Észszerű szívdobbanás

Nem szép dolog játszani, hogy elhiteted, hogy fehér vagy, hogy tiszta és szelíd közben pedig csak vállat vonva megváltoztatod a képet önmagadról. Én nem szeretném, ha rólam ezt gondolnák, hogy a szavaim üresek. Lehet ez azért, mert én vigyázok rájuk, mert nem szabad elpocsékolni őket. Sokan teszik tönkre az életüket a buta csalfaságaikkal. Néha csak kimondanak ezt azt, leírnak dolgokat és az eredménynek köze sincs az említettekhez. Na persze, arról senki nem beszél vagy ír, hogy mi az igazság. Mert az fájna, ha azt mondanám, hogy nem. Mindenki csak az igent akarja hallani, hogy jó és szép és kedves és a többi cukros, ízes dolog. Erre vagyunk kíváncsiak mind, ezeket kívánjuk és addig megyünk míg valakitől meg nem kapjuk. Az már másodlagos, hogy a valóságban van keserű, sós és savanyú is. Mi csak azt halljuk meg, amiről folyik a maszlag, ami igazából nem is létezik. Pedig néha a meztelen, keserű igazság lenne a legjobb megoldás amit egy “nemmel” a legegyszerűbb elintézni.

Tudjátok, a fülünk is egy nagyon finom szervünk, olyan apró receptorokkal működik. Képes szelektálni, hogy úgy halljuk a dolgokat ahogy az nekünk a legmegfelelőbb. Közben persze a szem lát, meg ott az agy, aminek azért ezekben a helyzetekben jó sokat köszönhetünk. Például, hogy a hallomásra nem adunk , hogy nincs semmi ami megállíthatná, mert ő az egyetlen aki nem intuícióból cselekszik. Ő az, aki nem fél sem a szívtől sem más félrevezetni vágyó tényezőtől. Hálásnak kell lennünk, mert hosszú távon valahogy mindig neki van igaza. De ezt értse meg az, akinek a lelke ül a vállán, higgyen az észnek olyan, aki fél szeretni, aki nem akar nyitott ajtókkal várni újakat, aki nem fél egyedül a sötétbe. Én nem tudok egyszerű lenni, én szeretem ha ott a teher a mellkasomon és még akkor is ellentmondok, ha tudom, hogy nagy dorgálás jön majd. Mert az eszem tudta, hogy mindig kettővel hátrébb. De az ész nem jó csapatjátékos, mindig egymással civakodnak, a szív meg csak nagyokat dobban egy - egy ilyen helyzetben és a végén mindig kiderül, hogy a nyertes ész lehet a büszke, ha nem is boldog, de büszke lehet magára. Mert tudja, hogy ki ő és ez mindenhez elég számára.

Amikor az ember jól van, jól érzi magát a bőrében és kiegyensúlyozott valamilyen oknál fogva nehezebben gondol a rossz dolgokra. Ami önmagában is fantasztikus érzés, de ha ez akkor történik amikor sokat vagyunk egyedül egy idő után kevéssé válik. Sokan csak álmodnak erről, hogy egyedül is jó legyen nekik, pedig ebben rejlik az, amit majd mással is meg tudunk valósítani. Alábecsülik az egyedüllétet, pedig többet tanít mint bárki, akivel ebben az életben találkozunk. Amennyire jó ez az állapot, közben mégis hiányos. A tudatosság és az önrendelkezés minden egyes nap kezet fog a magánnyal. Nem egyedül lenni rossz, hanem a tudata annak, hogy ma sem oszthatom meg az örömömet azzal, akire kíváncsi vagyok. A magány olyan valami, ami néha a mellkasodat nyomja, mert nehéz.

Pontosan ezért szeretnénk társra lelni valakiben, hogy egy nap majd mindketten letehessük ezt a terhet .

• érezni lélekhangok szeretni

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Krausz Dominika

Nem kötelességből írok, a tollamnak szüksége van valamire, ami megihleti. Sosem tudtam úgy alkotni, mintha ez egy megoldandó feladat lenne. Tizenkét évig versenytáncoltam, úgy tartják a nagy táncosok nem a technikájuk, hanem a szenvedélyük miatt válnak naggyá. Ezt a szenvedélyt mára az írás jelenti számomra, ez az én "váram", ahová ha kell elmenekülhetek és úgy érzem adhatok magamból valamit másoknak. A célom, hogy amikor olvassák a bejegyzéseimet, érezzék magukat jól az emberek egy olyan helyen a világban, ahol értékre lelhetnek. Függetlenül attól, hogy öröm vagy csalódás van a lelkükben, találjanak a soraim közt valamit ami hasznos lehet számukra bármilyen élethelyzetben.