A 10 legjobb magyar híresség
Nemrégiben megírtuk a számunkra legirritálóbb tíz magyar celebecskét, ezért úgy éreztük, magunkról állítanánk ki szegénységi bizonyítványt, ha nem írnánk meg a tíz leginkább figyelemre méltóbb magyar hírességet is. Szándékosan nem használunk celeb szót, hiszen nem szeretnénk az igazán tehetséges, és tekintélyes, igényes pályával rendelkező művészeket ezzel az alaposan lejáratott kifejezéssel illetni.
I. Vágó István
Első helyen a műveltségi vetélkedők koronázatlan királyával kezdenénk. Vágó úr a Van benne valami óta tudja, mi a műveltség, és ki a művelt. Stílusa van, kisugárzása, humora, és mindenekelött hatalmas tájékozottsága és műveltsége. Valljuk be, egy ilyen műfajhoz ez elengedhetetlen. Ezt az evidenciát csak azért kellett leírnunk, mert a legutóbbi műsorban Akármilyen Balázszsal kellett műsort vezetnie, akinek kompetenciáját, hát, legalábbis kétségbe kell vonnunk. Ez ellenben csak mellékszál, Vágó Istvánt még sokat fogjuk látni a hazai televíziózásban - reméljük szólóban.
Ákos pályafutása a magyar könnyűzenei élet betonszilárdságú közhelyeinek folyamatos, pofátlan cáfolata. Egyrészről bizonyította, hogy a popzene és a dögünalmas, szódával is alig fogyasztható Tesco gazdaságos egynyári sláger nem szinonimái egymásnak, hogy igenis lehet két évtizeden átívelő karriert is építeni erre a műfajra – mégpedig a „bikini”, a „napfény”, a „sírok”, és a „gyerevisszanehagyjel” panelek használata nélkül! Másrészről arra is rávilágított, hogy az igényes zenész nem egyenlő a harmadáig sem megtelt művházban kinyúlt pulcsiban szenvedő, köldöknézegető meg nem értett zsenivel. Ákos népszerű, sőt populáris. Az is akar lenni. Nem ambicionálja, hogy dalait csak ő és tucatnyi rajongójának kicsiny szektája értse. Ugyanakkor rafináltan, már-már alattomosan csepegteti a gyanútlan kereskedelmi rádió-hallgatók fülébe olykor kifejezetten ólomsúlyú mondanivalóját. Csak lötyögsz a zenére, bólogatsz a ritmusra, vagy ütögeted a traktust a kormányon, s közben észre sem veszed, hogy az élet nagy kérdésein agyalsz. Vigyázz: az Ákos-hangulat bármikor lecsaphat Rád!
Kicsit meglepő módon egy olyan hírességgel folytatjuk a sort, aki egyáltalán nem akar az lenni. A nemzet punkja, aki szókimondó és kemény szövegeivel tökéletes tükröt tartott a |90-es évek Magyarországának, a mai napig tulajdonképpen ismeretlen. Nem tudjuk a kutyája nevét, a volt csajainak ügyeit, nem tudjuk iszik-e, vagy absztinens (Utóbbit azért sejthetjük....). És ez így van jól. Csak azt tudjuk, hogy folyamatosan két évtizede tele van a hócipője a világgal, meg a hatalmasokkal, és alaposan meg is mondja nekik a frankót - helyettünk is. És mindezt fogós gitártémákkal, azonnal megragadó dallamokkal megtámogatva. Lehet szeretni, vagy utálni a Tankcsapdát és Lukácslacit, de nem elismerni nem.
Fábry Sándor a megboldogult nyolcvanas évek végén kifejezetten irritáló humoristának indult, akiről félúton kiderült, hogy gyilkos humora van – ha nem akar mindenáron vicces lenni. Sanyi bá’ nem tesz mást, mint kéthetente kiáll a kamera elé, elmondja mi a pálya – szerinte. Az ország egyik fele lelkesen bólogat, a másik fele szerint baromságokat beszél, de mindannyian gurulnak a röhögéstől. És épp ez a titok, amit egyedül ő tud a magyar médiában. Sikamlós, olykor kifejezetten forró közéleti, politikai témákhoz tud hozzászólni okosan és viccesen – egyszerre! S mindezt annak a sarki fűszeresnek a stílusában, aki olykor nagy bölcsességeket mond, máskor falra mászik a dumájától az ember, mégis mindig nála vásárol. Az évek során vendégeivel is megtanult bánni. Újabban már hagyja szóhoz jutni azokat, akiket van miért – a többiek meg úgyis csak azért vannak a stúdióban, hogy a showman rajtuk köszörűlje humor-szikéjét. Fábry csak löki a vakert, osztja az észt a dobozból, és mi fetrengve vihogunk – azon, amin kétrét görnyedve is sírhatnánk. A Mester varázslata ma este is sikerült…
Autót szerelni bárki meg tud tanulni. Autós műsort bárki tud csinálni (fa hangon, bikfanyelven motyogó, minden máshonnan kiselejtezett újságírók sajnos meg is teszik). De laikusokat is megmozgató, az autókért nem feltétlenül rajongó tévénézőket a képernyő elé ültetni már sokkal nehezebb. Ez a két, minden bizonnyal teljesen őrült srác ezt meg tudta tenni. A Totalcar története során a srácok kipróbáltak olyan gépcsodákat, mint Suzuki, Lada1500, vagy éppen egy Kombájn. Persze, valamiért használható is a műsor, hisz azért valódi autókat is kipróbáltak és teszteltek a srácok. Winkler Róbert és Bazsó Gábor a magyar média lapályán egy humoros, ötletes és rendkívül informatív műsort hoztak létre.
