Szentes Flóra Babett

Abban hiszek, hogy mindannyiunkban megtalálható ugyanaz. Rejlik bennünk valamiféle közös mélység, mely sokszor úgy tűnhet, érthetetlenül terül elénk csupán. Mégis azt gondolom, hogy minden érthetetlen könnyen értelmet nyerhet a megfelelő hívószavakra. Minden mozzanatommal azon vagyok, hogy megtaláljam ezeket a szavakat, s írásaimmal megszólíthassam olvasóimban azt, ami mindegyikünkben benne van. További tartalmakért látogass el a „Flóra Babett” néven futó Facebook oldalamra – várlak, s köszönet, amiért velem tartasz!





Mostantól ne akarj engem

Mit akarsz még? Nem volt elég? Nem adtam elég esélyt? Nem csináltam mást, csak kerestem a jót benned, próbáltam keresni a miértedet és megérteni az életedet. Annyira feleslegesen tettem, de tényleg. Egyáltalán nem érdemelted meg.

olvass tovább

Beteljesületlen

Lapul pár szerelmes levél a fiókodban, cikázik néhány fájdalmasan kimondott, és kegyetlenül kimondatlan gondolatfoszlány a fejedben. Őrződ az emlékeidet. De hogy minek? Mert van egy beteljesületlen a zsebedben? Egy beteljesületlen szerelem?

olvass tovább

Más úton járni

Azt éreztem, hogy egyedül vagyok, úgy, ahogyan még soha életemben ezelőtt. Nehéz volt eldönteni, hogy az életem legboldogabb, vagy legszomorúbb pillanata volt. Mert éjszakákon át itattam az egereket, szenvedtem miatta eleget. Képtelen voltam látni, hogy miért kell ennyire egyedül lennem, miért morzsolódik le, és tűnik el mindenki körülöttem.

olvass tovább

Amore mio, Giovanni

Rokonlelket találtam benned - megtaláltalak, pedig még csak nem is kerestelek. A hazádba utaztam egy hónapra: a közeledben éltem, mégis csak az utolsó napokban ismertelek meg. Nem volt sok időnk, főleg két idegen számára nem lehetett elég az az idő, amit végül együtt tölthettünk. Szerencsénkre nem voltunk idegenek – mert kicsit olyan volt, mintha már ezer éve ismernélek.

olvass tovább

A helyes és helytelen – és ahogyan újrateremted

Tegyük fel, hogy beleszerettél. Megláttad, és olyan gyorsan zuhantál, hogy egyszerűen nem volt kiszállás. Küzdöttél, és próbáltad másképpen látni. Nem látni, és nem érezni, ami a szívedet őröli. Kiverni a fejedből, ez az elsődleges cél: hiszen párja van, foglalt, semmiképpen nem lehet a tiéd. Nem vagy te ilyen ember - pontosan tudod, hol húzódik a határ a helyes és helytelen között. De mégis mit kezdj magaddal, amikor a látszólag helytelen érződik a leghelyesebbnek?

olvass tovább

Az a bizonyos diszharmónia

Emlékszem gyerekkoromból arra az alattomos érzésre, ami ott lappangott a mindennapjainkban, amit először nem vettem észre, amit sokáig nem tudtam szavakba önteni vagy megfogalmazni. Csak most, hogy már nem része az életemnek, tudom elmondani, mit is éreztem, mi volt az, ami sokszor megkeserítette a mézédes pillanatainkat. A diszharmónia.

olvass tovább

Nem várok, még időben búcsúzom

Nem gondolkodom túl sokat az elmúláson, és azt hiszem, ez így egészséges. De eszembe jut, amikor elalvás előtt félre ver a szívem, és azon aggódom, hogy ha most elalszom, akkor vajon felébredek-e valaha. Gondolkozom rajta, amikor túlpörgetem magam edzés közben, és levegőért kapkodva az ájulás szélén állok, vagy amikor nem érzem magam biztonságban. Akkor, amikor szétszórt vagyok, és gondatlanul lépek le az útra, amikor nem nézek körbe, vagy amikor a lépcsőn felérve mögöttem esik le, és törik ripityára a lámpabúra.

olvass tovább

Voltál is, meg nem is

Voltál is, meg nem is. Mindvégig ott voltál velünk, de sokszor mégis eltűntél, időről időre kiléptél a mindennapjainkból. Azt hiszem, hamisíthatatlan az az őszinte, gyermeki reakció, amit ezzel kiváltottál belőlem.

olvass tovább