Amíg nem kell szembeköpnöm magam

Sajnos az a baj, hogy a világ általában csak egy torz tükör. Hogy nem mindig kapjuk vissza azt, amit adunk, hogy nem mindenki értékeli a befektetett energiánk, nem mindenki tudja kezelni azt, ha a változatosság kedvéért mi normálisak vagyunk vele és nem verjük át. Hogy mi nem hazudunk szemrebbenés nélkül, már akkor is, ha kérdezünk. Hogy nem használunk nagy szavakat, amikor egyáltalán nem gondoljuk komolyan őket és nem remegünk, ha cselekedni kell.

olvass tovább

Ha már érzelmileg is felnőttél

Fájni fog. Lesz olyan, hogy bármerre nézel, ugyanaz a sztori köszön vissza rád, és nem fogod érteni, hogy miért. Lesz olyan, hogy hiába rángatod, hiába hiszed azt, hogy az a te ajtód, egyszerűen nem fog kinyílni és a kulcsod is beletörik a zárba. De egy idő után már nem fogod magad mindenért hibáztatni. Egy idő után érzelmileg is felnősz.

olvass tovább

Nem kellenek többé a hazugságaid

Nem kellenek az ámításba áztatott szavaid. A szavak, amiket talán otthon, a tükör előtt gyakoroltál, üveges tekintetedhez megnyerő mosolyt öltve, a szavak, melyek oly könnyedén hagyják el ajkaidat, és telepszenek a szívemre, mintha súlyuk egyenlő lenne a jelentőségükkel.

olvass tovább

Tudod, elszúrtuk

Hetek óta nem láttalak. Nem a te hangod, ami köszönt, ha kapkodva veszem fel a telefont, és bár látom, hogy nem a te számod- remélem mégis, hogy az ismerős basszusod zengi majd be a teret. Hogy akkor felsóhajthatok, kissé megkönnyebbülten, de árnyalatnyi „miért?” mellékízzel a számban.

olvass tovább

Csak egy „talán” voltunk

Néha rájössz. Általában vasárnap este, amikor már második napja vagy otthon, egyedül. Rájössz, hogy jobb ez így. Velem is ez van, sóhajtok, de te már nem vagy az a rezdülés, ami a tüdőmben játszik, mert ki akar törni. Már annyiszor sóhajtottalak ki, hogy köhögnöm kell, mert tüdőm pora lettél csak a megkopott emlékeinken. Már nem akarsz kitörni belőlem, már megnyugodtál. Nem tudom mikor történt ez, talán, amikor legutóbb vért adtam, kikavarogtál a véráramomból, csak hogy kevésbé fájjon. De a nyomod itt maradt.

olvass tovább

Bennem élsz

Nem sokat gondolkoztam azon, hogy mi lett volna velünk, ha. Valószínűleg semmi, túl hamar tele lett volna a lelkünk harmadfokú égési sérülésekkel. De felesleges ezen agyalni, így is szétrágtam már a szám, ahogy a képeit nézegettem, hogy milyen boldogok vagytok együtt. Vagyis annak tűntök.

olvass tovább