A jó barátságot nem adják ingyen. Nem attól leszel jó, mert a születésednél véletlenszerűen rád szórta Isten a jóság-porát, hanem úgy leszel igaz és jó barát/szerető/házastárs/szülő/gyerek/munkatárs/bárki, hogy fejleszted magad, s ezzel párhuzamosan törekszel arra, hogy a másik emberre is őszintén figyelj. Az életben kevés dolog működik olyan valódi koncentrálás nélkül, ami lélek nélküli. A jó magába foglalja a hibázást is, a csalódást is: azt szokták mondani, hogy azt vagyunk képesek a legjobban bántani, akit a legjobban szeretünk, mert benne jobban bízunk, mint saját magunkban és tudjuk belül, hogy meg fog bocsátani nekünk, mert érti. De mi van akkor, ha ez az értelem hamis? 

Sok önismereti könyv az egészséges határhúzásról beszél, de igazán csak akkor fogod megtanulni, ha a saját bőrödön érzed ennek a jelentőségét. Hónapok és évek telhetnek el úgy, hogy azok, akik egykor a mindent jelentették, egyszerűen észrevétlenül tűnnek el, mert ha te nem keresed őket, ők sem fognak. Nem értik az okokat, de a barátságok ebben is hasonlít a szerelemhez: nem kell mindent megérteni rögtön ahhoz, hogy szeretni tudj. A szeretetnek nincsen szótárja. És nem azért nem keresed őket, mert egy bunkó állat vagy; nem azért nem adod a megszokást, a napi szászszoros élménybeszámolókat és aktív, közös programszervezéseket és a mindennapi folytonos érdeklődést a másik felé, mert más dolgod van, mert önző vagy – ez a leggyakoribb, amit a képedbe vágnak –, hanem mert jelenleg te lettél az, aki nem kap levegőt. Aki belekerült egy spirálba, és minden másodpercét leköti a teljesítés, és az, hogy ne őrüljön bele, hogy megtanuljon újra rendesen levegőt venni. A mérgező közeg csalóka, és alig észrevehető: akkor fogod realizálni, hogy baj van, amikor már hosszú heteken, hónapokon, éveken keresztül légszomjad van.

Azt mondta, hogy tudja, hogy szar barát volt, hogy nem mindig volt jó, majd ignorál, mikor olyanokat írsz a válaszba, ami nem tetszik neki. A barátságok önmagunkkal való szembenézés is: nem csak te magad fejlődsz, hanem a másik is. Egy jó barátságban együtt fejlődtök: inspiráljátok egymást arra, hogy még jobban kialakuljon a valódi személyiségetek. Egy helyesen működő barátság olyan, mint egy jó párkapcsolat sőt, azt szokták mondani, hogy a barátság olykor nehezebb is, mint szerelmesnek lenni. Így, ha nem mersz önmagaddal szembenézni, a barátság elég rövid időn belül elkezd megromlani. Egy barátság nem csak szépségből, humorból, szórakozásból és vattacukorszintű könnyűségből rakódik össze: ha így lenne, az nem barátság, hanem felszínen működő elvagyok haverság. Sőt, lehet, hogy még a haverság is túl komoly kifejezés lenne ehhez. Ahogyan önmagaddal harcolsz olykor magadban, ahogy saját magadat próbálod keresni, ahogy te magad változol, úgy a változik a közös kapocs is, hiszen ha két küzdést egybe rakunk, a közös nem lehet változatlan. Vannak mosolyszünetek, üvöltések, sírások, tányérok falhoz csapása, de nem mindegy, hogy mindketten küzdünk kettőnkért, nem mindegy, hogy hány százalékban tesszük bele a saját részünket a felelősségből.

A küzdéshez is két ember kell. Kiérzed a leírt üzenetéből, hogy még mindig elnyomja önmagát, hogy még mindig ott tart, hogy az önismeret luxus, hogy nem kell önmagával törődnie állandóan, mert csak az foglalkozik ennyit ezzel a kérdéssel, aki pocsékul van, ő pedig jól van. Belezuhan az életbe, az éjszakázásokba, a szexuális együttlétekbe, odaadja magát minden második férfinak, majd könnyen beleszeret mindenkibe és csodálkozik, hogy józanul gátlásos és szorít a mellkasa. Azt hiszi, hogy a boldog élet konfliktusmentes, hogy nincsenek belső harcok és rosszérzések, ha kiegyensúlyozott vagy nem kell magaddal törődni. A belső munkát senki nem úszhatja meg, tudod, ez egy folyamatos dolog, ami veled előtt megy párhuzamosan. Ha beszélsz az érzéseidről, nem leszel ettől még boldogtalan, gyenge és az, aki nem találja a helyét sőt: amikor megengeded magadnak, hogy kommunikáld és átéld az érzéseidet, amikor leteszed az ego-t és traumákat dolgozol fel, és felelősséget vállalsz, az lesz a valóság. Addig csak konstans élvezed az életet, de sosem lesz tartós. 

Azt mondja, hogy tudja, de valójában leszarja az egészet, mert a másikra haragszik amiatt, hogy elhagyta, mert nem tanult meg felelősséget vállalni a saját része miatt. Azt mondja, hogy tudja, de azzal képtelen szembenézni, hogy nehézségei vannak a kommunikációval és önmaga kifejezésével éppúgy, mint a másik fél őszinte meghallgatásával. Ez lehet azért is, mert gyerekkorban a szüleinek  és a környezetében is inkább a bizonyítás, a teljesítmény volt a fő, mint az, hogy az érzelmekkel megfelelően tudjanak bánni. Ha egy teljesítményalapú, elvárásokkal tarkított családban nősz fel, akkor a ráció mellett az érzelem egy üres sikátorhoz fog hasonlítani: van, de minek. Van, de csak a létminimum: talán meg tudjuk különböztetni az érzéseket, de ennyi, magára vannak hagyva úgy, ahogy mi is magunkra voltunk hagyva velük. S ezt a magára hagyást adjuk tovább a kapcsolatainkban tudat alatt. De, ahogy ez egy párkapcsolatban, úgy egy baráti együttműködésben sem lesz egészséges. Elhagyjuk a másikat, mert saját magunkat hagytuk el éppen. Mikor az elhagyást megdolgozzuk, mikor helyrerakjuk magunkban, amit helyre kell, a határok miatt is lecsökken az, amit már el tudunk viselni: nem tudunk egyből ugrani, ha a másik megjelenik ezer év után, mert éppen bajban van és kellünk. Már eszünkbe jut, hogy eddig hol az Istenbe voltál? Eddig nem volt rám szükséged? Egészségesen kezdjük el látni a különbséget szeretet és szeretet között. Egészségesen nemet tudunk mondani, ha a függőség kopog az ajtónkon: legszívesebben magunkhoz ölelnénk, de már tudjuk, hogy magunk miatt és a másik miatt sem lehet. Ez a szeretet fáj: amikor készen állsz kommunikálni, de a másik még a hárítás és tagadás és önelnyomás fázisában van. Az idő pedig kicsúszik, majd elmúlik. S ez az elmúlás, ez a valódi átbeszélés és őszintén való küzdés nélküli lét lesz fájdalmas: hogy tudatosak lettünk, feldolgoztunk, és nem tudjuk elmesélni, nem engedi a másik, mert nem tart ott, mert már nem tart ott. Felégettük a hidat anélkül, pedig meg is menthettük volna, de egyikünk sem volt olyan erős. 

A szeretet küzdéssel jár, a működő kapcsolatért harcolni kell, de a szeretet valójában nem fáj: a harc nem egyenlő a fájdalommal. Érzitek a különbséget? Érzed a különbséget?

• barátságok barátságok vége gyógyulás kapcsolatok konstans szorongás küzdés önbizalomhiány önismeret szeretet

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!