Meztelen boldogság

Ami szintén fontos, hogy ha nem tudnánk milyen a szomorúság nem értékelnénk annyira az örömöt amitől végeredményben annyira boldogok lehetünk. Minden olyan törékeny mint a jég körülöttünk és néha még akkor is eltörik, ha mi nagyon vigyázunk rá. Erőltetve nem lehet boldognak lenni, ahogy a káoszban sem találjuk a komfortot. Sokszor hittem azt, hogy menni fog ahogy szeretném, legyen szó bármiről. Amit erővel old meg az ember az egy idő után nehéz lesz és teherré válik, csak idő kérdése.

Pillanatok, olyanok amik megváltoztatják az életünket. Hol gyökeresen, hol csak bizonyos időre, de változást hoznak. Annyira hirtelen szakadhat el bármi és forrhat egybe két ember mint ahogy a hideg és a meleg idő változik. Percről percre, mert sajnos az életben semmi nem állandó.
Mennyit beszéltünk mi erről, hogy az időnkre legalább annyira kell vigyázni mint arra amit csodának láttunk. Azt hiszem kicsit mindenki hajlamos túlértékelni dolgokat. A baj az, hogy nem dolgokkal tesszük ezt, embereket is többnek látunk. Miért? Mert többet várunk el és nem vesszük észre, hogy az elvárásaink miatt csalódunk.

Minden életnek hiszem, hogy van társa, olyan akivel leélheti az övét. Mindenki egész életében ezt az egy személyt várja, keresi és idealizája. Néha annyira eltévesztjük, hogy az évek során miket kezdtünk akarni és nem akarni, hogy a valóság elfoglalja a terét mindennek. Néha jobb dolgokkal helyettesíti az elvárásainkat és van hogy arcon csap a felismerése annak, hogy valójában talán soha nem lehetünk olyan önfeledten boldogok mint ahogy elképzeljük.
Lehet, hogy sokak vagyunk, sokan vagyunk és sokat akarunk egymástól. Talán nincs igazi oka, csak csupán az, hogy egy elképzelt életet akarunk megvalósítani valakivel aki nem olyan mint aminek mi gondoljuk. Nem képzelt valóságban kelleni élnünk, hanem boldog elképzelésben.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Krausz Dominika

Nem kötelességből írok, a tollamnak szüksége van valamire, ami megihleti. Sosem tudtam úgy alkotni, mintha ez egy megoldandó feladat lenne. Tizenkét évig versenytáncoltam, úgy tartják a nagy táncosok nem a technikájuk, hanem a szenvedélyük miatt válnak naggyá. Ezt a szenvedélyt mára az írás jelenti számomra, ez az én "váram", ahová ha kell elmenekülhetek és úgy érzem adhatok magamból valamit másoknak. A célom, hogy amikor olvassák a bejegyzéseimet, érezzék magukat jól az emberek egy olyan helyen a világban, ahol értékre lelhetnek. Függetlenül attól, hogy öröm vagy csalódás van a lelkükben, találjanak a soraim közt valamit ami hasznos lehet számukra bármilyen élethelyzetben.