A szövegben előfordulhatnak erősebb szavak, előre elnézést kérek. Az érzéseim megkövetelték, hogy így adjam át, mert hát így hiteles. Ja és jó szórakozást! Ekkor sértettem meg hozzám közelálló embereket, és ekkor kellet leülnöm magammal. Ez sült ki belőle! Azóta jobb, próbáljátok ki! Tényleg segít!

-Megint megtörtént, megint túlzásba vittem.

-Csak el kellene engedned, el kellene fogadnod. Senkinek sem könnyebb. 

-Tudod éppen ez a baj. Senkit sem lehet egy kalap alá tenni. Teljesen különbözőek a tűréshatáraink másokéival szemben. Jogom van ahhoz, hogy a fájdalmam az enyém legyen. Jogom van ahhoz, hogy kimondjam, hogy megvalljam. Senkinek sem kell fájnia annak, ami nekem fáj. Érteni sem kell.. De ezzel a béna dumával ne etess már!

-Jaj mindig ez a mártír szöveg, szerinted nekem mennyire volt rossz.

-Elhiszem. Tudom. Nincs jogom megkérdőjelezni a te érzéseidet. Azok a tieid. Tudod azt nem értem, mikor született ennyi gyűlölet. Olyan mintha ott fejlődött volna az anyaméhben, mint a kisded. Hosszas rossz érzések, hosszas elfojtott problémák, amiket mindenki figyelmen kívül hagy, mert hát oh azok nem nagy dolgok. Pedig minden kicsi naggyá érik: a probléma, a szeretet, a harag, a gyűlölet.

-Oké, de hát ezzel nincs idő foglalkozni. Élnünk kell. Menni kell dolgozni, jogsit szerezni, házat és autót venni. A társadalomban ilyen mindennap. Enélkül nem fogadnak be. Mert ha más vagy mint ők, utálni fognak, és akkor lesz csak igazán rossz. 

-Várj: Végül is te most a társadalmat többre tartod bárminél? Fontosabb az, hogy ők mit gondolnak rólad, mint hogy rendben vagy-e ? Ezt akarják, persze. Mert aki kicsit is gondolkodik, foglalkozik magával, talán mást akar majd, mint ami van. Az meg ugye nem jó. 

-Te is mindig mást akartál! Aztán nézzél magadra! Semmi se sikerült neked, nincsen semmid se! Akkor most, hogy is van ez? Lassan már barátaid sincsenek, mert nem tudod elfogadni a világot. Nem tudsz békében élni ezzel az egésszel. Boldogtalan vagy a saját gondolataid miatt. Te mondtad saját száddal, hogy az ürességet érzed. 

-Igen, igazad van. Már a padló is elküldött, annyit lógtam vele. Mást akarok. Ja. Talán azért sem sikerül semmi, mert rohadtul senki sincs, aki egy kicsit is így gondolná: Annyira jó vagy így, menj, küzd, jól csinálod. Az ürességet meg azért érzem, mert nem bírok megbirkózni egyedül semmivel. Azt hittem könnyű lesz. Sose kell senki se. Rosszabb napjaimon még el is hiszem! De k*rvára kell valaki! Legalább egy ember, aki hisz bennem, és aki nem csak a rosszat látja a rosszban, hanem észreveszi a jót! Mert mindenben van jó!  

-Miért vagy ilyen? Kifürkészhetetlen vagy. Egyszer kedves és normális. Máskor meg egy bolond. Néha nyitott vagy, és bohóckodsz, később meg bezárkózol. Jó ember vagy te?

-Felteszem a kérdést magamnak mindennap. Néha azt gondolom még én magam is, hogy egy szart! Rohadtul rossz vagyok. A mellkasomon mintha ülnének egy hatalmas seggel, úgy szorít. De mégis mikor belenézek valaki szemébe én csak a jót látom benne. Érdekelne, legyen az akárki, hogy mi van vele. Igaz az, hogy nem bírok mindenkit, és mondtam is rengeteg csúnya dolgot másokra. De ki nem? Bár tudom, hogy nem azzal kéne jönnöm, hogy ki mit csinál. Mostanában egyre kevésbé is érdekel. 

-Fura. Gondolkodtál azon, hogy mi lehet a bajod?

-Nagyon sokszor. Elcsúszott ez az élet dolog nagyon. Egyre csekélyebb a tudás, amivel szaporodtunk, hamis értékeket húztunk fel, és egymás életét nyomorítsuk. Hogy lehetne ezt elengedni? Ezért is mondtam, hogy ez egy hatalmas butaság. Az ilyen és ehhez hasonló baromságokkal próbálják eltakarni a valóságot, hogy mi mind betegek vagyunk. Akiket az hoz lázba, hogy másokat kioktatunk, bántunk, hogy folyamatosan versengünk, és azt gondoljuk, a nyereség az, ha minden és mindenki felett állunk. Az is bánt, hogy a gyerekeket az ilyen felnőttek szülik, akiknek már tátongó fekete lyuk van a szívük helyén. Akik már kevés igazit tudnak adni és mutatni. Így csak lefelé és lefelé megyünk. Pedig tudom, hogy mélyen mindenki mást akar. Mindenki jobbat akar. Mindenki jobb akar lenni. 

Minden ember szenved. De minden ember ezt az egészet magának köszönheti. Mert választhatnánk mást is, de mi nem azt választjuk. Ezért nem tudom elfogadni, elengedni. Azt nem lehet, ami mindennap gyötör. Tudok viszont jobb lenni kicsit. Nem akarok már a régi lenni. Olyan akarok lenni, aki eléri azt, amit akar. Tudok változni, ha nagyon akarok. És miért ne akarnék? És miért ne tudna mindenki?  És miért ne akarná ezt mindenki?

• lélek pszichológus

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!