Amikor a nőnek rossz napja van
Ha hétfő reggel lenne, legálisan lehetnék idegbeteg, kedvetlen, frusztrált, fáradt. Nem róná fel nekem senki, de nem az van, és folyton magyarázkodni kényszerülök, lépten nyomon megkérdezik; beteg vagy, bánt valami, mi a baj.
Tulajdonképpen semmi. Így ébredtem. Van ilyen. Nem kell hisztis p-csának lenni ahhoz, hogy néha megengedhessük magunknak az egész napos világgyűlöletet és szenvedést. Éreztetek már ti is hasonlót, nem igaz?
Felkeltem, még csak nem is a bal lábammal érintettem először a padlót, de azzal az ébredéssel megpecsételődött minden. Először eszembe jutottak azok az emberek, akik reggel frissen-fitten kipattannak az ágyból, karikás szemek, szájszag és szénakazal frizura nélkül, dalolva-fütyörészve betáncolnak a fürdőszobába, illatosra dörzsölik habtestüket, majd felkapják kedvenc futóruhájukat, kiveszik az előző este gondosan hűtőbe készített turmixot, és két duplaszaltót lenyomva kivetődnek az ajtón, majd lefutják a maratont, mindezt a világ legszélesebb mosolyával, úgy hajnali 5 óra tájban. Ők voltak a gyűlölet-listám élén.
Konstatáltam, hogy engem a jóisten valahogy nem ebbe a kategóriába sorolt, én csak a felemás zoknim, ami épp a kezem ügyébe akad próbálom nem túl kecses mozdulatokkal magamra rángatni, nem pedig a futócipőm, és a báj, valamint nőiesség teljes hiányával vonszolom ki magam a konyhába, mint egy másnapos, ízületi problémákkal küzdő mamut, közben belerúgok a küszöbbe, amit rutinom miatt már csukott szemmel is ki kéne tudnom kerülni, de ez a reggel nem az a reggel. Viszonylag ügyesen elkészítem a kávém, gondolatban büszkén megveregettem a saját vállam, rágyújtok egy cigire, kortyolok egyet a fekete levesből, és azzal a lendülettel magamra borítom bögrém forró tartalmát.
Két percig fájdalmat nem érezve, a teljes megnemértés-állapotában ülök, próbálom feldolgozni a történéseket, aztán elkezd rohadtul égetni. Felugrok, keresek valami törlőalkalmatosságot, nembaj, hogy az éppen tisztán kiterített konyharuha az, megfogom, őrült módon próbálom felitatni a fehér - mert mi más lenne- pólómról a kávéköpetet-én vagyok az összes Rorschach-teszt hirtelen egy személyben-, valamint, imádkozom, hogy a bőröm hámrétegének legalább 50%-a maradjon épen.
Oké, feladat abszolválva.
Kissé megviselten bevánszorgok a fürdőszobába, ezek a motorikus mozdulatok még mennek. Zuhany, törülközőbe tekeredés, fogmosás, köntös. Puha köntös. Legalább valami jó is történik velem. Na, next step. Arcot kell festeni. Utálom ezt is. Bonyolult, idegörlő folyamat a sminkelés, de elengedhetetlen. Próbálkozom.
Korrektor, alapozó, szemöldök, tus. Jaj, tus. Most komolyan? Túlvállaltam magam. Jó, semmi baj, egyik kicsit vastagabb, mint a másik. Még nem olyan gáz. Kijavítom!... Hát, most már gáz.
Elengedem.
Dehogy engedem. Idegállapotba kerülök, hagyom a francba az egészet. Kinek akarok szép lenni?!
Senkinek.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez