A Cartier ház története
A Cartier Házat Louis-Francois Cartier (1819-1904) alapította meg 1847-ben, mikor Maitre Adolphe Picard utódjaként átvette a párizsi Rue Montorgueil 31. szám alatti ékszerműhely vezetését. 1853-ban a Rue Neuve des Petits Champs 5. szám alatti házba költözik, ahol termékeit magánemberek számára is felkínálja.
Ebben az időben már III. Napóleon irányítja Franciaországot. Párizs a zavaros idők után visszanyeri vidám hangulatát a nagyszabású ünnepek és bálok a társadalmi élet meghatározó eseményei. A második császárság gazdasága kedvez a cég növekedésének. A császár unokatestvérének, Mathilda hercegnőnek köszönhetően a Cartier ház tovább fejlődik és 1859-ben átköltözik a nagyvilági Párizs központjába, a Boulevard des Italiens 9-be. Louis- Francois Cartier elnyeri Eugénie császárnő jóindulatát és barátságot köt Worth-tel, a világhírű divattervezővel: ez hamarosan egy családi kapcsolat kezdete lesz.
Louis-Francois Cartier bevezette fiát, Louis-Francois Alfredet (1841-1925) a kézművesség fortélyaiba, létrehozza a családi hagyomány alapjait. Alfred beszáll az üzletbe és 1847-ben átveszi a vezetést, majd 1898-ban testvérét, Louis-t teszi meg partnerévé. 1899-ben a Cartier kiválasztja lakhelyét a következő évszázadra: egy gyönyörűen berendezett lakásban, a Rue de la Paix 13-ban, az elegancia és a luxus központjában végre megteremti az igényeink megfelelő környezetet. Ettől kezdve Alfred három bízza fiára a ház nemzetközi ügyeinek intézését.
Két generációval később Cartier már a világ legigényesebb ékszerésze. A Walesi herceg a „Királyok ékszerésze, az ékszerészek királya” címet adományozza neki. A következő király megkoronázása alkalmából 27 diadémból álló megrendelést teljesít. VII. Edward 1902-es koronázását követően 1904-ben a Cartier Háznak adományozza az angol királyi ház szállítója címet, melyet a spanyol, portugál, orosz, siami, görög, szerb, belga, román, egyiptomi és végül albán királyi udvarok követnek, később pedig az Orleans-i házé és a Monacói hercegségé.
A három testvér azonban nemcsak féltve óvott helyiségeiben fogadja a kozmopolita vendégkört, hanem olykor kalandos utazások során maga is felfedezi a világot. Pierre testvére, Louis kérésére Oroszországba utazik, hogy versenyre kelljen Peter Carl Fabergé-vel, és felkutassa a legfinomabb zománcokat, valamint féldrágakő állatokat. 1910-ben New Yorkban eladja a híres „Hope” gyémántot Evelyne McLean-nek és kiépíti az „újvilág” jelentős pénzügyi és ipari üzemeinek képviselőivel: Rockefellerrel, Vanderbuilt-val, Goulddal, Forddal.stb.
Londonból Jacques Cartier több utazást is tesz, hogy a Perzsa öbölben megkeresse a legszebb igazgyöngyöt. Indiából a maharadzsák kívánságára londoni műtermébe szállítja azok színes kincseit, amelyeket a Cartier által javasolt rajzokkal átalakítanak. Testvérével, Pierrel Youssoupow herceg nagy mennyiségű, mesés, igazi régi gyöngyét is megvásárolja. Párizsban Louis Cartier Oroszországból fogad elegáns ügyfeleket, ő maga pedig gyakran utazik kiállításokra Szentpétervárra. A platina forradalmi bevezetésével megújítja a kovácsolás folyamatát. Ezáltal sikerül megvalósítania a „girland stílus” összehasonlíthatatlan tökéletességét. (A XVI. Lajos stílus visszatérése). Louis tehetséges alkotóként, valamint jó ízléssel és üzleti érzékkel rendelkező férfiként szintén nagy művészi figyelmet szentel a luxus kiegészítőknek és az óraművészetnek. Alkotásai tele vannak műszaki finomságokkal és gyakran levédettek (Pendule mystérieuses). Ez utóbbi két területen is sikerül megvalósítani elképzeléseit.
