Németh András tanítványai csalódást okoztak Fanciaországban. Csak részsikereknek örülhetünk...

Túlzás lenne azt állítani, hogy világmegváltó reményekkel utazott a magyar női kézilabda-válogatott a franciországi világbajnokságra. Németh András szövetségi kapitány minimális célként az első hétbe kerülést jelölte meg, de a középdöntő mérkőzései után még a legjobb négy közé jutás sem tűnt elképzelhetetlennek. Kéziseink a középdöntőben Dél-Koreával, Lengyelországgal, Németországgal, Romániával és Spanyolországgal kerültek egy csoportba (a spanyolokkal itt már nem mérkőztünk meg, mivel a csoportkörből mögöttünk jutottak tovább). A mérkőzéseken hol kirobbanó, hol lehangoló formában játszottak Görbiczék. Megfigyelhető volt, hogy a lányok mindig az aktuális ellenfél színvonalán teljesítenek, így gyengébb csapatoknak több esélyük volt a mieinkkel szemben.Többek között ennek tudható be a a spanyolokkal játszott döntetlen (26-26, még a középdöntő előtt), de a lengyelek elleni győzelem (26-28) is |nyögvenyelősre| sikerült. A második csoportmeccsünkön várt ránk az addigi legnehezebb ellenfél, a német válogatott. A lányok felnőttek a feladathoz, és sokáig vezetve, végül egy értékes döntetlennel (30-30) gazdagodtak a lefújás után. A meccs krónikájához hozzátartozik, hogy az utolsó percekben a németek átvették a vezetést, de a véső pillanatokban Fortuna a mieink mellé állt, így sikerült az egyenlítés. A soron következő, románok elleni derbin még a tisztes vereséget is elfogadtuk volna (az előző vb ezüstérmese volt a román csapat), ám válogatottunk három góllal az ellenfél fölé kerekedett (34-31)! Ekkor már biztos volt, hogy a magyar csapat továbbjut a negyeddöntőbe. Az utolsó mérkőzésen a koreaiak simán elvertek minket (26-31), így a csoport harmadik helyét szereztük meg a románok és a németek mögött. A negyeddöntőben a világbajnoki címvédő orosz csapat várt a magyarokra. A legjobb négy közé jutásért vívott, kiélezett küzdelemben sajnos alulmaradtunk (35-36), de kicsivel több szerencsével, no meg szilárdabb védekezéssel simán hozni lehetett volna a mérkőzést. Innentől kezdve már csak az ötödik hely elérésében bízhattunk, ami az eddigiek alapján reális, megérdemelt eredmény lett volna. Ehhez a házigazda franciák ellen kellett volna maradandót alkotni, ami sajnos nem sikerült (27-32), így legjobb esetben is csak a hetedik helyen végezhettünk. Erről az Angola elleni helyosztó hivatott dönteni, amit megintcsak elveszítettek Pálingerék (36-37). Maradt tehát a nyolcadik hely, de mindent figyelembe véve, nem érdemelt többet a magyar válogatott, amely főleg védekezésből vizsgázott elégtelenre. A csapatból a negatív végkifejlet miatt nehéz bárkit is kiemelni, persze ne legyünk igazságtalanok. A kapus Pálinger Katalin nélkül még idáig sem jutottunk volna el, ezen a világversenyen ő volt csapatunk legjobbja. Rajta kívül a gólérzékeny irányítót, Görbicz Anitát és Tóth Tímeát érdemes megemlíteni; a mérkőzések tanulságai alapján ez a trió bizonyult a csapat gerincének. Ez a vébé tapasztalatszerzésnek kiváló volt, az esély tehát adott, hogy hibáinkból tanulva egy ütőképesebb, jobb csapattal kvalifikálhassuk magunkat a jövő évi, pekingi olimpiára. Hajrá, csajok!

:

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!