány, az egyedüllét oldása, a lelki támogatás vágya, az intimitás és elfogadás iránti igény tartja életben ezeket a kötelékeket, ezek azonban nem elegendők egy igazi nagybetűs Kapcsolathoz. Folyamatosan megéljük, hogy a másik érzelmileg és fizikailag elérhetetlen, nincs is egészen jelen a kapcsolatunkban, és pontosan akkor nem nyújt támaszt, amikor a legnagyobb szükség lenne rá.

• felvállalás hiánya prolongált kapcsolat szerető szeretői viszonyok

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!