STYLELIFE


Ikerterhesség és születési rendellenesség

  • 2013. július 31.

Majdnem megkétszereződött a születési rendellenességek előfordulási aránya az ikerszüléseknél az 1980-as évek óta, derült ki egy nemzetközi tanulmányból, amely tizennégy európai ország adatait dolgozta fel. Az International Journal of Obstetrics and Gynaecology című folyóiratban közölt tanulmány készítői több mint 5,4 millió szülés adatait elemezték az 1984 és 2007 közötti időszakból.

olvass tovább

Mai mosoly: canelé

  • 2013. július 31.

Ez a sütemény szerelem volt első látásra. Mikor Párizsban jártunk a legelső napon, a reggeli séta közben, a szállásunktól két háztömbnyire találtunk egy pékséget ahol csodákra bukkantunk. Ebben a patisserie-ben többek között megkóstolhattam ezt a süteményt is és rabul ejtett.

olvass tovább

Amit tudni kell a Horgooka termékekről

  • 2013. július 30.

Amikor megindul a babánál a fogzás, bizony minden, ami a közelébe kerül a szájában is kiköt. Amikor utazunk még inkább nehezebb a dolgunk, hiszen ha babakocsiban van a gyermekünk szinte kivédhetetlen, hogy amit épp harapdál, le ne dobja a földre. Sok anyukát pedig az is aggaszt, hogy nem mer ékszert felvenni ha gyermekkel utazik, mert tuti hogy az a baba következő célpontja lesz.

olvass tovább

AVON az Aréna Corner Irodaházban

  • 2013. július 29.

Az Aréna Corner Irodaház Hungária tornyában nyitott bemutatótermet a világ egyik legnagyobb közvetlen értékesítő vállalatának magyarországi leányvállalata, az Avon Cosmetics Hungary Kft., mely szépségápolási, divat és lakberendezési termékeket forgalmaz, több mint 100 országban.

olvass tovább

Lovasterápia gyerekeknek

  • 2013. július 28.

A lovasterápia egy olyan gyűjtőfogalom, mely magába foglalja mindazokat az intézményhez kötött, orvosi indikáció alapján terápiás céllal alkalmazott, kezelés jellegű, egyéni, vagy csoportos fejlesztéseket, melyek a lovaglás, illetve a lóval való foglakozás és tevékenységek hatásait használják fel. Célja: a sérülés/károsodás, a fogyatékosság/zavar, az akadályozottság/korlátozottság ismeretében a ló és a lovaglás hatásainak felhasználása a minél gyorsabb, eredményesebb gyógyulás, képességfejlődés, és rehabilitáció érdekében.

olvass tovább

Az Atlantisz mégsem süllyedt el

  • 2013. július 28.

Dubai, sokaknak az álmok városa, ahol hihetetlen építményekkel és luxuskörülményekkel kecsegtetnek bennünket. Dubai a '90-es évek elején hozta meg azon stratégiai döntését, hogy a turisztika egyik legmeghatározóbb szereplője lesz. Jól döntött! Mostanra egy olyan metropolisszá nőtte ki magát a puszta homokból, amely máshoz nem hasonlítható hotelekkel, nevezetes építészettel és világszínvonalú szórakoztató és sporteseményekkel bír.

olvass tovább

A levagányabb játszóterek

  • 2013. július 27.

Ha játszótérre készülünk, azt általában azért tesszük, hogy gyermekünk a lehető legjobban érezze magát és kikapcsolódjon, közösségben legyen. Mindezt persze úgy szeretnénk megvalósítani, hogy olyan élményekkel legyen gazdagabb, amit otthon nem tudunk neki megteremteni. Aki kertes övezetben lakik, nem kérdés, hogy igyekszik hintát és csúszdát felállítani a gyereknek a kertben, és épp emiatt - mivel a legtöbb hazai játszótéren is ugyanez található – lehet, ki sem visszük a közösségbe a kicsiket, pedig mi is biztosan kivinnénk és még mi szülők is jobban élveznénk, ha ilyen vagy ehhez hasonló játszóterek épülnének minden kerületben és városban

olvass tovább

Fitnessnapló III.

  • 2013. július 26.

Németh Dorottya fitness-világbajnok tanítványainak csodás átalakulásáról készült összeállításunk harmadik fejezetét olvashatjátok magazinunkban. Szó esik benne egészségről, kitartásról, és önmegtartóztatásról, no meg a szépségről is.

olvass tovább