Mikor kezdődött? Amikor meghívott egy kávéra? Vagy inkább akkor, amikor a jegygyűrűmet a tárcámba csúsztattam és már nem éreztem fájdalmat, vagy lelkiismeret furdalást? Vagy talán sokkal korábban kezdtem el szinte észrevétlenül, apró léptekben leválni rólad, szeparálódni, saját életrészt kialakítani, ahová neked tilos volt a bemenet?

Az autópálya pihenőhelyei különös, misztikus megállóhelyek. Megyek, haladok az úton, aztán jön egy pihenőhely, és innentől bárki lehetek. Nem is számít, hogy valójában ki vagyok, senki sem kérdezi. Úgyis tovább bolyongok az utamon néhány perc, vagy óra múlva. Bárki lehetek. Biztonságos távolban az otthontól, és mindentől, ami tesz, aki valójában vagyok, egy másik személyiséget hazudhatok könnyedén. De ki vagyok én valójában?

A férfi csak a keresztnevén mutatkozott be, én is így tettem. A jegygyűrűm a tárcámban, tízéves házasságom ténye és minden emléke most huhogó szellemként besöpörve egy palackba, a tetőt remegő kezekkel, gondosan, jól rázártam, ki ne szabaduljon, ne bántson, ne fájjon, ne égesse a lelkem. Hivatkozhatok tündérporra, varázslatra, meg arra, hogy karma és végzet. Hagyjuk már. Abban a pillanatban, hogy a karikagyűrűm a tárcám mélyén koppant, nem szerettem a férjem.

Emlékszel? Hozzád hű leszek… Veled megelégszem. Egymás szemébe nézve mondtuk az eskü szövegét, és egy szép, romantikus film főszereplői voltunk mi ketten, mindenki nekünk tapsolt, miattunk jött el a moziba. Éppen tíz éve volt. Már csak az eskü szövegének erőtlen foszlányait hallom, elfújja a szél, és mintha nem is én álltam volna ott hófehérben, fehér tulipáncsokorral. Régóta olyan a kapcsolatunk, mintha csak kívülállóként azóta is ezt a gondosan összerendezett esküvői albumot nézegetnénk De szép pár, és hogy összeillenek. Mint a borsó meg a héja. Isten is egymásnak teremtette őket. És mi viseljük egyre kényelmetlenebbül a kényszeres összetartozás álságos jelmezét.

Ez a nő itt az útszéli motelnél izgalmas, színes, szexi, sziporkázó, és kisugárzása van. Ez a nő itt nem én vagyok. Vagy mégis? Az is én voltam, aki hagyta magáról lesimogatni a ruháit.? Ahogyan megjelentek az új nap első narancsos fényei, már úton voltam, otthagyva azt a másik nőt, az izgalmasan sziporkázót, a csábítóan buját. Az első benzinkútnál vettem elő a gyűrűt a tárcámból. Kiesett a kezemből és az autó alá gurult, ott fénylett, ott csillogott méltatlanul egymagában, körülötte szemét és olajfolt, a cipőm sarkával kapartam ki onnan. A kezem megállíthatatlanul reszketett, meg sem bírtam állítani, ahogyan a hüppögő, szaggató, torkomat fojtó sírást sem tudtam már visszatartani. A gyűrű végre újra az ujjamon, ökölbe szorított kézzel álltam ott az út menti savanyú szemétszagban, mint egy megszégyenített, meghurcolt, majd újra piedesztálra emelt nőszobor. Önmagamtól nyerek-e bűnbocsánatot valaha?

• elköteleződés hűség hűtlenség megcsalás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!