Megint elaludtam, pedig megígértem magamnak, hogy idén más lesz. Megint az utolsó utáni pillanatban kezdtem el a vizsgáimra készülni és megint későn vittem ki a szemetet, pedig még csak január tizenötödikét írunk. Akkor most hogy is van ez?

Január első hete. Szuperül ment minden. Kevesebb szénhidrátot ettem (bár valószínűleg, mert a karácsonyi nagy zabálás után alig tudok ételre nézni), már háromszor voltam edzeni és igen, a csontjaimban érzem, hogy ez az év más lesz. Még az ismeretlenekkel is kedves voltam, akik előttem tébláboltak az üzletben, most már tényleg meglelem a lelki békém. Minden csodás.

Január második hete. Nem viccelek, tizenkétszer nyomtam rá a szundira. Azért tudom, mert minden egyes nyomással csak egyre nőtt a bűntudatom is. Hatalmas loholás közepette, kissé szétcsúszva, de sikerült behoznom magam. Nem mentem el edzeni, és másra sem vágytam, mint egy szaftos hamburgerre, krumpli ágyon. Az idegeim cafatokban lógnak, miután mindkét vizsgám újra fel kell vennem, mert azt hittem egy este alatt nagy titkok tudója leszek és minden tananyag a fejembe száll. Mindegy, positive vibes only. Békés vagyok, boldog vagyok, szép az élet.

Ismerős sztori, nem? Akár veled is megtörténhetett volna, sőt ha a nagyobb százalékba tartozol, akkor valószínűleg meg is történt már.

Na ebből pontosan látszik, miért is nem hiszek az új évi fogadalmakban.

Ha belegondolunk, az ígéretek kilencven százaléka önkorlátozást tartalmaz. Nem csoda, hogy az emberek jelentős része már januárban elengedi az óév lezárásakor tett döntését, egy darabig utálja magát érte, majd megragad ugyanabban az állapotban, mint annakelőtte. Azt mondja, hogy jó, végül is mindegy, én megpróbáltam.

Személy szerint sosem fogadtam meg, hogy idén például fogyok 5 kilót, nem iszom semmi alkoholt, vagy minden reggel nyolckor már az edzőteremben leszek.

Azért nem, mert úgy gondolom, hogy a belső hajtóerő sokkal fontosabb a szavaknál, amiket az éjféli bódultsággal együtt másnap akár ki is dobhatunk az ablakon. Mert szerintem bizonyos helyzetek után jutsz el arra a pontra, hogy megfogadj valamit, nem pedig azért, mert hirtelen 2020-at írunk.

Ha valamit viszont mégis megfogadnék 2020-ra (nyilván utolsó utáni pillanatban) az az, hogy teret engedek a változásnak, és hálás leszek minden lehetőségért, amit az utamba gördít az élet. Hogy értékelni fogom a pillanatot, ami megadatott és próbálok fejlődni.

Nem akarom korlátozni magam, őszintén szólva ez sosem volt az erősségem.

Nemrég olvastam egy beszélgetést, ahol felmerült a kérdés, hogy ugyan mi definiálja a kérdezettet, mire ő közölte, hogy semmi. Hogy a definíció kizárja a változásra való lehetőséget.

És talán ez a legjobb válasz, amit erre a kérdésre lehet adni.

Tehát már a második héten elengedtem azokat a dolgokat, amik csak korlátoznak, amiket nem tartok önazonosnak. Viszont ez nem azt jelenti, hogy ne akarnék fejlődni, nem szeretnék minél többet kihozni magamból. Csak a saját léptékeim szerint teszem ezt.

Ne utáld magad, ha már január második hetén megszegted az újévi fogadalmaid, inkább szabd őket magadra, és hidd el, így sokkal szívesebben tepersz majd a céljaidért!

• 2020 fejlődés január újévi fogadalom

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!