'Ha nullánál több percet éltél ezen a bolygón, van feldolgozandó ügyed' – interjú Benedek Ágotával, a ’Rumbarumbamm’ írójával

1986-ban született. Az ELTE-re járt, aztán a Színház-, és Filmművészeti Egyetemre forgatókönyvíró szakra. Írt egy nagyjátékfilmet „Űrpiknik” címen, viszont a tavaszi karanténban fogta magát és elkezdett blogolni. A Libri megtalálta, és pár hónappal később kiadta könyv formájában. Így került a polcokra a „Rumbarumbamm”, és így lett tele a közösségi média Benedek Ágotával. Vele beszélgettünk.

olvass tovább

A testedet folyamatosan szeretned kell?

Mintha attól függne egy jó párkapcsolat, hogy a felek olyanok, mintha éppen most léptek volna ki egy divat magazinból. Hogy is vagyunk mi Nők? Akármennyire is tisztában vagyunk magunkkal, akkor is vannak olyan napok és időszakok, amikor nem vagyunk elégedettek a testünkkel. Akkor is vannak olyan időszakok az életünkben, amikor nem jó érzéssel tölt el minket a tükörbe nézés, vagy a ruhapróbálás a boltokban, a melltartóról nem is beszélve. Amikor azt is nehezünkre esik elhinni a párunknak, amikor azt mondja, hogy mennyire szép vagy.

olvass tovább

A közösségi médiában többnyire mindig egyvalakinek szánjuk a posztjainkat

Lisa Taddeo: Három nő című könyvéből származik ez a kijelentés, amit a címbe tettem. Elgondolkodtatott, hogy vajon tényleg így van? Tényleg ennyire függünk mindig valakinek a véleményétől? Tényleg szükségünk van mindig valakire, hogy inspiráljon minket az élethez és az életben egyaránt? Tényleg kellenek a külső visszacsatolások és bókok és helyeslések ahhoz, hogy könnyedebben el tudjuk fogadni saját magunkat? Hogyan lett a közösségi média az életünk (fő)irányítója?

olvass tovább

Minél jobban szeretnék megfelelni, annál nagyobb hibákat követek el

Üressé válni a bizalmatlanságtól. Megvan az, amikor próbálsz mindenkinek megfelelni, és a nagy megfelelési kényszerben a végére te magad hasadsz meg? Minél jobban szeretnél megfelelni, annál nagyobb hibákat fogsz elkövetni. Viszont ezek a hibák a másik szemében, a másik értékrendje szerint lesznek valósak, de ezek éppen elegek ahhoz, hogy önmagadat is megkérdőjelezd. Ki mást kérdőjeleznél meg? Ki mást hibáztathatnál, ha a többiek pont hogy téged hibáztatnak? Könnyű azt mondani, hogy a megfelelési kényszer ostobaság, és merő hülyeség.

olvass tovább

Én is féltem mások előtt beszélni

Velünk született tulajdonság a félelem. Abba születünk bele, és úgy is nővünk fel, hogy a félelem automatikus és normális érzés; nem kell vele törődni, nem kell átgondolni, meggondolni, megkérdőjelezni, egyáltalán teljesen felesleges vele foglalkozni, hiszen nem rajtunk áll vagy bukik a mi-, és kiléte.

olvass tovább

Egy életet le lehet úgy élni, hogy lefekszünk valakivel, de a kapcsolat felszínes marad?

Javier Marías: Berta Isla című könyvéjében volt ez a kérdés, nekem pedig egyből rengeteg gondolat jutott eszembe a mai társadalomról és az emberi kapcsolatokról egyaránt. Vajon mit jelent az a szó, hogy „felszínes?” Nincs eleje, se közepe, se vége, csak valami ürügy a levegővételre. A felszín az az előszobája az ürességnek: annak az érzésnek, amikor senkik vagyunk még saját magunk szemében is, de még az sem érdekel minket.

olvass tovább

'A nosztalgia ad kétezer tonnás súlyt az életnek' - avagy Kemény Zsófival elolvastuk Tompa Andrea: Haza című könyvét

A könyv 52. oldalán van egy mondat: „De a hős és az író sosem azonos.” Mégis Kemény Zsófi, (író, költő, slam poetry-s, Színművészetin végző, sok diplomás felnőtt Nő), és én is úgy éreztük az egész regény olvasása közben, mintha egy túl személyes naplót olvasnánk, amihez valójában semmi jogunk sincsen. Elolvastuk az idén megjelent „Haza” című könyvet, amit Tompa Andrea írt, és kibeszéltük. Mindketten feltettünk egymásnak kérdéseket, amiket aztán meg is válaszoltunk. Vajon mit jelent a Haza? Hol van a valódi otthon? Mi az a hazaszeretet, és elmennénk-e? Visszajönnénk? Mi a nyelv? De beszéljünk inkább a könyvről!

olvass tovább

Elég egy valakinek megfelelned ahhoz, hogy mindenkinek meg tudj felelni: Saját magadnak

Reggel van, a kávémat iszogatom, miközben kint állok a teraszomon, egy-két madárcsicsergés, a közeli játszótérről boldog gyerekhangok zaja szűrődik fel, a fák elsárgult levelei nyár helyett őszre inspirálnak, s mindezek mellett azon töprengek, hogy vajon mi van akkor, ha egy párkapcsolatban a férfi jobban kötődik a nőnél. Nem is töprengés volt ez igazából, hanem csak egy gyorsan beslisszanó gondolat a gondolataim közé; megjelent a kérdés a fejemben, én pedig két korty között megfogtam.

olvass tovább