Kovács-Vass Réka

Érdekel az emberi kommunikáció és a pszichológia, mindemellett minden, ami kreativitást és fantáziát igényel. Imádom a filmeket és a sorozatokat, amikről szívesen írok is, illetve úgy gondolom, hogy a világról való tanulás, tájékozódás, és a lelki fejlődés legjobb módja az utazás. Szeretem folyamatosan bővíteni a gasztronómiával, divattal, és szépségápolással kapcsolatos ismereteimet, amikről örömmel meg is fogalmazom a véleményem.




Top10: filmek összebújós őszi estékre

A hűvös ősz egészen hirtelen köszöntött be, azonban semmi okunk nem lehet panaszra, hiszen eljött az összebújós, bekuckózós esték ideje, amelyekhez tökéletes választás lehet egy puha pléd, egy nagy bögre forró tea és egy jó film. Azért, hogy az utóbbiakban semmi esetre se legyen hiány, most összeállítottunk egy listát olyan alkotásokkal, amelyeket szerintünk mindenképpen érdemes lehet megnézni ebben az évszakban.

olvass tovább

Stílusiskola: így viselj ősszel szürkét

Ősszel nem csupán a fekete outfiteket részesítjük előnyben, de bizony szürkéből is sokkal többet viselünk, mint egyébként. Szerintünk nagyon jó választás, ugyanis bármivel kombinálható, ráadásul általában mindenkinek jól áll. Mutatjuk is a kedvenc összeállításainkat!

olvass tovább

5 férfi típus, akivel nem érdemes kezdeni

Mivel egy kapcsolatban két ember van, ezért két embernek kell tenni azért, hogy működjön. Hiába is szeretnénk annyira a másikkal lenni, és hiába ábrándozunk arról, hogy minden tökéletes, ha ez nincs így. Elképzelhető, hogy ez nem azért van, mert te nem teszel eleget azért, hogy működjön, hanem azért, mert a másik egyszerűen nem alkalmas a kapcsolatra. Vannak olyan férfi típusok, akikkel egyszerűen jobb nem kezdeni. Őket vettük most sorra!

olvass tovább

Stílusiskola: őszi kedvencünk, a mustársárga

Mi is hajlamosak vagyunk időnként elcsábulni, és csupa feketéből álló szetteket összeállítani az őszi szezonban, azonban arra szeretnénk tieteket biztatni, hogy csempésszetek minél több színes darabot az outfitjeitekbe. Ezúttal azt szeretnénk megmutatni, hogy hogyan érdemes a mustársárga színt viselni!

olvass tovább

Stílusiskola: ősszel is világos színek

Ugye ismerős, amikor beköszönt az ősz, és a ruhatáradat ellepik a fekete, sötétkék és sötétszürke darabok? Nos, mi azt javasoljuk, hogy ilyenkor is próbálkozz időnként egy-egy világosabb outfittel, ugyanis valószínűleg ki fogsz tűnni a tömegből, másrészt pedig igazán üdítő lehet néha kilépni a saját komfortzónánkból.

olvass tovább