Ego harcok

Esendőség, hiba, elvétés, meggondolás, meg nem gondoltság, tapasztalat. Így ennyi féle éppen lehet elcirógatni valamit, amit kicsit bánunk. Na most, pont jó az, ha van ilyen is az életbe. Miért? Mert ez egy nemes érzés, egy olyan lefelé gördülő valami, ami akkor tud egyenes lenni újra, ha ennek a pillanatnak van egy momentuma. Talán ami akkor történik ha két ember a hallgatás után végre megszólítja egymást, ha mernek lépni egymás felé. Majd egyik pillanatról a másikra egy szempillantás alatt újra kicsit más lesz az a pillanat, amikor megcsörren megjelenik a kijelződön a neve. Gondolkodtat, hogy mi a jó válasz hol vannak a határok most és mi lehet az ő fejében.

Ugye tudod miről beszélek?! Persze, hogy tudod.

Nem hiszek az önbecsapás egyetlen formájában sem, de van egy fontosabb tényező, egy gőgös nagy úr. Az ego, ami életeket és örökké tartó megbonthatatlanságokat tesz semmissé.

Az ego egy nagy poker játékos, akire jobb ha keveset gondolunk mert elnyomhatatlan. Ő jön, nem lát nem kérdez és egyszer csak birtokba veszi a döntés képességét, az intuitív gondolatokat és képes lassú méreggel befészkelni magát az érzések és a lélek nagyon finom mechanikája közé.

Kimondanád, de nem lehet. Kellek, de nem. Mi van ha te nekem nem úgy kellesz, ki lehetsz most hisz aki voltál nem is igaz, talán. Az élet egója a kapcsolataink gyilkosa. Önmagunk becsapásának legnagyobb cinkosa, aki kérdezés nélkül belevág két ember életébe, vagy közé éppen.

Nem akarom, hogy elmaradjunk, hogy nélküled legyen valamim vagy neked mással, ami a miénk is lehetne. Mert még mindig nem hagytalak elmenni, ahogy a te kezed is itt van rajtam. Fogva tart az a pillanat, amikor te nem azt mondtad szeretlek, csak így egyszerűen. Nem , te nem ezt mondtad, mert te azt akartad tudni, hogy én mit érzek. Mintha, mindig én lettem volna a fa a kandallódba, aki ha ropogott te lángoltál. Mert te kérdeztél és én feleltem. Mindig őszintén neked. Felnyitottál bennem valamit, amit azelőtt még senki. Máshol lehet könnyebb, de ha az ember megtalálja azt a személyt, nagy vétek elengedni. Amíg pedig lehet, vissza kell terelni.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Krausz Dominika

Nem kötelességből írok, a tollamnak szüksége van valamire, ami megihleti. Sosem tudtam úgy alkotni, mintha ez egy megoldandó feladat lenne. Tizenkét évig versenytáncoltam, úgy tartják a nagy táncosok nem a technikájuk, hanem a szenvedélyük miatt válnak naggyá. Ezt a szenvedélyt mára az írás jelenti számomra, ez az én "váram", ahová ha kell elmenekülhetek és úgy érzem adhatok magamból valamit másoknak. A célom, hogy amikor olvassák a bejegyzéseimet, érezzék magukat jól az emberek egy olyan helyen a világban, ahol értékre lelhetnek. Függetlenül attól, hogy öröm vagy csalódás van a lelkükben, találjanak a soraim közt valamit ami hasznos lehet számukra bármilyen élethelyzetben.