A vonzalom felébresztése

A kérdés csupán az, hogy hajlandóak vagyunk-e elegendő időt, energiát és figyelmet fordítani arra, hogy vágyunk tárgyát meghódítsuk. Magyarán: hogy megéri-e a számunkra?

Lássuk, mi az, amit „be kell fektetni”? Hiszen erre is érvényes az általános szabály: az eredmény az általános pozíciónktól és a befektetett munkától függ. A pozíciónk hódítás-ügyben a következőkön alapul:

•    egészségi állapotunk (beleértve a mentális állapotunkat is),
•    életkorunk,
•    a külsőnk,
•    családi helyzetünk (abban az értelemben is, hogy milyen családból származunk), anyagi helyzetünk,
•    a munkánk,
•    ambícióink,
•    kreativitásunk,
•    hírnevünk,
•    szexuális kisugárzásunk és
•    a hatalmunk.

Ha a pozíciónk jó, akkor kevesebb munkát kell befektetnünk, ha pedig rossz, akkor sokat. Ám induljunk akár a legrosszabb pozícióból is, ha elegendő energiát és időt fordítunk rá, vágyunk teljesülni fog.

Miféle „munkát” kell befektetni? Megfigyelésem szerint a legtöbb feladatot különös módon nem a leendő viszony megteremtése jelenti, hanem saját magunk valamilyen fokú átalakítása – és ez sajnos nem szokott egyszerű dolog lenni. Ehhez ugyanis be kell látnunk, hogy hódításunkban a legfőbb nehézséget nem vágyaink tárgyának esetleges vonakodása jelenti, hanem mi magunk. A csábításban a döntő faktor a saját magunkhoz való viszonyunk, ezért elsősorban azon kell változtatni. Bárki könnyen beláthatja, hogy a jó fellépésű, magabiztos, jókedvű férfiak könnyebben ébresztenek vonzalmat, mint a bizonytalan (tehát kiszámíthatatlan), undok és morcos emberek.

A vonzalom felébresztésének első számú pontja az, hogy milyen a viszonyunk a saját testünkhöz. Aki szereti a testét, elégedett vele, vigyáz rá és gondoskodik róla, annak nagyobb az esélye arra, hogy vonzalmat ébresszen, mint annak, aki szégyenkezik, elégedetlen a testével és nem szívesen mutatja meg, vagy gondol rá. A szélsőségek természetesen  - mint mindenben -, itt is ártalmasak: aki szerelmes a saját testébe (mint pl. az izomfanatikusok), annak a hódításban nem túl jók az esélyei. A testünkhöz való viszonyunk alig-alig függ attól, hogy az valójában milyen – teljes mértékben igaz a mondás, hogy egy férfinak elég, ha csak egyetlen fokkal kevésbé ronda, mint az ördög. Rengeteget számít viszont az, hogy elégedett-e azzal a testtel, külsővel, amit a sorsa és a genetika törvényei juttattak neki. Ha a testünkhöz való viszonyunk túl kritikus, azon bizony sürgősen változtatni kell.

A második legfontosabb dolog annak a meggyőződésnek a kialakítása, hogy a hölgyek számára vonzóak vagyunk. Azt hihetnénk, hogy ezt a tapasztalataink alakítják: aki sokszor vallott kudarcot, nyilván nehezebben tudja elhinni, hogy ellenállhatatlanul vonzó, mint az, aki korábban már sikert sikerre halmozott. Valójában viszont a helyzet az, hogy mind kudarcaink, mind sikereink oka az a meggyőződés, hogy vajon vonzóak vagyunk-e? A rossz hír az, hogy ez a meggyőződés, ítélet öt-hat éves korunkra már kialakul, a jó hír pedig az, hogy ha nem tetszik, megváltoztatható. Tehát aki nem gondolja magáról, hogy testileg-lelkileg kívánatos, azt igazolni fogják a kudarcai, aki pedig meg van arról győződve, hogy izgalmas és vonzó férfi, annak hitét ebben a sikerei igazolják majd. Így hát a második számú teendő magunkon annak a belső meggyőződésnek a kialakítása, hogy igenis, a nők számára kívánatosak vagyunk.

A harmadik teendő saját magunkon vonzerőnk növelése érdekében megtanulni, hogy figyeljünk a másikra. Talán ez a legnehezebb. Azt jelenti, hogy azokban a pillanatokban, percekben vagy órákban, amikor valakit meg akarunk hódítani, akkor ne saját magunkkal foglalkozzunk, hanem a másikkal. A férfiak körében sajnos úgy tűnik, eléggé általános az a meggyőződés, hogy saját maguk érdekességének bizonygatásával lehet a nőket a lábukról levenni. Ez komoly tévedés. Ebben a nők is olyanok, mint a férfiak: őket is saját maguk érdeklik a legjobban, nem pedig mi, még ha sikeresen tesznek is úgy, mintha mi érdekelnénk őket. Ennélfogva ha elég fegyelmezettek vagyunk ahhoz - legalább abban az időben, amikor vonzalmat ébreszteni próbálunk -, hogy saját magunkat teljesen háttérbe szorítva a meghódítandó nőre figyeljünk, akkor nagy valószínűséggel nyert ügyünk van. Ha valaki képes úgy figyelni, hogy magát teljesen háttérbe szorítja, az úgy működik, mint az alkohol: mámort okoz, és idővel függőséget alakít ki a másikban. Hiszen a másik ember figyelme önérzetünket növeli, tartásunkat, erőnket, döntésképességünket fokozza – ennek hiánya vagy megvonása pedig szenvedéssel jár.

Talán nem nagy újság, de mindenképpen szükséges megemlíteni, hogy egy férfi általában attól vonzó egy nő számára, hogy férfi. A helyzet az, hogy egy férfi pusztán attól sajnos nem lesz férfi, hogy fütyi lóg a hasa alján. Mindenféle bonyolult történelmi okok miatt ma az a helyzet, hogy a férfiak és nők közötti különbség a mi kultúránkban egyre csökken: a nők elférfiasodnak, a férfiak pedig elnőiesednek. Azt én nem tudom, hogy ez jó-e vagy sem, ám a vonzalom felébresztése szempontjából bizonyosnak látom, hogy jót tesz, ha egy férfi férfias.