München, 1972. Egy olimpia, amelyet elsősorban a tragikus kimenetelű túszdráma miatt soha sem felejtünk el. Azt már bizonyára kevesebben tudják, hogy ez a világverseny másról is nevezetes, mégpedig az addig legyőzhetetlennek hitt amerikai kosárlabdázók vereségéről az olimpiai döntőben.

A hidegháború hosszú évei alatt megannyi sporteseményt áthatott a nyugati világ és a keleti blokk országainak szembenállása. Az izgalmak a két szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetúnió összecsapásain hágtak a tetőfokára, legyen szó akár Bobby Fischer és Borisz Szpasszkij sakkmérkőzéséről, vagy az ominózus kosárlabdadöntőről, amely jóval több volt a jenkik váratlan vereségénél. Kevés olyan sportág van, amihez ne lehetne kapcsolni legalább egy olyan országot, amely rendre kiemelkedő eredményeket ér el. Futball? Brazília. Asztalitenisz? Kína, Dél-Korea. Hosszútávfutás? Etiópia, Kenya. Nincs ez másképpen a kosárlabdával sem, amelyről a legtöbb embernek azonnal az NBA, meg a langaléta amerikai labdavirtuózok dobásai jutnak az eszébe. A jenkik az olimpiákon is |arattak|, 1972. szeptember 10-ig hibátlanul szerepeltek, nem volt ellenfél, mely akár csak megszorongatta volna őket. Döbbenetes adat: férfi kosárlabdázlóik az eddig megrendezett tizenöt olimpiából tizenkettőt megnyertek, az oroszok elleni |72-es döntőig mind a 63 olimpiai meccsüket megnyerték! Azon a bizonyos napon viszont máshogy alakultak a dolgok... Az összecsapás amerikai szempontból nehézkesen zajlott, mert az esélytelenebbnek vélt oroszok (akik szintén 100%-os teljesítménnyel jutottak be a döntőbe) szinte végig őriztni tudták előnyüket. Azonban az utolsó perc legvégén, amikor mindössze tíz másodperc volt hátra, az amerikaiak két szabaddobáshoz jutottak. Doug Collins mindkét lehetőségét értékesítette, így az amik egy ponttal vezettek (49-50), csakhogy a második dobás közepette, amikor már csak három másodperc volt hátra, váratlanul megszólalt a meccs végét jelző dudaszó (ennek okát máig |jótékony| homály fedi). Az oroszok próba-szerencse alapon előredobták a labdát, ekkor, mindössze egy másodperccel a vége előtt, a bíró megállította a játékot. Az oroszok reklamáltak, mert állításuk szerint még a két szabaddobás előtt időt kértek. Kérésüknek helyt adtak, majd az órát három másodperccel visszaállították. A labda játékba hozásakor azonban az óra még nem indult el, és az oroszok kísérlete is kudardot vallott. Az amerikaiak másodszor is ünnepelni kezdtek, de túl korán tették... A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) főtitkára ugyanis felfigyelt az előbbi |turpisságra|, nevezetesen a játékszer idő előtti játékba hozására. A oroszok újabb esélyt kaptak, és ezúttal éltek is vele: Alekszandr Bjelov két amerikai szorításában értékesítette a ziccert, így a végeredmény 51-50 lett! Az esemény érdekessége, hogy a versenyszabályzat szerint az említett főtitkárnak nem lehetett volna beleszólása az ítélethozatalba. Kétségtelen, hogy az olimpiák történetének egyik, ha nem a legnagyobb igazságtalansága volt ez a döntés, amely további afférok eredőjének bizonyult. Az amerikaiak nem vették át érmeiket, majd fellebeztek, de az öt tagból álló FIBA-bizottság 3-2 arányban elutasította a kérést. A döntést érdemes jobban megvizsgálni, ugyanis a bizottság kubai, lengyel és magyar tagjai a szovjetek mellé álltak, míg puerto ricói és olasz kollégáik az amerikai álláspontot támogatták. Szomorú tény, de hidegháború a sportban is éreztette hatását, ami a |80-as évek olimpiáinak amerikai, majd orosz részről gyakorolt bojkottjaiban nyilvánult meg. 2002-ben, a megbékélés jegyében, az amerikai sportolóknak felajánlották az ezüstérmek ünnepélyes átadását, de a megkeresés - érthető módon - süket fülekre talált. Az érmek még napjainkban is egy svájci bank széfjében hevernek gazdátlanul, egy szomorú esemény rendhagyó mementójaként

:

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!