Aki akkoriban megnézte a Trainspottingot, és nem volt előképzettsége, és a főhőssel együtt (aki persze azóta Ben Kenobi lett) beletévedt egy vécé bugyraiba, sohasem felejti el az élményt!

Hogy ma mit jelent? Talán ebben van az igazi izgalom, vagy a továbblépés, mert ugyan menekülni ma is szeretünk, de mégis itt csak a szertől volt a turbó hatás, azóta meg az idegtől és a válságtól, meg szinte lassan mindentől, ami körülvesz minket.

A semmittevés kényelme, a piti bűnözők önmegvalósítása, meg minden, ami hozzátartozik a heroinhoz, a rá- meg leszokáshoz, a mindent eladáshoz, és természetesen az erőszakhoz is.

Amiért szeretni lehetett a tanulmányon túl, hogy volt benne humor, amolyan nyers, meg szomorú, meg vad, de akkor is volt.

Lou Reed és persze Iggy Pop, meg a híres nevezetes Underworld, és a társadalomba való visszatérés konkrétan nulla esélye. Mert ugyan ki lett volna, aki a vége-monológot elhitte? Soha nem lesz nagy tévéje, minek is lenne?

Minek tenné bárki, ha egyszer végre kiszakad onnan.

Semmi sem kényszeríti sem megoldásokra, sem válaszokra, és igazából kérdésekre sem.

Ha van heroin, minden rendben van.

Persze semmi, de az akkor már senkit sem érdekel.

A kameramozgások, a hihetetlen szereplőgárda, és minden egyes klasszikus momentum, a mozgó szobával, a gyors szex, és az a lepedő, amely nem éppen kellemetlen dolgokat rejt.

Azt nem tudhatjuk, hogy a világ akkor mitől volt olyan, most meg ilyen. Valójában menekültek akkor is, most is. Mert ki merne megállni és szembenézni?

Meg ha egy orgazmus is semmiség, akkor valóban új megoldásokat keres szinte mindenki.

Akkor is, ha valójában minden zsákutca lesz lassan.

Akkor persze újra menekülni kell.

Csak lassan nem lesz hova.

Fullextra.

Bokros László

• Iggy Pop orgazmus Trainspotting

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!