Hihetetlen motiváló olyan emberrel találkozni, aki képes előnyt kovácsolni abból, ami más szemében nehézség, aki úgy gondolja, hogy a pohár inkább mindig félig teli, és aki szerint bár szépen csillog az ezüstérem is, még "vissza kell menni az aranyért." Suba Róbert paralimpikonnal beszélgettünk.

Ha nem túl tolakodó a kérdés: elmondanád, hogy történt a baleseted?

Amikor középiskolás voltam, akkor ejtőernyőztem és rendellenes nyílás következtében összegubancolódott az ejtőernyőm, a mentőernyővel is, és Matkópusztán egy repülőtéren 1500 méter magasról becsapódtam a földbe. Az ejtőernyőzés úgy jött, hogy mindig is érdekeltek ezek az izgalmas ’outdoor’ sportok, a gyönyörű szép táj meg ez a fajta izgalom vonzott már 16 éves koromban is. Úgy gondolom, hogy a baleset nem válogat. Valaki elalszik az úton, frontálisan ütközik, vagy bármi más is lehet, úgyhogy én ezzel, hogy ez így történt nem foglalkozom már. Már megtörtént. Úgy gondolom, hogy a jelenben kell élni és a jövőre gondolni.

Ennek hatására kezdtél kajak-kenuzni?

Előtte is érdekelt, a Tiszavidékre jártunk kenutúrákra mielőtt megtörtént a baleset. Ezután elmentem Székesfehérvárra egy képzőközpontba, mert érettségi előtt zuhantam le és szerettem volna továbbtanulni. Ott kezdtem el kajakozni, mert a kecskeméti "Sportoló fogyatékosokért alapítvány" azt mondta, hogy Ibizán van quadratlon váltó világkupa fogyatékkal élőknek. Mozgássérültként itt találkoztam elsőként a kajak-kenuval, innentől versenyszinten csináltam. Az alapítvány jóvoltából vadvízi evezéseken is részt vettem. Nem sokkal később azonban abbahagytam az ilyen szintű sportolást, mert felkerültem Budapestre, elkezdtem a főiskolát, ott a vívás került középpontba. Voltam több világkupán is.

De aztán a munka és az iskola miatt erről lemondtam, azokat választottam egy időre. Több munkaváltás után elmentem portásnak Kiskőrösre egy iskolába, akkor már olyan munkát kerestem, amit a sporthoz tudok igazítani és nem fordítva.

Sportolás közben érzed tehát igazán elemedben magad?

Igen. Az outdoor sportok azok, amikben otthonosan mozgok, kint a természetben érzem magam a legjobban. Szeretem a kondit, úszást is, de csak kiegészítésként.

Síelni is imádok. Felmegyek a hegyre, és azt gondolom: kerekesszékes vagyok, de most fent vagyok kerekesszék nélkül egy bobban, lecsúszom a hegy tetejéről és élvezni fogom minden pillanatát. A síelés azért jó, mert kiragadsz abból a dimenzióból, amiben általában vagy. Ilyen a kajak-kenu is. Adva van egy nagy víztükör, ahol a víz és a szárazföld összeér, ott a leggazdagabb az élővilág és abban evezni gyönyörű, csak falja az ember a kilométereket.

Kikapcsol és sportolsz is, itt nincsenek akadályok, csak mész, mész…

Ha jó lenne a lábam, csinálnám a sziklamászást is, mert olyan helyekre lehet eljutni vele, ahova máshogy nem.

Ezt nem azért mondom, mert menekülök, én jól érzem magam a világban, tehát nincsen probléma, de kell a változatosság, a más dimenzió.

Fotó: MTI Koszticsák Szilárd

Mi az, amit még el szeretné érni a sporttal?

Tokióban a legjobb szeretnék lenni, aranyérmes. Nagyon elégedett vagyok az ezüstérmemmel, már annak is örülök, hogy kijutottam, de csak kicsivel maradtam le az aranyról. Nagyon szépen csillog az ezüst, és hálát adok az Istennek, hogy megteremtette a lehetőséget, hogy még egyszer megküzdhetek egy jobbért, hogy még van bennem motiváció, hogy „na még az aranyért visszamegyünk”. És pont a felkelő aranyszínű Nap országába. Ezt a csillagok is megjósolták! (nevet)

Mi az, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy ilyen sikereket érjen el az ember?

Nagyon fontosnak tartom az alázatot. Ha valaki eredményt akar elérni, alázatosnak kell lennie, mind a munkájával, mind az embertársaival szemben. Szerencse is kell, de szorgalom mindenképp, az a legalapvetőbb.

Hogy kell elképzelni egy felkészülést?

Télen is kimegyek a nyíltvízre, de az inkább kuriózum, inkább látványnak jó. Télen a komoly munka inkább a kondi terem, az gépes evezés. A szegedi klubban vagyok, mint versenyző és az edzőkkel naponta megbeszéljük, hogy mi a feladat. Minden nap küldik az edzéstervet, leedzem, este meg kibeszéljük, hogy milyen volt. Heti egyszer lemegyek Szegedre, ott edzem velük, illetve havi egyszer van edzőtábor is, péntektől vasárnapig.

A nyári időszak evezést jelent délelőtt, délután. Ez napi két edzést jelent, tehát heti 12-13 összesen, egy pihenőnappal. Télen csak 7-8 alkalomról van szó.

És a bajnokságokkal mi a helyzet?

Minden évben van Európa bajnokság, meg világbajnokság és ezekre van válogató. A para kajak-kenu integrált, tehát az épekkel együtt nevezünk.

Ez elég sok utazással jár. Szeretsz utazni?

Igen, szeretem megfigyelni a különböző kultúrákat. Sok barátság is létrejött így, több nemzettel. Egymás ellenfelei vagyunk, de baráti viszonyt ápolunk. A kinti versenyek során először mindig megnézzük a pályát, étkezésre, időjárásra figyelünk, ennek függvényében állítjuk össze a versenyt. Itt nagyon oda kell figyelni az apró részletekre, mert ugye századokon múlik minden, ez egy sprintszám.

Maga a versenysport sok-sok munka és áldozat, nem a komfortérzetről szól, de ennek is megvan a maga szépsége. Nekem kifejezetten jól esik, ha egy jót edzem és fáradtan hazamegyek utána. A munka jót tesz az emberrel, a lelkét is ápolja.

• ezüstérem olimpia paralimpikon rió 2016 suba róbert világbajnokság

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!