A Punnany-s srácokkal a nagykoncertjük előtt beszélgettem a 40. EFOTT fesztiválon. Csupán negyed órát tudtak az interjúra szakítani, majd olyan hatalmas bulit csináltak (mikor nem?), hogy abba egész Velence beleremegett.
Krajnyik Cinti: Amikor még nem fellépőként, hanem vendégként vettetek részt a fesztiválokon, hova jártatok?
Farkas Roland: A VOLT Fesztivál tekinthető az elsődleges közös metszőpontnak, ott voltunk először együtt, de valahogy úgy hozta az élet, hogy ahogy felnőttünk 1-2 fesztiválon vettünk csak részt, utána már fellépőként voltunk jelen.
Felcser Máté: Az EFOTT volt még, ahova, mint gyerekkori barátok Roland, Maszi (Maszler Szabi - a szerk.) és én egyszer kilátogattunk közösen.
Roland: Aki mellesleg állta mindannyiunk jegyét.
Máté: Igen, kezdetben ő finanszírozta a szórakásunkat. Szóval emlékszem, hogy volt egy bajai EFOTT, ahova kimondottan azért mentünk el így hárman, hogy sok év után újra együtt legyünk és közösen bulizzunk egyet az Omegára. Ennek az lett a vége, hogy már a bejáratnál sikerült elhagynunk egymást, és csak reggel kerültünk elő legközelebb mindannyian.
K.C.: Mit gondoltok milyen tulajdonságok, erények szükségesek ahhoz, hogy valakiből ne csak jó, hanem kiemelkedő, kiváló előadóművész váljon? A tehetségen kívül nyilván.
Máté: Szerintem mindenképpen kitartás és céltudatosság.
Roland: Sokaktól olvastam már, olyan arcoktól főként, akik már számos világkörüli turnén vannak túl, hogy a tehetség az egy dolog. Viszont, ha valakinek van kitartása, sokkal tovább tudja vinni a kitűzött célokat, mint, ha van tehetsége, de nincs kitartása. Ha van célod, ami motivál és amiért hajlandó vagy küzdeni, onnantól kezdve igazából nincs lehetetlen. Én személy szerint úgy állok mindenhez, hogy ha van valami, amit már akár egyetlen ember is a világon, de véghez tudott vinni, akkor azt nekünk is meg kell tudnunk csinálni.
Máté: Rettentően fontos a hozzáállás. A profi emberek számára nem léteznek megvalósíthatatlan álmok, mindig megteremtik a cselekvéshez szükséges körülményeket. Egy biztos, az az ember, aki mindig időben ott van, mindig 100 %-osan jelen van, és minden erejével arra törekszik, hogy valami egészet alkosson, az eléri a célját.
Roland: Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ha ezt a cselekvésformát valaki végigviszi, akkor belőle biztosan egy jó előadó fog válni, viszont ez egy elengedhetetlen kelléke. Nyilván, ha előadóművészként kiállsz a színpadra, az egy közös energiaáramlás az emberek és közted. Ez akkor jó, ha te csinálsz egy kis geget, bármit, és az emberek veszik a lapot, te meg veszed, hogy veszik a lapot, és egymásnak oda-vissza adjátok az energiát. Hogy még pontosabb legyek, ha valaki kiáll a színpadra, akkor is, ha ezt egyedül teszi, érezhetővé kell váljon, ahogy bekebelezi az egész teret. Nem tudom, hogy erre születni kell vagy tanulható tulajdonság-e, de ez mindenképpen egy másik alappillére annak, hogy valakiből kiemelkedő előadó váljon.
K.C.: Sokan támadnak titeket azzal, hogy elkurvultatok.
Máté: Köszi.
K.C.: Várj, folytatom. A kérdés az, hogy ha ma valaki Magyarországon széles körben ismertté és sikeressé válik, nem csak egy szűkebb réteg számára zenél, az automatikusan elkurvulást kell, hogy jelentsen? Miért?
Máté: Azt gondolom, hogy ennek már abszolút nincs létjogosultsága. Ha az elkurvulás kifejezést használjuk, akkor szerintem ez valójában annyit jelent, hogy a magyar szöveges műfajt egy olyan szintre hoztuk fel, ami megállja a helyét egy nagyszínpados produkció keretein belül, és a tartalmas mondanivalót egy sokkal dallamosabb, énekesebb ágyba helyzetük. Viszont ezek után, hogy ez megszületett, és sorra jönnek létre a klónjaink, reinkarnációink, a fiatalabb zenekarok, ugyanezzel az attitűddel, így szerintem egyáltalán nincs létjogosultsága annak a kijelentésnek, hogy mi elkurvultunk. Gyakorlatilag egy új utat nyitottunk meg, egy hallgatói csatornát és egy nézőbázist építettünk ki. Mélyebb gondolatokat osztunk meg, nem csak pár soros odabiccentett szövegek formájában, és ennek a műfajnak a beágyazásában mi voltunk azok az úttörők, akikre sokszor úgy utalnak, hogy mi vagyunk, akik már nem ugyanazok, akik voltak. Közben pedig ez nem így van. Mi csak felfedeztük azt, hogy igenis élőzene kell az országnak, hogy igenis jó zenei beágyazásban kell elmondani olyan gondolatokat, amelyektől az ember könnyebben elkapja a feelinget. Ma Magyarországon a kereskedelmi rádiókban, de még a Petőfin is, gyakran az a műfaj szól, aminek mi az úttörői voltunk.
Roland: Ennek a margójára csak annyit tűznék, hogy a nap végén mi abból keressük a kenyerünket, amit szeretünk csinálni, és ez nagyon sok embernek szúrja a szemét. Ha a boldogságot valahogy definiálnom kellene, akkor azt mondanám, hogy olyan dolgot tudjak csinálni, rövid, közép, vagy hosszú távon, amit szeretek. Mi ezt szeretjük, és ez sok embernek böki a csőrét. Kurvák vagyunk? Nyilván, persze. Csak nem mindegy, hogy kinek tesszük szét a lábunkat.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez