Egy kötődéskerülőt szeretni

Én pedig könnyes szemmel néztem az előttem lehúzott vasfüggönyt, értetlenül szemlélve a történteket. Hiszen én csak szeretni akartalak. Olyan volt a szerelmünk, mint a cha-cha-cha, ha én léptem egyet feléd, neked muszáj volt hátralépni, érezted a nyomást, hogy indulni kell. Ha én húzódtam hátrébb és bizseregni kezdtek ujjbegyeid a érintésem lágy, hűvös hiányától, rögtön megtetted felém a tánclépést, mert szükség volt a kezem által árasztott melegségre. Így maradtunk örökös ringatózásban, ami gyönyörűnek tűnik kívülről, de egy idő után elfárad a testünk és levegő után kapkodunk. Így vetettem én is véget az örökös jobbra-balrának, hogy sebesre táncolt lelkünk kicsit végre megpihenhessen. Idő kellett hozzá, de most már tudom, hogy ez egyikünk hibája se volt, hiszen te így tudsz szeretni és szeretve lenni, én pedig másképp vágytam rá, másféle módon tudtam adni.

Most már látom, hogy miért történt, tudatában vagyok, hogy ami köztünk volt, az igazi volt és hogy hiába minden szeretet, de az sose lesz elég. Szépen lassan kiéheztetted a lelkem, amíg már könyörögtem egy magyarázatért, amit aztán sose kaptam meg, így a saját szívem kellett tőrt döfnöm kegyelemből.

Tudom, hogy azért nem tudtad megtenni, mert nem tudtad mit tegyél, elveszteni nem akartál, boldoggá tenni nem tudtál, és ettől a döntéstől rettegtél. Sajnálom, hogy ezt akkor nem láttam. Nem tudhattuk előre, hogy egy búcsú csókkal köszöntünk egymásnak, halva született gyermek köztünk a kapcsolat. Annyira magával ragadó és lángoló volt, megrészegedtünk a boldogság édes nedűjétől, és homályos szemüvegen keresztül szemléltük az előttünk lévő meredélyt. Nem vettük észre, hogy igazából egészen közel található az út vége. Nem szabad úgy belemenni egy kapcsolatba, hogy megváltoztatod a másikat, majd te formálod, mert tudod mi a jó neki. Ez nem egy kihívás, nem egy megfejtetlen rejtvény, hanem egy ember, aki valahogy vágyik a szeretetre, a kötődésre, a saját maga, egyedi módján, ami nem mindig egyezik a tiéddel.

A te feladatod pedig az egyedül, hogy megnézd, hogy tudjátok-e úgy szeretni egymást, ahogy erre szükségetek van, boldoggá tudjátok-e tenni egymást, és főképp, hogy képesek vagytok-e kedvelni a másikat azért aki, nem pedig egy lehetséges jövőbeli potenciálért. Mi bennünk ez nem volt meg, hiába a mélységes szeretet. Éppen ezért kellett elengednünk egymás kezét.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Sápi Nikoletta

Mindig is az írás volt az, amivel igazán ki tudtam fejezni ami foglalkoztat, amiben az igazi szabadságom megtaláltam. Mindig ott volt nekem, mint egy megbízható barát, ha összecsaptak fejemben gondolataim és érzéseim viharának hullámai. Írásaim által szeretnék hangja lenni azoknak, akik úgy érzik nem mondhatják ki, ami nyomja a szívük, amivel könnyíthetek terhükön, ami által megértésre találnak, hogy tudják, nincsenek egyedül, hogy én lehessek az a barát, ami számomra az írás volt.