Amikor a nőnek rossz napja van
Magamra erőltetek valami ápol-és-eltakar outfit-et. Kilépek az utcára, bánt a napfény. Ebben a hangulatban minimum ködre, félhomályra, beborult égboltra lenne szükségem. Eszembe jut, amit valahol olvastam, hogy tavasszal és nyáron megnő az öngyilkosok száma, mert a meleg, napfényes, vidám időt nem tudják összeegyeztetni a lelkükben dúló zúzmarás hidegháborúval.
Ők nem szerepelnek a listán, őket futólag sajnálom, de nyilván nem annyira, mint magamat. Ez a nap erről szól. Ma fáraszt a kedvesség. Ma nem akarok megértő, empatikus, szociálisan érzékeny lenni. Elindultam a munkahelyem felé. Kedvetlenül, kiégett állapotban.
Nem, ma nincs apróm, nincs cigim, nem akarok eredeti „sánel” parfümöt vásárolni, nem érdekelnek az igazán meleg bőrkesztyűk, nem akarom kipróbálni mennyire formálja a seggem a push up harisnya, ami most épp akciós, és az sem hat meg, milyen izgalmas energiát árasztó illatgyertyát árultok.
Leszarom. Ma tudod minek örülök? Annak, ha nem szólsz hozzám, sőt, ha nem is nézel rám. Ha nem kell válaszokat keresnem olyan ostoba kérdésekre, mint „rosszul nézel ki, minden oké?”
Mostanra már semmi nem oké, nem is értem miért kérdezed meg, és igen, kibaszott rosszul nézek ki, de még told az arcomba nyugodtan. Szóval úgy teszek, mint aki dolgozik. Mint, aki iszonyatos küldetéstudattal felvértezve beleveti magát a munkába. Eközben a valóságban csak bámulom a képernyőt, mintha most látnám először, nem értem a sok betűt, a jeleket, nem tudom hova kattintsak, nem értem a g-mail fiókomat, nem tudom feldolgozni az olvasatlan levelek számát. Közben természetesen megzavarnak a facebook üzenetek, értesítések.
Ki, mikor, hány tojásból főzött rántottát, milyen koncerten volt tegnap, és azután milyen színűt hányt, melyik klipet, vagy melyik idézetet találja most a legkézenfekvőbbnek a nyomorult ki élethelyzetéhez. Rosszul vagyok mindentől, ami emberi.
Csigalassúsággal vánszorogtak az órák. Aztán, mint minden, ez a nap is véget ért. Stílszerűen zuhogott az eső, mikor hazaindultam, esernyőm meg nincs. A busz az orrom előtt húzott el.
Legszívesebben sírógörcsöt kaptam volna, helyette inkább elröhögtem magam, felnéztem az égre, és vártam, hogy a fejemre zuhanjon egy zongora, de nem történt.
Hát, ma még ez se jött össze.
Molnár Zsófia
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez