Ha csak egyetlen egy alkalommal elcsendesítjük a bennünk dübörgő zajt, akkor képesek leszünk megérteni azt, hogy nem hiába az érzés és nem hiába a találkozás a másikkal. Miért akarnám tönkretenni azt az érzést, érzelmet, amitől ha csak egy percig is, de boldognak éreztem magam?
Ahelyett, hogy szabadjára engedném a világban és megérteném, hogy minél inkább görcsösen kapaszkodom egy érzésbe, annál kevésbé fog boldoggá tenni. Mert időnként el kell fogadnunk az elmúlást. El kell fogadnunk és elengednünk a fájdalmat. Hiszen valójában ez az, amitől titkon nehezen válunk meg. A sérelmeink, az elutasítás és a csalódás okozta falak és blokkok gátolnak minket abban, hogy a szépre emlékezve tovább lépjünk.
A kutatás törvénye nagyjából a következőt jelenti: ha elég bátor vagy ahhoz, hogy hátrahagyj mindent, ami biztonságot nyújtott, és lehet az bármi: az otthonod vagy a kedvenc éttermed; és elindulsz, hogy megtaláld önmagad. Legyen az egy belső utazás, vagy igazi út. Tekints mindenre az út során úgy, mint a kirakós egy darabjára és fogadj úgy mindenkit, mintha a tanárod volna. Ha készen állsz arra, hogy egyszer és mindenkorra elfogadj néhány kellemetlennek tűnő igazságot magaddal kapcsolatban, akkor biztosan megleled, amit keresel!"
/Elizabeth M. Gilbert/
Pedig az élet megy tovább, és nincs értelme önmagunkat bántani. Hiszen minden, ami történt, értünk épült az életünkbe és ha van még hitünk, és meg tudunk bocsátani saját magunknak is, akkor a boldogság máris a miénk.
További írások : ITT
Instagram : ITT
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez