Nem csoda, hogy Madonna is megpróbált legújabb klipjében még egy bőrt lehúzni a ghetto gangster rap iránti megnövekedett érdeklődésről. Hiába, ez a popkaméleon mindig is tudta, hogy miből lesz siker, és mi lesz a következő trend.

Úgy tűnik, hogy mostanság egy bizonyos attitűd, amely a vagányság, az extravagancia, az exhibicionizmus és a magabiztos fellépés elegyét képezi, nagyon jól belepasszol a legújabb divatirányzatba. Ez a tendencia mindenütt jelen van, kezdve a Tommy Hilfiger-birodalommal, ahol szinte minden a fekete bőrűek által diktált divatelemekre épül, beleértve az olyan nagy divatházakat is, mint Ralph Lauren, vagy a Gap, melyek az egyenlőség híveiként előszeretettel foglalkoztatnak fekete bőrű modelleket reklámkampányaikban, egészen a hihetetlenül fényűző Versace-kreációkban pompázó Puff Daddy-ig. Úgy tűnik tehát, hogy a fekete bőrűek rendkívül inspirálólag hatnak az élet minden területén, hiszen hatással vannak mozgásunkra, táncmozdulatainkra, öltözködésünkre, a nyelvi szlengre és gesztusainkra is. Leginkább talán mégis a zene, a divat és a sport világában érthető tetten legszembetűnőbben hatásuk, mert vegyük csak azt például, hogy az MTV műsoridejének nagy részét fekete bőrű zenészek klipjei töltik ki, vagy ott vannak azok az afrikai atléták, akiket a fogyasztók számára már szinte szerepmodellként reklámoznak a különböző sportszergyártó cégek. De vajon a XXI. Században valójában mit jelent feketének lenni? A szupermodell, Alex Wek például sötétkéknek kikiáltott bőrszínével egy párhuzamos jelenséget testesít meg. De ennek semmi köze Whitney Houstonhoz vagy a korábbi fekete szépségideálhoz, Imanhoz, hiszen mindkettőjüket fehér bőrű kolleganőikkel mértek össze. Sőt, a Michael Jakson-féle bőrszín megtagadó szindrómának sincs köze ehhez. Wek már az Erikah Badu és Macy Gray által képviselt új generációhoz tartozik, vagyis egy olyan feltörekvő nemzedékhez, amely nem foglalkozik azzal, milyen színű a bőre, hanem egyszerűen csak elfogadja magát úgy, ahogy van. Így ezek az ifjú titánok tulajdonképpen ledöntötték a bőrszínből adódó korlátokat, és egy önmagában vett tökéletes fekete szépségideál koncepcióját vezette be. Ez persze jól beleillik abba a multikulturális soknemzetiségű arculatba, amely felé a társadalom tendál. Valójában a |fekete bőrű| megnevezéssel csak egy kis töredékét tudjuk kifejezni annak a teljességnek, amit ez a szó felölel, hiszen itt nemcsak bőrszínről, vagy kultúráról van szó, hanem egy nagy földrészről, szellemiségről, mentalitásról és történelemről. Az afrikai diaszpóra sokféleségének köszönhetően a fekete identitás egyre szélesebb körben tud kibontakozni. Noha a fekete bőrszínnek van bizonyos koncepciószerű értéke, mégsem képes ez az egyetlen dolog, vagyis a bőrszín maradéktalanul áthidalni a világon szerteszét élő afrikaiak közti különbségeket. A szó definíciója és a mi róla alkotott fogalmunk is egyre tágul, és kezdi a tényleges sokféleség valódi képét tükrözni. A társadalom mindig is faji és nemzeti szeparálódás felé tendált, de ma már a harmadik évtizedben a fajok egyre nagyobb mértékben összekeveredtek, és kezdenek elmosódni a határok. A fajok keveredése pedig élő bizonyítéka annak, hogy a társadalom jó úton halad, végre ledőlhetnek a korlátok, és az emberek sokkal szabadabban és könnyebben érintkezhetnek egymással, tekintet nélkül fajra és nemre. Az Untold magazin nemrégiben a következő kérdést tette fel a brit énekesnőnek, Jil Scottnak: |Mit jelent ma feketének lenni?| Mire ő ezt válaszolta: | Ebben a színben minden benne van, a réz, a kreol, a beige, a koromfekete, a kékesfekete, a vörös, a sárga és a bronz. De benne van a vörösesbarna, a mézszín, a karamell, a csokoládé és a Mocha is. Egyszerre mámorító, bozontos, egyenes, göndör, és ami még belefér. Széles, finom és napbarnított. Melegséget sugároz. Fekete és varázslatos éjszakát jelenít meg. Afrikát testesíti meg. Egyszer megkérdezték tőlem, félek-e a sötétben, én pedig azt válaszoltam, dehogy félek, hiszen én magam is sötét vagyok.|

:

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!