A Kristály az emberek belső lenyomata, és nem szükséges egy szerelmi csalódás, egy kéretlen megcsalás vagy örökös párkapcsolati harc ahhoz, hogy azonosulni tudjunk Vági Bence rendezésével, megalkotásával. Csalódni nem csak másokban tudunk. Harcolni nem csak a többi emberrel lehetséges. Kérdőjelek nem csak azért alakulhatnak ki bennünk, mert nem találjuk a közös hangot a körülöttünk lévő személyekkel. A stagnálás, az üresség érzete nem csak akkor találhat meg minket, ha szociálisnak tartjuk magunkat vagy ha állandóan emberek vesznek körül minket és állandó kapcsolatban állunk velük.

Ahogy a boldogságunkat, úgy az ürességünket sem várhatjuk, köthetjük egyetlen egy emberhez. Ha másokra van szükségünk ahhoz, hogy összerakjanak minket, valójában nem őszinték vagyunk, hanem önzően menekülők. Miért erősebb bennünk a nem, mint az igen? Miért akarunk kötődni valakihez, ha valójában önmagunktól is szorongunk? Miért van az, hogy minél elveszettebbek vagyunk saját magunkkal szemben, annál jobban már-már görcsösen igyekszünk megtalálni a lelki társainkat, az örök barátainkat és szerelmeinket? Miért egyszerűbb elrejteni az érzelmeinket, mint megélni őket? Miért könnyebb a félelmet választani, a szorongásba beletörődni, mint karonragadni őket és úgy megélni, hogy közben fejlődünk is? Miért könnyebb semlegesnek tettetni magunkat, mint őszintének lenni? Miért várjuk, hogy a másik lépjen ahelyett, hogy azt tennénk, amit szeretnénk? Tényleg csak a visszutasítástól félünk? Miért tűnik minden fekete vagy fehérnek, miközben vágyunk a színekre? 

Évről-évre olyan a Recirquel Társulat eme előadása, mintha éppen akkor nézném elsőnek: s bár kívülről megvan a fejemben, hogy mi merre és miképp, s lassan a szöveget is a szereplőkkel együtt mondom magamban, akkor is egyszerűen mindig olyan érzés, mintha először vennék részt rajta. Elvarázsol és kiszakít a valóságból. Azt hiszem az a legfőbb varázslata, hogy a gyerekeket hagyja gyereknek lenni, a felnőttektől pedig szépen kicsalogatja, majd engedi, hogy a belső gyermek gyerek lehessen. Nem vár el és nem kér semmit. 

A Kristály a cirkuszi elemeken, a színjátszáson, a hiphopon keresztül mutatja be, hogy az élet nem fekete vagy fehér. Hogy nem fekete vagy fehér vagyunk mi sem. Hogy a stagnálás, a csalódás, a kudarc élménye nem másokon múlik: nem hibáztathatod mindig a másikat ahelyett, hogy önmagadba néz. Nem hibáztathatod a másikat ahelyett, hogy felelősséget vállalj azért, amit akár te is okozhatsz. Ameddig kapaszkodóként használsz valamit ahelyett, hogy elfogad önmagad tökéletlenségét, és ameddig olyan elvárásokba helyezed a többieket, amiket olykor te sem tartasz be, addig miért is csodálkozol, hogy stagnálsz? Ameddig tudat alatt próbálod különválasztani önmagad erősségét és hibáját mások erősségétől és hibájától ahelyett, hogy párhuzamba állítanád őket, mint jóbarátok és a megoldásra törekednél a démonok helyett, addig miért is csodálkozol, hogy újra és újra visszatér az árnyoldal? 

Kristály mi magunk vagyunk, mi emberek. Keressük magunkat másban ahelyett, hogy valójában elfogadnánk és felismernénk, hogy mindvégig előttünk volt. Ez az előadás mi vagyunk. Év összegző december; remélem, hogy még nagyon sokáig az is marad. 

Biztonság: ameddig ilyen biztonsági pontok vannak az életünkben, addig azt jelenti, hogy nehezen engedjük el a gyeplőt a saját kezünkből? 

Önkontroll. 

Le lehet élni érzéketlenül, racionálisan egy életet, ez tény, de mennyire éri meg?

• előadás önismeret önszeretet recirquel kristály

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!