Szentes Flóra Babett

Abban hiszek, hogy mindannyiunkban megtalálható ugyanaz. Rejlik bennünk valamiféle közös mélység, mely sokszor úgy tűnhet, érthetetlenül terül elénk csupán. Mégis azt gondolom, hogy minden érthetetlen könnyen értelmet nyerhet a megfelelő hívószavakra. Minden mozzanatommal azon vagyok, hogy megtaláljam ezeket a szavakat, s írásaimmal megszólíthassam olvasóimban azt, ami mindegyikünkben benne van. További tartalmakért látogass el a „Flóra Babett” néven futó Facebook oldalamra – várlak, s köszönet, amiért velem tartasz!





A helyes és helytelen – és ahogyan újrateremted

Tegyük fel, hogy beleszerettél. Megláttad, és olyan gyorsan zuhantál, hogy egyszerűen nem volt kiszállás. Küzdöttél, és próbáltad másképpen látni. Nem látni, és nem érezni, ami a szívedet őröli. Kiverni a fejedből, ez az elsődleges cél: hiszen párja van, foglalt, semmiképpen nem lehet a tiéd. Nem vagy te ilyen ember - pontosan tudod, hol húzódik a határ a helyes és helytelen között. De mégis mit kezdj magaddal, amikor a látszólag helytelen érződik a leghelyesebbnek?

olvass tovább

Hányszor adtam túl sokat?

Rettenetesen fájdalmas magad elé nézni, szinte a könnyektől alig látni, kicsit fuldokolni. Érezni, hogy most zuhanás lesz, nyüglődés, és fájdalom. Tudni, hogy el fogsz veszni - rombolni, szenvedni, és sírni fogsz. Szinte némán, félholtan nyúlsz a kezek után.

olvass tovább

Az a bizonyos diszharmónia

Emlékszem gyerekkoromból arra az alattomos érzésre, ami ott lappangott a mindennapjainkban, amit először nem vettem észre, amit sokáig nem tudtam szavakba önteni vagy megfogalmazni. Csak most, hogy már nem része az életemnek, tudom elmondani, mit is éreztem, mi volt az, ami sokszor megkeserítette a mézédes pillanatainkat. A diszharmónia.

olvass tovább

Lelket kell csókolni

Alapvető, hogy ott van a kölcsönös vonzalom, a közös értékrend, az előremutató célok, és egy összeegyeztethető élet. A nagy szerelem. De összeér a lelkünk is? Tudok előtted bármiről, szégyenérzet, tabuk, félelem nélkül beszélni? Te vagy az, akit tényleg nekem szánt az élet?

olvass tovább

Nem csak a barátom, a családom voltál

Melléd sodort az élet valamikor régen, és azóta együtt rúgtuk az út porát, megszakítás nélkül, állandóan. Észre sem vettük a súlyát, hogy tulajdonképpen mennyit nyom a latba a köztünk lévő kapcsolat. Lehetetlen részletezni a mélységet, amit megéltem veled, a folyamatot, ahogyan észrevétlenül váltál a barátomból a családommá, a részemmé, egy állandó, igaz darabommá.

olvass tovább

Nem várok, még időben búcsúzom

Nem gondolkodom túl sokat az elmúláson, és azt hiszem, ez így egészséges. De eszembe jut, amikor elalvás előtt félre ver a szívem, és azon aggódom, hogy ha most elalszom, akkor vajon felébredek-e valaha. Gondolkozom rajta, amikor túlpörgetem magam edzés közben, és levegőért kapkodva az ájulás szélén állok, vagy amikor nem érzem magam biztonságban. Akkor, amikor szétszórt vagyok, és gondatlanul lépek le az útra, amikor nem nézek körbe, vagy amikor a lépcsőn felérve mögöttem esik le, és törik ripityára a lámpabúra.

olvass tovább

Voltál is, meg nem is

Voltál is, meg nem is. Mindvégig ott voltál velünk, de sokszor mégis eltűntél, időről időre kiléptél a mindennapjainkból. Azt hiszem, hamisíthatatlan az az őszinte, gyermeki reakció, amit ezzel kiváltottál belőlem.

olvass tovább

Szépkorúan, méltóságteljesen

Eljárt az idő felettem - megőszültem, görnyedtebb lettem, ráncok tarkítják a testem – de kincsekkel teli a szívem. Sok mindent láttam, sok mindent megéltem, egyre csak teljesebbé váltam. Bölcs talán azért vagyok, mert jártam már arra, amerre te jársz most.

olvass tovább