Önmagamként már nyitva a szívem a szeretetre

Aztán ahogyan telt az idő, jött egy hirtelen felismerés, aminek kapcsán váratlanul ért a pofára esés, hogy eddig egy teljesen más emberként funkcionáltam a kapcsolataimban. És végre megértettem azt, hogy hiába is voltak érzelmek, hiába is kergettük a szerelmet, ha egyszer nem engedtem belátást a szívem mélyére, hogyan is tudtak volna teljességgel szeretni. Akkor eldöntöttem soha többé nincs szükségem a megszokott sémákra. Nem akarok többé félni attól, hogy nem vagyok szerethető. Nem akarok reszketni attól, hogy nem vagyok elég. Nem akarok többé egy „félig igen” nő lenni. Döntöttem, hogy minden, amit érzek az az enyém és az, hogy a másik nem akarja, nem kéri, vagy éppen másképpen gondolja, az már az ő saját érzése, és nekem az ő érzéseivel nincsen dolgom, csak a sajátoméval. Ez nem önzőség, csupán csak elfogadás. Elfogadása annak, hogy lehetek teljes értékű, és lehetek boldog. Elfogadása az igen-nek, és elfogadása a nem-nek.

Azért kell őszintének lenni és önmagamat szeretni, hogy másokat is elfogadhassak és szerethessek."

Csakis azt akarom megélni, de azt száz százalékig, ami belőlem jön, és ha lesz olyan szerencsém (márpedig szentül hiszek abban, hogy igen), akkor a férfi, aki nekem teremtetett, imádni fogja bennem mindazt, ami vagyok. Kérdések és kifogások, „fél-igenek”, és el nem szívott cigarettákkal együtt. Mert így leszek neki én, az egész.

• elfogadás érzelmek lélekhangok önmagam önszeretet párkapcsolat

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Mounaji Barbi

Az írás, mint kifejezőeszköz mindig is jelen volt az életemben. A szenvedélyemmé vált, és ennek köszönhetően a lehető legtöbbet szeretnék átadni ebből másoknak.