Fáradt vagyok és tehetetlen. Hozzászoktam, hogy az ember életében magaslatok és mélységek váltakoznak. De amikor egy mélység következik, rendre visszavágyom a gyermekkorba, amikor még olyan szupernek tűnt a felnőtt lét. Gondolom minden ember életében vannak olyan szakaszok, amelyeket túlélő üzemmódban lehet csak kibírni.

Hol van már az az idő, amikor azt hittem, felnőttnek lenni annyit jelent, hogy legálisan lehet körmöt festeni, pirosítót használni, tűsarokban tipegni, kávét inni, dohányozni, bármeddig ébren lenni, „én vagyok a felnőtt” jelmondattal bölcseket mondani. Most hogy már bőven a felnőttség szakaszát élem, rá kellett jönnöm, hogy a külsőségekkel jutalmazzuk magunkat, kávét azért iszunk, mert máskülönben élőhalottként kelnénk át egy-egy napon, a dohányzásra a stressz szoktat rá, a bölcseleteket meg az életünk káoszos szakaszai szülték meg. Így nézve borzalom vár minden emberre, amint útra kel a nagybetűs életben.

Azonban az ilyen szürke és depresszív látkép csak ideig-óráig tart. És minden ilyen szakaszon át lehet lendülni, csak kicsit túl kell nézni az elkeserítő jelenen.

Ha van némi púderünk, pirosítónk meg rúzsunk, senki rá nem jönne, milyen rémes dolgok zajlanak bennünk. Senki rá nem jönne, hogy remegünk kissé, és hogy az imént még mályvaszínű karikák éktelenkedtek a szemünk alatt.” /Jojo Moyes/

Mindig hinni kell abban, hogy ha pillanatnyilag nehéz is az élet, felfelé éppen úgy van út, mint lefelé. Erő kell, hit kell, és legfőbbképpen bíznunk kell önmagunkban, hogy képesek vagyunk a legnagyobb csatáinkat is megvívni.

A rossz dolgoknak mondhatni törvényszerűen be kell következniük, hogy aztán meg tudjuk becsülni a jót. Persze erre mindig azt mondjuk, hogy a sanyarú rész nélkül is értékeljük, ha a sors kegyes hozzánk, de azért valljuk be, nem mindig van ez így. Gyakran a jót alapvetőnek tartjuk, egy olyan valaminek, amit alanyi jogon kiérdemlünk. Ez hibás felfogás, logikátlan maszlag. Az élet, a sors, mindig az egyensúlyra törekszik. Éppen ezért hinni kell abban, hogy minden mélység után egy magaslat következik, no és persze tenni azért, hogy ez meg is valósuljon, hogy mindig legyen előttünk egy pozitív cél, a legnehezebb időkben is.

Gyakran halljuk, hogy a karmát komolyan kell venni, hogy minden cselekedetünknek lesz következménye, semmi nem marad kiegyenlítetlenül. Aki nem hisz a karmában, az is emlegeti, hogy majd a sors idővel mindent visszaad. Minderre többnyire legyintünk, holott mindezekben az élet legnagyobb igazságai fogalmazódtak meg. Egyértelmű, hogy minden cselekedetünkért felelnünk kell. Olykor évek, évtizedek múltán nyújtja be az élet a számlát, de benyújtja, ebben biztosak lehetünk.

Soha ne arra gondoljunk, hogy miért görget az élet akadályokat elénk, hogy miért kell nekünk oly sok mindent eltűrnünk, és elviselnünk, hanem lássunk túl ezen, találjuk meg a megoldást, és éljünk példaértékű életet.

Bármennyire is rossz pillanatnyilag, a mártírkodás nem vezet jóra. Előre kell nézni, lépéseket tenni, és minden problémából tanulni, életbölcsességeket megfogalmazni.

• életszemlélet érzések gondolkodásmód lélekhangok mélypontok

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!