Csak ülsz az ágyadon és nem érted. Nem érted, hogy hogy hagyhatott magadra pont az az egy, akivel valami egészen más hullámhosszon kapcsolódtok, aki a ki nem mondott szavaidat is érti. De a lelki társ nem marad, egyszerűen nem tud maradni.

A lelki társad nem az lesz, akivel reggelente békésen kávézol, míg ez eső kopog az ablakodon. Nem az, akivel kézen fogva sétáltok át a hídon, akivel azt érzed, hogy „na, most, minden tökéletes”, Persze egy darabig az lesz, de el kell hessegetni a rózsaszín ábrándokat, mert sajnos nagy valószínűséggel nem ő lesz az, aki mellett húsz év múlva is elégedetten nyújtóztatod reggel az elgémberedett végtagjaidat.

A lelki társadnak nem az a feladata, hogy maradjon, sőt már kattog az óramutató, ki sem hűlhet a kávéja, már mennie is kell.  Túl fájdalmas lenne, ha nem így tenné. Ő azért van, hogy átformálja a gondolkodásmódod, hogy felrázzon, hogy hetekig gondolkozz egy-egy szaván, az érzésen, amit kivált belőled. Hogy kissé feje tetejére állítsa a valóságod.

Hogy amikor meglátod, úgy érzed, hogy hazatértél. De hidd el, sokat kell még utaznod előtte.  A lelki társad nyugodtan ül és vár, néha csak a távolból szemléli, hogy milyen messze jutottál. Látja, hogy milyen gondolatok pörögnek a fejedben, de nem ijed meg, hanem átölel és támogat. Azért van az életedben, hogy ott törjön meg, ahol a leggyengébb vagy, azért, hogy utána valami sokkal erősebbé formálódj. Azt hiszed, hogy mellette boldogabb vagy, de inkább csak sokkal figyelmesebb. Azt érzed, hogy „ennek így kellett lenni”, de elsősorban a korlátaidat mutatja meg és azt, hogy hogy kell átbújni alattuk.

Azt hisszük, hogy megtaláltuk a másikat, akinek az ölelésében örökre elveszhetünk, de igazából csak azt vesszük észre, hogy milyen szeretetet érdemlünk. Ami elfogad szőröstül-bőröstül. Azt hisszük, hogy az életünk teljesen felfordul, ha kilépnek belőle, de sosem távoznak igazán, egy kis darabot mindig hagynak maguk mögött.

Mert elmennek.

Maradni hihetetlen energia lenne, ami nem csak őket, de minket is teljesen felemésztene, kiesnénk a saját valóságunkból és nem találnánk vissza.

Hogyan is lehetnénk valakivel, aki mellett alig kapunk levegőt?

„A lelki társ feladata, hogy felrázzon, letörje az egód, megmutassa a saját korlátaid és függőségeid, összetörje a szíved, hogy a repedéseken beszűrődhessen az új fény, hogy olyan kétségbeesetté tegyen, hogy meg kelljen változtatnod az életed.”(Elizabeth Gilbert)

Hát ne hibáztasd, hogy nem ül minden nap melletted, a combod simítva.  Mert valamilyen formában mindig ott lesz neked.

• elhagyatva lelki társ szerelem vége

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!