Sorsszerű volt a találkozásunk. Már az első pillanattól kezdve vibrált köztünk a levegő. Akkor és ott, azon a fülledt, nyári estén valami történt. Valamit hagytam a szabadjára engedni.

Az a valami hozzád láncolt. Először felemelt, és a boldog élet felé repített, míg végül zuhanni kezdtem. Egyszerűen képtelen voltam megérteni, mi miért nem lehetünk együtt. Te nem tudtad lezárni az ex-kapcsolatodat, én nem akartam őhozzá hasonlítani. Te ennek ellenére a „mi” szóval dobálóztál, én pedig csak hagytam. Te hamis ígéretekkel fájdítottad szívemet, én nem ellenkeztem. Engedtem, hogy ezt tedd velem. Elmostad a határt az igaz és a hazug szavak között, így a látszatszerelmet elfogadtad, mindeközben pedig a felszínt „dicsőítetted”.

Ennek ellenére naivan ittam a szavaidat. Ám annyi miértpontén után, bezártam az ajtót előtted. Nem hagytam, hogy egy olyan ösvényt taposs ki a szívemben, amelyen se szó, se beszéd, bármikor átléphetsz. Vagy kiléphetsz: a közös jövő(nk)ből, a boldog pillanatokból és az életemből.

Többször próbálkoztunk. Szeretni akartunk: én téged, te a szerelemvágyat. De sosem keresztezték egymást útjaink – igazán.

Csak azt akartuk.  

• érzések lélekhangok lemondás szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!