Vojtilla Tímea az elmúlt hetekben önkéntes segítőként rendszeresen feltűnik valamelyik határmenti menekültszállás előtt. Mindig sárga autóval érkezik, sárga kabátjában szervezi az adományok szétosztását. Zokszó nélkül cipeli a sokszor 15-20 kilós élelmiszeres dobozokat, göngyölegeket, majd amikor kiürül az autó raktere, akkor szavaival ad reményt és vigaszt a csüggedt menekülteknek.

A gyermekét egyedül nevelő édesanya 23 éve még színésznőként kápráztatta el a közönséget, majd váratlanul végleg eltűnt a színpadról. Útja a Szcientológiai Egyházhoz vitte, ahol később felszentelt lelkész, szóvivő, majd tanácsadó lett.

- Kislányként a miskolci paneldzsungelben nevelkedtem. Gyerekkorom óta segíteni akartam mindenkin, majd egyszer csak észrevettem, hogy a társaim követnek. Aztán 23 éve a húgom elvitt a szcientológusokhoz és ottragadtam – mesélte Tímea.

– Két éve, amikor kitört a koronavírus-járvány, lelkészként felhívtam a pesti Covid kórházakat, mire van szükségük? Innivalót és gyümölcsöt kértek, de egy zöldséges ismerősöm almát és 150 kiló banánt is adott. Később a neten meghirdetem, hogy gyűjtést szervezünk és azóta nincs megállás.
A szóvivő és segítő társai nemcsak Budapestet, hanem a vidéket is járták. Sosem felejti el Bódvalenkét, a két szegénysorból állt a falut, ahol legtöbb házba nem volt bevezetve a víz, az áram. Óriási volt a kontraszt, a gyönyörű környezetben néhány ház falára roma festők olyan gyönyörű freskókat készítettek, hogy csodájára járt a világ. Közben a gyerekek meg mezítláb szaladgáltak a porban.

Aztán tavasszal kitört Ukrajnában a háború. A szcientológusok két nap múlva már Tiszabecsen voltak. Találkoztak a kultúrházban összezsúfolódott menekültekkel, majd a szomszédos kis falvak templomaiban, tornatermeiben kucorgó sorstársaikkal.

- Láttuk a kettészakadt családokat: a síró nőket és fáradt gyerekeket. A szomorú, idős férfiakat, amint csüggedve ültek a földre tett matracokon. Mindenki ugyanazért jött: a családját, az életét féltette. Otthont reméltek és békét. Hogy hazamehessenek.  Hetente utazunk Lónyára, Eperjeskére, Beregsurányba, Kocsordra, Tiszabecsre és Záhonyba. Ahol csak az emberek cserélődnek, a baj marad. Tartós élelmiszert, olajat, lisztet, gyümölcsöt, konzervet, tisztálkodó-, és mosószert viszünk a határmenti menekültszállásokra. Volt, hogy amikor hazamentem, utána nehezen aludtam el, mert annyira szíven ütött a szenvedés látványa. De addig megyünk vissza, amíg szükség van ránk.  Mert a segítőtársaimmal azért vagyunk, hogy jobb hely legyen a világ.
Vojtilla Tímeát egy alkalommal elkísérte a határ mellé a kislánya, a 12 éves Florina is. Aki ugyanúgy hordta be az adományt a szálláshelyre, mint a felnőtt társai. Közben döbbenten csodálkozott azon, hogy a kultúrház nézőterén mennyi gyerek zsúfolódott össze. Hazafelé azt mondta édesanyjának, hogy eddig csak a történelemórán tanultak a háborúról, és szörnyű volt látni, hogy a közvetlen szomszédunkban ez megtörténhet, de nagyon örült, hogy segíthettek.

- Fontosnak tartottam, hogy Florina tudja, van a világnak egy árnyékos oldala is, amit még nem ismert. Hogy tapasztalja meg azt is: egy tál étel, egy meleg takaró vagy a vigasztaló szó milyen sokat is jelenthet egy kétségbeesett ember számára – mondta Tímea.

• aktuális

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!