A kishazánkban is nagy sikert aratott Ki Mit Tud utánzat tehetségfelfedező-kutató sorozat nyertese igen nagy utat tett meg a sikerig. Magdinak a vajdasági Kishegyesről indulva nem sok esélye volt arra, hogy a magyar nagyközönség megismerje, és megszeressse. Ugyanakkor fantasztikusan erőteljes és tiszta hangjával, szimpatikus személyiségével hamar megnyerte magának a hazai publikumot. Magdi nem esett abba a hibába, mint egy-két "kollégája" a Megasztárban. "Nem vett fel stílust". Nem akart más lenni, mint ami. Dalaihoz neki van köze, nem úgy, mint sok más magyar sztárocskának. Magdiban nemcsak a küzdeni tudást, és a zenei alázatot kell tisztelnünk, hanem a tehetségét, és persze a hihetetlen hangját.
A tragikusan fiatalon elhunyt Kesjár Csaba óta (ha a papa, és az adófizetők pénzén kocsikázgató hétvégi söfőrt, Baumgartner Zsoltit nem számoljuk - és inkább tényleg ne számoljuk!), az első komolyan vehető magyar technikai sportoló. Talma világbajnok. Így, egyszerűen. Akkor került címlapokra, amikor már letett valamit az asztalra, és nem akkor, amikor elindult élete első komolyabb versenyén. Másokkal ellentétben, saját sportágában már bőven világhírű volt, amikor a magyar szaksajtó felfigyelt rá - és nem fordítva. Nem támogatta agyon állambácsi sem. És mégis világbajnok lett. Mostanában mintha kissé kerülné a szerencse, de biztosak lehetünk benne, hogy találkozunk még Talmával - és nem csak a Blikk címlapján...
Szávay Ági adottságai alapján simán gyarapíthatná azon teniszcsillagok sorát, akik szépen mosolyognak a magazinok címlapján, illetve a férfimagazinok poszterein és hetente értesülünk magánéleti fordulataikról, miközben kényelmesen eltanyázgatnak a világranglista középmezőnyében. Ő azonban a keskenyebb, rögösebb, de valóban a csúcsra vezető utat választotta. Annak ellenére, hogy könnyen szexszimbólum lehetne, a CKM, vagy a Playboy helyett mégis a Nemzeti Sport címlapját bérelte ki magának újabb és újabb sikereivel. Mindemellett kitűnik szerénységével is: tesz egy visszafogott, már-már pesszimista nyilatkozatot, majd repülőre száll és végigveri a fél világot. A sok csúnya és buta politikus, jellegtelen sztárocska, magabiztosságtól duzzadó, falábú focista közt a magyar közélet egy legüdítőbb jelensége.
Az ország leghíresebb zeneszerző párosának neve összefonódott az Illés, Fonográf, és az István a király nevével. Mióta a nemrég elhunyt Illés Lajos zenekarába beléptek, azóta meghatározóak a hazai zenei palettán. Az olyan, manapság sajnos a rádiók által agyonhallgatott számok szerzői, mint Az utcán, az Amikor én még kisrác voltam, a Little Richard, a Jelbeszéd, az Utazás, ma sem vesztettek aktualitásukból, vagy modernségükből. Pályájuk legsikeresebb pontja minden bizonnyal az István a király rockopera volt. A nyolcvanas évek első felében a rockopera nemcsak a zenei kifinomultságának, és az előadók profizmusának köszönhette sikerét, hanem annak is, hogy az akkori hatalom, hol félt az előadás sikerétől, hol igyekezett azt gátolni. Mindenesetre több nemzedék is kívülről fújja a dalaikat, s ezzel meghatározóak is lesznek a jövőben is.
Cseh Tamás piszkosul jó zenész. Része ama híres "nagy generációnak", amely megvetette a magyar könnyűzene ma is meghatározó alapjait. Mégsem ünnepli minden ötödik szülinapját a Kisstadionban - pedig meg tudná tölteni ő is. Nem sztorizgat a tévében azokról a "nehéz ellenzéki évekről" - pedig lenne mit mesélnie. Ha volt, valaki, aki tényleg mindig pofátlanul bögyében volt az állampárti kultúrcézároknak, akinek szövegei valódi tartalommal és értékkel bírtak, akkor az Ő volt. Sosem tolongott a bulvársajtó címlapjaiért. Dalai könnyed, már-már bohém stílusban hordozzák a tömény társdalomkritikát. Az ántivilágban Cseh Tamásra mondták volna: "fimon ember". Elegáns provokatőr, akinek művei éppúgy alkalmasak egy könnyed fekete melletti délutáni mélázásra, mint egy laza népfelkelés szítására.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez