Semmiféle önzőség nem lehet jó hatással egy emberi kapcsolatra sem

Törődni kell magaddal, és tisztában lenni azzal, hogy nem baj, ha néha önmagadat helyezed az elsőhelyre. Nem baj, ha néhanap nemet mondasz. Szükség van rá. Ez az egészséges ego, amit Morrison úgy nevezett, hogy „indokolt mennyiségű nárcizmus”: nos, szerintem ez két fogalom két különböző jelentéssel bír. Az egészséges ego az, ami összehangolja az egót és a superegot, avagy az egészséges önképet a nárcizmussal. Egészséges énkép, tudatos önbizalom az, amikor hiszel magadban, amikor tisztában vagy vele, hogy mire vagy képes, hogy mik a hibáid, a gyengeségeid és az erőid, amikor a csalódás vagy egy trauma a padlóra küldd, de képes vagy feldolgozni és felállsz belőle úgy, hogy tanultál is az egészből. A nárcizmus, avagy a beteges nárcizmusnál az egyén nem tanul a hibákból, a traumákból, a kapcsolataiból. De lássuk csak, hogy Hotchkiss szerint mi a nárcizmus hét főbűne:

1. Szégyentelenség
2. Mágikus gondolkodás, vagyis a nárcisztikusok tökéletesnek látják magukat, viszont ehhez torzításra és illúzióra van szükség. Elhitetni önmagukkal is, hogy ők mindig mindent jól csinálnak.
3. Arrogancia az, amikor úgy nyerik vissza az önbecsülésüket, hogy másokat ledegradálnak, alacsonyabbra helyezik a többieket saját maguknál, vagyis egyszerűen szólva, a többi embert folyamatosan leértékelik.
4. Irigység: ha folyamatosan lebecsmérled a másikat, ha a többiek képességeit lekicsinyled, ha nem biztatod őket, akkor előbb-utóbb a másik tőled fog függni, az önbizalma a béka segge alatt lesz kettővel, a tied pedig szárnyalni fog.
5. Jogosultság: úgy hiszik, hogy különleges bánásmódra jogosultak, hiszen nem csak tökéletesek, de rendkívüliek is.
6. Kizsákmányolás, kihasználás: a másik embert többnyire alárendelt pozícióban tartják, amiből menekülni egyszerűen lehetetlen, de igencsak nehéz.
7. Elvétett határok: a nárcisztikus személyek azok, akiknek nincs, de legalábbis nem észlelik a határaikat, mert úgy vallják, hogy nincs határ önmaguk és a többi ember között. S a többi ember azért létezik a nárcisztikusok szerint, hogy az ő igényeiket kiszolgálja.

Egészen kicsi, de mégis égbekiáltóan nagy vonal választja el az egészséges nárcizmust az ártalmastól. Önbizalom terén, egy egészséges énképpel rendelkező embernek a realitással egyező önbizalma van, míg az ártalmas avagy beteg nárcisztikus személyt egy felnagyított öntudat jellemzi. Egy olyan kép, amiben magát tökéletesnek mondja, magát piedesztálra emeli, a többieket pedig lekicsinyli. Ebből következik, hogy számukra a határok mellett, elveik sincsenek, se lelkiismeretük, és még hűséget sem éreznek az emberek felé. Addig használják a kapcsolataikat, amíg nekik jó. Hogy mire alapoznak ezek a személyek? Az egészséges személyiségnél egy egészséges gyermekkor az önbecsülés támogatásával és megfelelő szabályok alkalmazásával. Míg az ártalmas nárcizmusnál egy traumatizáló gyermekkor az alap, ahol az önbecsülés sárba tiprásával és/vagy azzal a tapasztalattal nevelkedett fel, hogy nem kell másokra tekintettel lennie, ahogyan se szeretet nem kaptak a családjuktól, és egy kapcsolat valódi értékét még hírből sem ismerték meg. Nem így születtek, nem így kezdték az első pár évüket a Földön, csupán ezzé nem nevelték őket. Mert őket nem nevelték.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!