Tehetséges grafikusokkal (Charles Jacqueau), a legjobb kézművesekkel (Maurice Couet, Edmond Jaeger) és odaadó munkatársakkal (Jeanne Toussaint) veszi magát körül. Alkotásait, melyeket a harmónia jellemez, összességükben rajzolják ki a Cartier-ra jellemző stílust. Charles Jacqueau tehetséges rajzoló, minden hatásra nyitott (egyiptomi, perzsa, orient) és az orosz balett ösztönzi leginkább. Louis Cartier intuíciójától támogatva geometriai formájú ékszereket rajzol, erős színeket és új anyagokat (ónix, és korall) használ. Munkájával egy új stílust hoz létre, amely 1925 után Art Deco-ként válik ismertté.
A karórák, amelyek az archívum szerint 1888 óta szerepelnek a kínálatban, a Santos értékesítésétől, 1911-től óriási sikert könyvelhetnek el. A prototípus egy brazil repülőnek, Alberto Santos-Dumontnak 1904-ben ajándékozott óra volt. Az ezután következő modelleket az 1909-ben levédett híres zárral látják el (1907-től Edmond Jaegerrel közreműködve). Ilyen például a „Tank” 1919-ből, amely az első világháborúban szövetséges francia csapatok új páncélos járműveinek állít emléket.
Jeanne Toussaint-tel, egy magabiztos, hozzáértő asszonnyal közösen, aki bár saját maga nem rajzol, de minden tévedést vagy hibát észrevesz, és aki egyben Coco Chanel barátnője, Louis Cartier a Haute Couture szerves részeként tervez ékszereket. (Chanel, Fath, Balenciaga, Schiaparelli, stb.) A Charles Jacqueau által a luxuskiegészítőknél (a Must de Cartier vonal elődje) már 1923-ban megalkotta modern „S” részleg (S-Silver, ezüst) az első közeledés a demokratizálódás felé a Joailleire területén. A részleg vezetője Jeanne Toussaint lesz mindaddig, amíg 1933-ban Louis Cartier rá nem bízza a Haute Joailleire-t. Még ugyanabban az évben a Cartier megkapja a szabadalmi jogot a láthatatlan foglalat feltalálásáért. (un. „serti mystérieux”).
Az Art Deco-tól való távolodásnak ebben az időszakában- mely 1928-1930 között fehér korszakát élte- platinát (ezt minden alkalommal), hegyi kristályt és „Baguette” gyémántot (melyek modern és egyszerű formája 1912 óta Louis Cartiernek köszönhető) dolgozott össze. A növény- és állatvilág megformálásával visszatér a természethez. A híres „Panther”, azaz Fekete párduc legismertebb vásárlója a windsori hercegnő, Barbara Hutton és Nina Dyer.
Louis Cartier vezetése alatt újítások jellemzik a Házat. Az ékszerek művészetét minden formájában forradalmasítja, a Haute Joailleire-t, a csúcspontra juttatja. Ez a Cartier művészet. Egyidejűleg pedig a luxuscikkek élvezetének egy új formáját teremti meg. A II. világháborúban a két testvér (Louis és Jacques) meghal, így Pierre viszi tovább a céget. 1949-ben a windsori herceg és hercegnő egy szenzációs brosst vásárolt Párizsban, amelynek különlegességét az adta, hogy a platinából készült foglalatba egyetlen 152,35 karátos zafír követ zártak.
1962-ben eladják a new york-i, majd néhány év múlva a párizsi és a londoni üzletet is. 1972-ben kerül ki végleg a család kezéből a vállalkozás, Robert Hocq veszi át a céget. Az újjáélesztést az S-osztály gondolatának segítségével képzelték el, új luxus-ajándéktárgyak bevezetésével. Ennek egyik eredménye volt egy ovális alakú öngyújtó, ami forradalmi változásokat hozott a cég életében. Továbbra is a luxusékszerek képviselői maradnak, egyik leghíresebb gyémántjukat Richard Burton ajándékozta Elisabeth Taylornak. A 70-es évektől folyamatosan szélesedik a termékkínálatuk, többek közt találkozhatunk már táskákkal, parfümökkel és tollakkal is. A 80-as években létrehozott alapítvány segítségével mecénásként is megjelenik, előszeretettel támogatva a kortárs művészeteket. A 150 éves évforduló tiszteletére több kollekciójukból újabb darabokat jelentettek meg. Azóta is folyamatosan készítik az egyéni ékszerkollekciókat, új parfümökkel jelennek meg, felhasználva mindazt a tudást, ami több mint száz éven keresztül egyedivé és különlegessé tette a Cartier-t.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez