Egyetlen más termék sem ösztönözte ilyen fanatikus hűségre tulajdonosait. Egyetlen más termék sem érte el, hogy tulajdonosai önként tetováltassák testükre a gyártó cég nevét és logóját. Egyetlen más termék sem- csak a Harley-Davidson motorkerékpár.

A Harley-Davidson folyamatos, páratlan sikere az embereknek köszönhető. Az embereknek, akik vezetik és működtetik a Motor Companyt, akik gyártják, eladják, vagy megveszik a motorokat, és akik száguldanak rajtuk. Ők azok, akiket semmi nem ingathat meg abban a hitükben, hogy a Harley-Davidson az egyetlen és kizárólagos, igazi motorkerékpár.

Egy legenda evolúciója

Az első Harley 398 köbcentis, egyszerű, fekete járgány volt arany hajszálcsíkokkal. Ez lett a Model 0. A Single-öket aztán kisebb-nagyobb megszakításokkal és több-kevesebb változtatással 1978-ig gyártották. Ebbe a kategóriába tartozott a Peashoo-ter, a Flathead, a rövid életű Topper és a Sprint. Természetesen folyamatosan növelték a motor térfogatát. A V-Twinnel, azaz a „V”alakú ikermotorral 1908-ban kezdtek el kísérletezni, és 819 köbcentis térfogattal a következő évben dobták piacra. A V-Twinek különbező típusai, az F-Head, a Flathead, a Panhead, a Shovelhead és a ma is gyártott Evolution általában másfél-két évtizedet értek meg. Ebbe a csoportba tartozott az 1936 és 1947 között gyártott Knucklehead, amely jelentős fejlődést indított el a Harley történetében. 1919-ben mutatták be az 584 köbcentis Opposed Twin nevű sportmotort, amelynek hengerei a hosszanti tengellyel párhuzamosak voltak. a V-Twinekhez képest azonban ez a modell nem volt olyan keresett, ezért csak 1923-ig gyártották. Hosszú életű volt viszont a háromkerekű oldalkocsis Servi-car, amely 1932-től több mint negyven éven keresztül készült. A Sportsterek sorozata a K Modellel kezdődött majd ezt követte az XL Sportster, és a ma is gyártott XL Evolution. Ide tartozott a Harley két legsikertelenebb próbálkozásai is, a két-két évet megért XLCR és az XR 1000.

A két keréken guruló népművészet

Az igazi Harley- rajongók körében azonban nem létezik száz százalékig szabvány motorkerékpár. A márka egyik szépsége, hogy minden egyes járgány tükrözi tulajdonosa ötleteit és különcségeit. Tulajdonképpen senki sem tudja, mikor és hol kezdődött el ez a mánia: a motorok egyéni igények alapján való átalakítása. Talán valamikor a tízes években távolította el egy ütközésben megsérült első lökhárítót Silent Grey Fellow-járól, hátralépett, és azt mondta: „Öregem, ez már valami!” Teljes gőzzel azonban a harmincas években indult be az a mozgalom. A nyugati partvidéken kiöregedett motorversenyzők építettek méretre szabott Harley-kat. „Nem azért készült, hogy kényelmes legyen, hanem azért, hogy több körrel lehagyja a szabvány motorbicikliket a versenypályán”- mondta egyik saját modelljéről Dale Axelrod gyűjtő. Az őrületet csak a második világháború szakította félbe, de amint a harcok véget értek, újult erővel kezdett tombolni. A visszatérést nagy adag egészséges tesztoszteron is tüzelte. A háborúból visszaérkező katonák, akik éppen megmentették a világot, túl békésnek találták az Egyesült Államokat. Sok közkatonának a motorkerékpár volt az a szelep, amelynek segítségével megszabadulhatott egy kis gőztől. Ők nem voltak kíváncsiak a háború előtti idők bemutatótermeinek kínálatára. Az átalakításokat, mint korábban is, a versenymotorok ihlették. Ez tulajdonképpen azt jelentette, hogy mindenféle extrától megfosztották a Harleykat: csak a motor, a kerekek és az ülés maradt.

Kinetika magas fokon

A következő nagy stílusbeli újítás negyed század múlva következett. Ekkor jött el a hosszú motorkerékpárok, a chopperek ideje. A meghosszabbított villacsövek, a felcsavart kormány, a fék nélküli első kerekek szintén a versenymotoroktól erednek. Persze, ezeket a valaha gyakorlatiasnak számító változtatásokat a hatvanas, hetvenes években már kicsit túlzásba is vitték a chopperek építői. A chopper ekkorra már sajátosan amerikai művészetté nőtte ki magát. Ahogy Tom Wolfe irodalmi hatalmasság írta: a chopper „szobor, amelyre a művész, vagy ami azt illeti, a néző, felpattanhat és száguldhat rajta… ezzel átélheti magát a Kinetikus Művészetet…”A nyolcvanas években divatos bodybikeokat ma újra felváltják a leegyszerűsített formájú gépek. A sorozaton kívüli gyártás manapság már több milliárd dolláros üzlet, amelynek szépsége, hogy soha nem tudhatjuk, mivé fejlődnek a jelenlegi trendek.

A túlélés művészete

A Harley-Davidson forgalmazóinak két dologra van szükségük: diplomáciai érzékre és szemtelen élénkségre. Hiszen nem könnyű megmondani egy megszállottnak, hogy álmai motorozására még várnia kell. Ezzel szemben van egy nyomós ok arra, hogy valakiből Harley-forgalmazó legyen: hosszú és speciális kapcsolat fűzi őket a 107 éves gyárhoz. Az Egyesült Államokban vannak olyan forgalmazók, akiknek családja a század elején kezdett Harley-Davidsonokat forgalmazni. Ők akkor sem vesztették el lelkesedésüket, amikor a gyár éppen nehezebb időket élt át. A forgalmazás az évek során több szempontból is megváltozott. Régebben kisebb, lelkes csoportot kellett kiszolgálni, ma ezzel szemben széles körben elfogadják a motoros termékeket. Az üzletek is nagyobbak lettek, nagyobb személyzettel, de közben a vevőkör is átalakult. A korábbiakkal ellentétben ma a kiszolgálás a legfontosabb. Manapság a tulajdonosok már nem tudnak annyit műszakilag a motorkerékpárjukról, de ez nem is szükséges. Az értékesítés régen a motorkerékpárral ért véget – ma azzal kezdődik. Az évtizedek során a Harley-Davidson forgalmazása is bekerült azok közé a szakmák közé, amelyek apáról fiúra szállnak. De úgy tűnik, nemcsak a forgalmazással történik ez. Vannak olyan vásárlók, akik azzal mennek be az üzletbe: „Nekem még nincs motorom, de az édesapám itt vette meg a Harleyját, sőt a nagyapám is itt vette meg a Harleyját. Én is itt akarom megvenni a Harleymat.”

:

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!