Nap, mint nap megküzdök az ítélkezés tanításával. Tág látókörrel értelmezem az embereket és a viselkedésüket, és nem úgy tekintek rájuk, hogy engem sértenek, hanem, hogy most mi zajlik vajon közben a lelkükben, amiért ezt teszik. De valljuk be, vannak olyan emberek, akiknél lehetetlenség megállni. Mert minket bántanak, vagy azokat, akiket szeretünk, és ez nekünk fáj. Pedig ha egyszer tényleg megpróbálnánk a dolgok mögé látni, akkor talán észre vennénk: ő is ember, ugyanolyan frusztrált, mint mi, sokszor lehet, hogy pont miattunk olyan amilyen, így felénk tükröz akarva akaratlan. Ha nagyon zavar valakinek a jelenléte, és képtelenség kiközömbösíteni részünkről, akkor érdemes lenne kicsit befelé nézni: ez engem miért zavar?
Nehéz emberekkel vagyok én is körülvéve, és tegye fel a kezét, aki nem? Közösségben élünk, tudnunk kell egymással kulturáltan és tiszteletteljesen viselkedni, ebbe az tartozik bele igazán, hogy hogyan reagálunk, ha a másik nem tartja meg ezt a tiszteletet felénk. Belemegyünk a játékba, és mi is olyan hevességgel és indulattal reagálunk, vagy pedig hátrébb lépünk, és csendben kitérünk? A választás mindig a miénk. Nem feltétlenül célravezető, ha hagyjuk magunkat mérgezni mások rosszindulatával, és ne is vegyük magunkra mások ránk aggatott címkéit. Ahogy neki is meg lehet a véleménye rólam, én azt nem tudom befolyásolni, mert a fejében lehet, hogy a valóságtól eltérő program fut, egy olyan kép, amit nem én rajzolok meg cselekedeteimmel, hanem az ő fantáziája. Úgy mi is beleeshetünk elménk játszmájába és bizony tévedhetünk is. Mindannyian egyediek vagyunk, egyedi problémával, és azért nem érdemes játszani az ítélkezős figurát, mert gyakran a rosszindulat rossz irányba terel, és bizony később mi is beleeshetünk pont ugyanolyan szituációkba. És onnan a gödör aljáról még rosszabb nézni, hogy mit tettünk és már rajtunk csattannak ugyanazok a szavak.
Ítélkezés helyett megfigyelni, nagyon nehéz, mert trükkös az érzelemmel túlfűtött agyunk. Ám nagyon sokat tanulhatunk abból, ahogyan nézzük az embereket. Aki visszhangot vet a lelkünkben legyen jó vagy rossz értelemben, tanít minket. Megtanít a türelemre, figyelemre, együttérzésre. Ha szükséges megtanít nemet mondani, és kiléptetni az életéből. A találkozásaink és interakcióink sosem értelmetlenek, mindennek megvan a maga oka és célja. Rajtunk múlik, hogy a feketét, a fehéret vagy a színeset választjuk. A saját nyugalmunk érdekében igenis számít.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez