Csak a gyenge ember gyűlölködik

Rengetegszer jött szembe velem mostanában egy örök érvényű igazságnak szánt bölcsesség, mely szerint - és most nem pontosan idézek: aki rendben van önmagával, az másokat sem bánt. Elgondolkodtam kicsit a dolgon (jó szokásomhoz híven), hogy, ha mindez valóban így van, ahogy fentebb írva vagyon, akkor hogyan lehetséges az, hogy kismilliónyian vagyunk, akik napi szinten szorongunk, fájdalmas emlékeket cipelünk, dühösek vagyunk és soha az életben nem voltunk kibékülve önmagukkal, de mindennek ellenére mi mégsem a külvilágon próbáljuk megtorolni a sértettségeinket?

olvass tovább

Senkinek nem szabadna azt gondolnia, hogy különb a másiknál

Mert a világban minden pusztító gyűlölködés így kezdődik. Egy kirekesztő gondolattal és az uszító szavakkal. Pedig, ha valaki más, mint a többiek, attól nem lesz se jobb, se rosszabb. Csak más. Ha ezt megértjük, békében élhetünk egymás mellett - olvashatjuk Lily Ebert és Dov Forman Lily fogadalma címen megjelent könyvében, mely a ma már 98 éves holokauszttúlélő történetét hivatott elmesélni. A 10 unokával és 34 dédunokával büszkélkedő Lily igyekszik betartani a fogadalmát, melyet még a felszabadításakor tett: a világnak meg kell tudnia mi történt - és ő mesél is rendületlenül.

olvass tovább

A jó élet titka, hogy ne izgassuk magunkat minden sz*ron...

Ma, amikor a csapból is a pozitív gondolkodás fontossága folyik, üdítő érzés szembemenni az árral és bátran kimondani azt, hogy: - Csesszétek meg ti mind ezt az agymosott olcsó dumát! Mert, hogy a fenébe mosolyoghatnánk már egész nap, ha egyszer az élet tényleg tele van szenvedéssel és rengeteg küzdelemmel? Miért kellene azt mondanunk, hogy jól vagyunk, ha belül majd összeroppant bennünket a feszültség? Miért kellene letagadnunk, hogy az életünk olykor egy totálisan nagy szívás? És ki az a barom, aki tényleg elhiszi, hogy ez az egész életnek nevezett valami, egy csillámporos szivárványon való gondtalan ücsörgés?

olvass tovább

A kalitkában született madarak azt hiszik, hogy a repülés betegség

Hiszünk-e abban, hogy a kezünkbe vehetjük az életünk irányítását, mert sok minden rajtunk, a mi választásainkon múlik? Vagy úgy véljük, hogy a körülményeknek, a környezetünknek, a múltunknak, a felmenőinktől hozott mintáknak kiszolgáltatottan, óhatatlanul be kell járnunk egy utat? Képesek vagyunk-e hosszú távon is kitartani a döntéseink mellett, akár külső elvárások ellenében, ha azok más irányba sodornának, mint amerre menni szeretnénk? Van-e elegendő autonómiánk? És, ha most még nincs, mit tehetünk azért, hogy megnövekedjen a belső (s vele együtt a külső) szabadságunk?

olvass tovább

Félénk, szégyenlős! Introvertált?

Mint valami velem született kórság, úgy kísérte végig egész eddigi életemet a szégyenlősség bélyege. Hallgathattam a : jajj, ez a kislány milyen szégyenlős, a nem mer szólni kettőt sem, mert túl félénk! sopánkodásokat. Vagy a későbbiek során az: olyan beképzelt , hogy nem akar hozzánk szólni! ostoba (utólag már annak látom) mondatokat.

olvass tovább

Boldogságkutatás- válasz a kérdéseinkre

Életünk egyre inkább hasonlít egy felgyorsított filmre, amit ide-oda tekergetünk. Elemezzük a múltat és kutatjuk a jövőt, de közben elfelejtjük megélni a jelent. Kismillió dolgot csinálunk egyszerre: e -mailekre válaszolunk, párhuzamosan a közösségi oldal böngészésével, miközben a háttérben be van kapcsolva a tv vagy rádió, mintegy háttérzajként. Figyelmünket mindeközben megpróbáljuk összpontosítani arra a munkára, amivel már régóta el vagyunk maradva.

olvass tovább

Annyit érsz, amennyi lájkod van

Megkerülhetetlenül az életünk részévé vált a digitális világ. Fénykorukat élik a közösségi oldalak, videómegosztók és társaik és mindannyian töltünk velük/rajtunk valamennyi időt, ki többet - ki kevesebbet, de a lakosság nagy része szinte kortól függetlenül online felhasználónak számít. Mégis csak nagyon kevesen mondhatják magukról azt, hogy ők bizony tudatos felhasználók és teljes mértékben kordában tudják tartani a szörföléssel töltött idejüket és a tartalmak rájuk gyakorolt hatását. Az online tér elhiteti velünk, hogy nincsenek keretek és, hogy semminek nincs következménye. Pedig nagyon is van.

olvass tovább

Az érzelmileg éretlen személyek mélységes szenvedést okoznak másoknak

Az érzelmileg éretlen szülők szeretete olyan, mint fényképen csodálni a hegyeket - írja Lindsay C.Gibson: Szülősebek című könyvében. Akiknek hasonló élményekben volt részük a családi fészekben, azok pontosan tudják, miről beszél a könyv szerzője. Tudják, milyen érzés magányosnak lenni, megszégyenülni és folyvást abban reménykedni, hogy ha végre sikerül szüleink kedvére változnunk, akkor végre úgy fognak szeretni bennünket, ahogy arra mindig is vágytunk. Akik szeretnék továbbra is homokba dugni a fejüket, azok messzire kerüljék ezt a kötetet. Akik viszont, szeretnék megtudni, hogyan is gyógyíthatják be az érzelmileg éretlen szüleik (és más emberek) által okozott sebeiket, a könyvben választ találhatnak a kérdéseikre.

olvass tovább